hirdetés

Partnereink

Megvan az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese

hirdetés

Megvan az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese

A fesztivál a világ egyik legismertebb és legnézettebb dalversenye, s ráadásul a történelemben az egyetlen olyan verseny, amit minden évben megrendeztek. Idén volt a 60., amit Bécsben, Ausztriában rendeztek meg a tavalyi győztes, Conchita Wurstnak köszönhetően.

Kedden és csütörtökön már láthattuk az első és a második elődöntő résztvevőit és továbbjutóit, valamint a szabályzat szerint automatikusan bent találja magát a Nagy Öt: Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Egyesült Királyság. Mivel tavaly Koppenhágában az osztrák versenyző nyert, Ausztria is automatikusan döntős állam. A listát rendhagyó módon Ausztrália is bővíti, idén először és valószínűleg utolsó alkalommal küldtek versenyzőt. Nézzük a további 20 döntős országot: Szlovénia, Izrael, Magyarország, Románia, Észtország, Örményország, Litvánia, Norvégia, Szerbia, Svédország, Ciprus, Belgium, Lengyelország, Görögország, Montenegró, Lettország, Grúzia, Azerbajdzsán, Oroszország és Albánia.

hirdetés

Az idei Eurovíziós Dalfesztivállal kapcsolatban néhány érdekességet is érdemes kiemelnünk:

  • a verseny történelmében még nem indult ennyi ország, így most a döntőben 27 dal csendülhetett fel.
  • először fordult elő, hogy két dal címe megegyezik (Warior).
  • a fesztivált Európán kívül nem csak Ausztráliában közvetítették, első alkalommal sugározták Kínában is.

Építsünk hidakat – ez volt az idei verseny mottója, s minden ország a maga módján emelte ki, miként ívelhetnénk át a szakadékokat egymást közt, legyen szó akár szerelemről, békéről, bűnökről, távollétről, családokról. Koreográfia és technika szempontjából is impozáns volt az este, a jelenlegi és egyben a legújabb technikai elemeket is bemutatták a nézőknek.

1. Szlovénia: Maraaya – Here for You (Itt vagyok neked)

A szlovén énekesnő egy szerelmes dalt adott elő, méghozzá angol nyelven. Az indie, pop és soul stílusban írt dal egyike volt a legesélyesebb daloknak.

2. Franciaország: Lisa Angell – N’oubliez pas (Ne felejtsétek el!)

A francia versenyző a mezőny legidősebb versenyzőjeként állhatott a színpadra (46 éves). Dalában azokat az értékeket juttatta eszünkbe, amiket rendszerint hajlamosak vagyunk elfelejteni vagy háttérbe szorítani. Lisa dala francia nyelven csendült fel.

3. Izrael: Nadav Guedj – Golden Boy (Arany fiú)

A fiatal izraeli versenyző a bulizásról, a csajozásról szóló dalában Tel Aviv városát szerette volna mindenárom megmutatni. Az izraeli Robbie Williams-nek is nevezett énekes dalát a szavazóirodákban igen csak esélyesnek találták.

4. Észtország: Elina Born & Stig Rästa – Goodbye to Yesterday (Viszlát a tegnapnak)

Angol nyelven csendült fel az észtországiak versenydala, ami egy szomorú, fájdalmas szakítás történetét mutatta be. A két versenyző régóta áll ágymással munkaviszonyban, de közösen énekelni eddig nem énekeltek.

5. Egyesült Királyság: Electro Velvet – Still in Love with You (Még mindig szeretlek)

Az ország korábbi versenyzői igen kevés szavazatot kaptak, pedig igen csak ismert, neves előadókat sorakoztattak fel. Idén egy kevésbé ismert versenyző lépett színpadra, ráadásul a swinget képviselték.    

6. Örményország: Genealogy – Face the Shadow (Nézz szembe az árnyékkal!)

A világ más-más pontján élő örmény tehetségekből állt össze a fesztiválon való részvételért ez a csapat. Igen nehéz dalt adtak el, méghozzá angol nyelven. A kritikusok szerint kicsit túlénekelt volt a versenydaluk.

7. Litvánia: Monika Linkytė és Vaidas Baumila – This Time (Ezúttal)

Volt rá precedens, hogy a litvánok 0 ponttal tértek haza. Ezt elkerülendő az idei versenyzőpáros mindent elkövetett annak érdekében, hogy emlékezetes produkciót adjanak elő: angolul énekeltek, szerelmeset, pörgőset és ráadásul egy szuper kis csók is elcsattant az énekesek között.

8. Szerbia: Bojana Stamenov – Beauty Never Lies (A szépség sosem hazudik)     

A szerb énekesnő angol nyelven adta át az üzenetét a világnak: a szépség sosem hazudik. Függetlenül attól, hogy alacsonyak, magasak, ducik vagy soványak vagyunk, a bennünk rejlő szépséget bárki meglelheti. Szintén egy esélyes dalról van szó.  

9. Norvégia: Mørland & Debrah Scarlett – A Monster Like Me (Egy olyan szörnyeteg, mint én)

Az angol nyelven előadott szerelmes ballada egy kihűlt szerelmi kapcsolatról szól, melynek hátterében egy fiatalkorban elkövetett bűn lapul meg. A vörös hajú énekesnő kimondott szomorú arckifejezése a kritikusok szerint egy jókora plusz, hiszen ettől olyan különlegessé, megfejthetetlenné válik a páros.    

10. Svédország: Måns Zelmerlöw – Heroes (Hősök)

Napjaink hőseiről énekelt angol nyelven az egyik idei nagy esélyes. Az utóbbi időben a svédek nagyon erős dalokkal és tehetséges előadókkal ugranak neki a fesztiválnak. A popénekes dalát az ötletes háttér is erősítette.                         

11. Ciprus: John Karayiannis – One Thing I Should Have Done (Egy dolog, amit meg kellett volna tennem)

Meghitt dalt adott elő angol nyelven a Ciprust képviselő John Karayiannis. Őszinte szerelmes üzenet, a kritikusok is esélyesnek tartották arra, hogy idén nyerjen.               

12. Ausztrália: Guy Sebastian – Tonight Again (Ma éjjel újra)

Ausztrália évről évre rendszeresen sugározza és figyelemmel követi a fesztivál eseményeit. A 60. fesztiválra ők is küldhettek versenyzőt, ezt kihasználva Guy Sebastianra esett a választás, arra az előadóra, akinek két lemezét is a legjobbnak tartják. Hat dala is toplistás az ausztrál rádiókban.

13. Belgium: Loïc Nottet – Rhythm Inside (Belső ritmus)

Sikeres, tehetséges, mindössze 19 éves és a versenydalának zenéjét is maga komponálta. Az egyik legesélyesebbnek tartották a belga versenyzőt, aki a belső ritmusról angol nyelven énekelt.

14. Ausztria: The Makemakes – I Am Yours (A tiéd vagyok)

Bízva abban, hogy a szakáll újra szerencsét hoz, az osztrákok újabb szakállas versenyzőket küldtek a nagy megmérettetésre. Az angol nyelven felcsendülő dal szintén mély érzelmekről szólt. A szavazóirodák nem tartják esélyesnek, de ki tudja? Lehet Ausztriának a szakáll a kabalája.              

15. Görögország: Maria-Elena Kyriakou – One Last Breath (Egy utolsó lélegzet)

Az országában népszerű énekesnő szintén angol nyelven énekelt. Szerelemről, kitartásról, akár az utolsó lélegzetig. Karakteres hangjának köszönhetően őt is esélyesnek tartották a kritikusok és a szavazóirodák.                           

16. Montenegró: Knez – Adio (Viszlát)

Anyanyelvén énekelt az országában ismert és elismert énekes, Knez, akit viccesen a balkán Korda Gyurinak is neveznek. A megszokott balkán zenei stílus a korábbi versenydalokhoz hasonlóan most érezhető volt.                            

17. Németország: Ann Sophie – Black Smoke (Fekete füst)

A német énekesnőnek piszok nagy mázlija volt azzal, hogy a német válogatón a győztes visszalépett és átadta az indulás jogát neki. A kiégett szerelem után maradt fekete füstről szóló versenydalát angol nyelven adta elő. Mostmár csak az a kérdés, van-e akkora mázlija, hogy meg is nyerje a dalversenyt?                    

18. Lengyelország: Monika Kuszyńska – In the Name of Love (A szerelem nevében)

2006-os autóbalesete a lengyel énekesnőt ugyan tolószékbe kényszerítette, de a zenei karrierjéről nem mondott le. A színpadon angol nyelven, tolószékben, csodás fehér ruhában énekelt az örök szerelem érzéséről. Talán az egyik legmeghatóbb jelenete volt ez a dalfesztivál történetében.    

19. Lettország: Aminata – Love Injected (Befecskendezett szerelem)

Nagy esélyesnek tartották a kritikusok és a szavazóirodák egyaránt az angol nyelven éneklő lett versenyzőt. A befecskendezett szerelmen kívül vérében több nemzet vére is csörgedezik (anyja orosz, apja burkina fasói), hangja, előadásmódja is egyedi, különleges volt.                          

20. Románia: Voltaj – De la capăt (Elölről)

A román együttes 1982-ben alakult, daluk egy jótékonysági akció egyfajta himnusza is egyben. Céljuk az, hogy visszaszorítsák az itthon hagyott gyerekek létszámát, azokét, akiknek szülei külföldön vállalnak munkát a jobb élet reményében. Idén ők voltak az egyetlenek, akik a román nyelven felcsendült dal egy refrénjét angol nyelven is elénekelték.                   

21. Spanyolország: Edurne – Amanecer (Hajnal)   

A spanyol nyelven éneklő Edurne az egyik legnépszerűbb énekesnő hazájában. Dala rövid időn belül toplistás lett Spanyolországban, mostmár Európa szívének meghódítása volt a cél. Megannyi magasan kiénekelt hang tarkította produkcióját, a kritikusok esélyesnek tartották arra, hogy idén ő nyerjen.        

22. Magyarország: Boggie – Wars for Nothing (Háborúk a semmiért)

A mi drága Boglárkánkat igen csak kritizálták az angol kritikusok, viszont a nézőknek nagyon tetszett a letisztult, egyszerű, szövegében sokat mondó magyar dal. Bordó ruhájában, maga egyszerűségével és csodás hangjával egyszerűen tarolt. A Wars for Nothing eleve angol dalszöveggel íródott, hogy mindenki megértse Boggie üzenetét.             

23. Grúzia: Nina Sublatti – Warrior (Harcos)

Amennyire finoman énekelt Boggie, annyira energiabomba volt a grúz énekesnő, Nina. Igazi harcos, fekete tollakkal tarkított ruhájában, egyedül állt színpadra és okkal érezhette magát más is úgy, mintha a Madarak című thrillerbe csöppent volna. Hátborzongatóan ütős volt.

24. Azerbajdzsán: Elnur Huseynov – Hour of the Wolf (A farkas órája)

Elnur már 2008-ban is részt vett az Eurovíziós Dalfesztiválon, igaz, akkor Samir közreműködésében. Most azonban csakis rászegeződtek a reflektorok, angol nyelvű dalának üzenetét pedig a ledfalon lévő újhold és a mellette lévő két táncos erősítette.       

                  

25. Oroszország: Polina Gagarina – A Million Voices (Egy millió hang)

Az orosz versenyző nem csak énekel, hanem modellként is tevékenykedik. Dalát ő is angol nyelven adta elő, csodás fehér ruhában. Polinát szintén esélyesnek látták arra, hogy az elsők között végezzen az est során.                     

26. Albánia: Elhaida Dani – I’m Alive (Élek)                             

Az albán énekesnő, Elhaida nem csak hazájában ismert és népszerű, hanem Olaszországban is, mivel megnyert egy olasz tehetségkutató versenyt. Albánia is úgy döntött, hogy idén angol nyelven írt dallal szállnak ringbe, mivel az utóbbi években nagyon gyengén szerepeltek.

27. Olaszország: Il Volo – Grande amore (Nagy szerelem)

Utolsóként az olasz férfi-trió lépett színpadra, akik a pop-opera képviselői. Az olasz férfiak temperamentumukból fakadóan is hős szerelmesek, hát mi másról is énekelhettek volna, mint a nagy szerelemről?

És lássuk, ki lett a győztes?

A szavazás ideje alatt látványos és hangulatos műsort adtak elő a Wiener Stadthalle D-csarnokában. A szavazás az utóbbi években a megváltoztatott szabályzat miatt az alábbi módon zajlik: nem csak a nézők telefonos és applikáción keresztül leadott szavazataik számítottak, hanem minden országnak saját zsűrije is volt. A két eredmény 50-50 arányban adta meg országonként a végleges sorrendet. A sorra hívott országok képviselői egymás után mondták be, kinek adtak 12, 10, 8 pontokat, a 8-nál kevesebb pontokat pedig feltüntették a képernyőn. Igen erős volt a verseny, a kezdeti szavazatok alapján Olaszország, Svédország és Oroszország volt a legesélyesebb. Sokáig az orosz dal vezetett, majd a svéd dal vette át a vezetést. Idén a legtöbb szavazatot végül Måns Zelmerlöw kapta, így jövőre Svédország lesz a 61. Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája. Íme a győztes dal, alatta pedig a végleges lista:

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés