hirdetés

Partnereink

X-Faktor: Kállai-Kiss Zsófi kiesett a 3. élő showból

hirdetés

X-Faktor: Kállai-Kiss Zsófi kiesett a 3. élő showból

Egyre szorosabb a verseny, ritkulnak a versenyzők. A mai napon Kállai-Kiss Zsófi esett ki az X-Faktorból.

Ma este láthattuk az X-Faktor 5. évadának harmadik élő showját. Múlt héten Ilyés Jenifertől búcsúztunk el, így Szikora Róbert csapata már csak két lányból áll. The Show must go on - a mai nap az égbe költözött énekesek emlékére szólalnak meg a dalok, gyertyalángként lobogva a lelkekben.

hirdetés


Energia, erő és tűz, így jellemzi Alföldi Robi az első fellépőjét. Nagy Richárd hatalmas robbanással adta elő a Bon Scott emlékére a Tnt számot, a közönség és Alföldi is nagyon élvezték az előadást, amit dekoratív lányok kíséretében nézhettünk meg. A mentorok kissé elégedetlenek voltak ugyan, stílus idegennek érezték a dalt, mentora teljes mértékben kiállt a versenyzője mellett. G. és Horányi Juli vette át a színpadot, különleges hangulatot igyekeztek teremteni. Egy igen különös ruhát sikerült kiválasztaniuk a Republic Kék és Narancssárga átdolgozásához. Gabi szerint nagyon energikus volt az előadás, ezzel szemben Alföldi szerint kicsit általános lett. Szikora szerint, a dal tökéletesen illik Julihoz, pasztell volt, finom. Andelic Jonathan, a múltheti párbaj után még lelkesebben és elszántabban készült az előadásra, készen áll átadni a szeretetet. Little G. mentoráltja érzelmekkel töltötte meg a stúdiót a mentorok egyöntetűen elégedettek voltak. Jonathan lubickolt a boldogságban és Whitney Houston dalával emberséggel, élettel és szeretettel töltötte el a szíveket.


Jakab-Péter Izabella, Szikora gondos figyelme mellett készült fel. Egy nehéz dallal készültek, ami valódi kihívást jelent. Zámbó Jimmy emlékét tisztelték meg. A mentorok szerint lélegzet elállító volt, azonban Gabi és Alföldi Robi szerint a lelke benn ragadt. Az egyre nyitottabb, mosolygósabb Benji állt ezek után színpadra. A hangja most is nagyot hasított, a közönség tapsa végigkísérte Chaplin dalának adaptációját. Little G. szerint a versenyző megérkezett és végre kitárult, Gabi pedig csibésznek nevezte a fiatal versenyzőt. Tóth Gabi csapata, a Tha Shudras az edzőteremben készült a mai napra. A különcségükről híres csapat ma is fergeteges hangulatot teremtettek Ray Charles egy feledhetetlen slágerével. Magabiztosságukkal nagyot alakítottak, elképesztően jó zenét csinálnak a mentorok szerint is. A legnagyobb változásokon átesett, Borbély Richárd is lazítással készült az élő show-ra. A lovaglás úgy tűnik megtette hatását, hiszen az apró technikai malőr sem lendíthette ki Alföldi versenyzőjét. Szikora és Alföldi egymásnak feszültek. Gabit és Little G.-t azonban elbűvölte az érzelmes előadás. Szenes Iván dalával bűvölte a női szíveket.

Kállai-Kiss Zsófi eddig is nagy sikert aratott, most pedig egy kórussal lépett a színpadra. Az előadás az elejétől kezdve  magával ragadó volt. A csodás Michael Jackson átdolgozás párját ritkítja mentora szerint. Tóth Gabi és Szikora hiányolta kicsit az egyéniséget, Alföldi pedig arra biztatta, higgye el, hogy itt van. A Spoon tagjai mindig is magukat adják, ez most sincs másként. Egy hazai sztárra emlékeztek. Végre valami megmozdult nyilatkozta Alföldi. Szikora értékelése szerint még zöldek a fiúk, azonban Gabi természetesen megvédte a négy jó barátot. Szabó Richárd  művész lelke teljes mértékben egybeforrt a dallal. A hamis hangok ellenére is nagyon megható előadást láthattunk, a mentorok szerint is fejlődik.  Robi versenyzője, a fiatal Tóth Andi zárta a sort.  Ugyanazzal a kirobbanó tehetséggel lépett színpadra a tini lány. Egy nehéz dallal lépett fel, azonban tátott szájjal bámulták, ahogy egy szál harmonikával adta elő a Queen dalt.

A magyar zenevilág egyik tehetsége is bemutatta új dalát, majd a közös produkció alatt izgulhatunk a továbbjutók miatt. A színpadon ma is óriási produkciókat láthattunk. A párbajozók és mentoruk számára is nehéz este volt. Kállai-Kiss Zsófi és Horányi Juli mérték össze hangjukat. A mentorok, nehezen ugyan, de egyöntetűen Horányi Juli mellett tették le voksukat, ő bizonyíthatja, hogy a párbajdalban mutatott erejével akár nyerhet is.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés