hirdetés

Partnereink

Szabadtéri színházi élmények a Bazilika lábánál!

hirdetés

Szabadtéri színházi élmények a Bazilika lábánál!

Augusztus 17-18-án a Bazilika előtti ünnepi produkció István, a király koncertszínház lesz. Emellett többek között a Fehérlaposok rockopera; Vastag Tamás Sinatra és Laár András Besenyő Só estje, Szarka Gyula mesekoncertje és az idén 20 éves jubileumát ünneplő Esztergomi Bábos Tábor várják a kulturális feltöltődésre vágyó közönséget biztonságos környezetbe.

Géza fejedelem és az államalapító István király palotájának falmaradványai mellett, a Bazilika tövében várja idén is a színház szerelmeseit az Esztergomi Várszínház. „Az aktuális jogszabályoknak megfelelően ezen a nyáron is elindul az évad. A kötelező távolságtartás jegyében minden második székre ültetjük a nézőinket, így egy előadáson maximum 150 fővel számolunk.” - foglalja össze Horányi László művészeti igazgató, Jászai Mari és Bánffy Miklós díjas színész.

hirdetés

A környező országokból jobbnál-jobb előadásokkal érkezik a Komáromi Jókai Színház (A Glembay ház), a marosvásárhelyi Spectrum Színház (a soproni Petőfi Színházzal és a Zentai Magyar Kamaraszínházzal koprodukcióban: Római Karnevál), a Zentai Magyar Kamaraszínház (A fogadósnő), a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Forráspont) és a Temesvári Állami Csiky Gergely Színház (Hattyúk tava újratöltve, Húzd rá!)…

Mindemellett magasszínvonalú gyerekprogramokkal kedveskednek a családoknak: a Magyar Népmese Színház és Szarka Gyula előadásaival, a Brémai Muzsikusok interaktív játékkal és a két évtizede töretlen népszerűségnek örvendő Esztergomi Bábos Táborral, amely a tervek szerint augusztus 3-7-ig lesz a Nagyváradi Bábszínház művészeinek vezetésével. Újdonság idén a Vár a Mozi névre keresztelt hét alkalmas sorozat, amely gyakorlatilag egy kerti mozi, ahol a legnagyobb nemzetközi zenés filmsikereket nézhetjük meg a nyár során.

„Sokat köszönhetünk a Kultúráért Felelős Államtitkárságnak, hiszen mindent megtettek azért, hogy a szabadtéri színházak a megfelelő biztonsági előírások mellett el tudjanak indulni idén is. Köszönettel tartozunk ugyanezért Esztergom Város Önkormányzatának is. Azt nézzük, hogyan tudunk továbblépni, oly módon, hogy mindenkinek a lehető legkedvezőbb legyen. Az emberi élet és egészség védelme a legfontosabb számunkra. Jelen szituációban a magunk eszközeivel szeretnénk hozzájárulni az újrainduló élethez és a város kulturális pezsgéséhez.”.

Esztergomi Várszínház - kulturális feltöltődés szabadtéren, biztonságosan egyedülálló történelmi környezetben!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 08.11.

Ma Zsuzsanna, Tiborc napja van.

Hogyan lehetünk felelősségteljes „sharentek”?

A legbiztonságosabb tanács az lenne, hogy „ne tegyünk közzé semmilyen, a gyermekeinkkel kapcsolatos tartalmat a közösségi médiában”, ám ennek a kihívá...

  • 2020-08-08 05:41
Meddig zuhannak vajon a belvárosi ingatlanárak?

A koronavírus térhódítása egy csapásra véget vetett az évek óta tartó budapesti ingatlan-áremelkedésnek. Bár bizonyos jelei már 2019-ben is megvoltak ...

  • 2020-08-08 00:12
„Pocketdoki” - forradalmi újítás a diagnosztikában

Az INNObyte Informatikai Zrt. olyan komplex egészségügyi digitális mérőeszközt és felhőalapú applikációt fejleszt, mely segítségével lehetővé válik a ...

  • 2020-08-07 22:56
Balkán export, nem csak rezesbandákkal – koronavírus idején épít hidat a MOST

10 zenekar, 20 fesztivál, 26 fiatal menedzser, 10 kreatív városi projekt – a budapesti Hangvető vezette MOST projekt célja hidat építeni a balkáni teh...

  • 2020-08-07 20:34
Jön a Kilakoltatás - forog az új magyar film

A Kilakoltatás egy szatirikus hangvételű film, amely egy fiatal, elszánt bírósági végrehajtó (Orosz Ákos) és egy elkeseredett, kilakoltatás előtt álló...

  • 2020-08-07 18:37

hirdetés

Az első Séf Fesztivál Tihanyban debütál

Egy gasztrofesztivál, amit nem a nagy márkák, hanem a hazai alapanyagtermelők támogatnak Az első Séf Fesztivál Tihanyban debütál, és a szervezők szánd...

  • 2020-08-05 22:37
Ismét bővült a SPAR környezetbarát csomagolótermékeinek kínálata

Környezetbarát szendvicscsomagolókkal és ételtárolókkal bővült az INTERSPAR hipermarketek termékköre. Az áruházlánc folyamatosan frissíti az élelmisze...

  • 2020-08-05 21:19
Házi kedvencek mellé is ideális lehet a Sencor új állóporszívója

Egy jó vezeték nélküli állóporszívóval nagyon sok idő, pénz és energia spórolható meg. Ráadásul kényelmesebbé és egyszerűbbé teszi a takarítást. A Sen...

  • 2020-08-05 18:10
Megtartják a Bőköz Fesztivált

Megtartják az V. Bőköz Fesztivált a meghirdetett időpontban szeptember 3. és 6. között az előzetesen kiadott programmal Kémesen, Szaporcán, Tésenfán é...

  • 2020-08-05 15:49
Sharenting – szülőnek lenni a közösségi média rivaldafényében

Hogyan befolyásolhatja a gyermekeink közeli és távoli jövőjét, ha az életük minden pillanatát megosztjuk a közösségi oldalakon? Hogyan tudjuk csökkent...

  • 2020-08-04 16:34

Minden cikk

hirdetés

hirdetés