hirdetés

Partnereink

Így változtak a sminktrendek!

hirdetés

Így változtak a sminktrendek!

Azt nem tudni, hogy kik lehettek az elsők, akik azért kentek valamit arcukra, hogy azzal különlegesebbé, egyedibb varázsolják magukat, hogy kitűnjenek a többiek közül. Az is kérdéses, hogy az ilyen arcfestéseket, arc díszítéseket honnan kezdve lehet már sminkként emlegetni. Egy valami biztos, hogy mióta világ a világ próbálunk különbözni, szebbnek látszani, melyre az arc festése kiváló megoldást kínál.

A különböző arcfestések számos ókori kultúrába jelen voltak, azonban sok esetben nem esztétikai, hanem inkább rituális, vallási szereppel bírtak. Biztos sokan ismerik az úgynevezett Kleopátra sminket, az élénk kékre festett szemhéjat és az ébenfeketével kihúzott, erős szemkontúr vonalat. Az ókorban természetesen csak magasabb társadalmi ranggal rendelkezők festették arcukat, mely egyfajta státuszszimbólumként is funkcionált. Az ókori civilizációk hanyatlásával azonban a sminkek is letűntek, hiszen a középkorban már inkább a fehér és tiszta arcbőr számított elegánsnak. A nemesi hölgyek sokszor még a napra sem igazán merészkedtek ki, hogy megőrizhessék bőrük fehérségét, mivel a barna bőrt túlságosan póriasnak gondolták. A XVI.-XVII. században azonban már megjelentek az első világosabb, pasztell színű festékek, melyekkel a szemhéjat emelték ki, illetve a divatos hölgyek egyre gyakrabban kezdték ajkaikat hangsúlyozni kissé élénkebb, piros színű festékekkel. Persze a visszafogottság még ekkor is érezhető volt, hiszen igazán vonzónak még mindig a világos, fehér bőr számított. Idővel a hölgyek rájöttek, hogy az esztétikus megjelenés legnagyobb ellensége a kor, így a XIX. század elejétől egyre általánosabbá vált a különböző, a bőr fiatalságát és rugalmasságát megőrző készítmények használata is.

hirdetés

Mai értelembe vett sminkekről és sminkelésről tulajdonképpen csak a XIX. és XX. század fordulójától beszélhetünk. A sminkelés egyre elfogadottabbá kezdett válni és bár a sminkeket még mindig a visszafogottság jellemezte, de a színpalettán már megjelentek a világosabb rózsaszín és barack árnyalatok is. A XX. század elejétől a smink készítésre már mint szakmára tekinthetünk, hiszen a tengerentúlon megnyíltak az első szépségszalonok. Itt a hölgyek nem csak profik kezeire bízhatták magukat, hanem az otthon sminkkészlet ekkor még igen csak foghíjas kelléktárát is be tudták szerezni.

A némafilmek megjelenésével és elterjedésével megjelentek az első sminktrendek, divathullámok is. Sok nő úgy szerettet volna kinézni, mint a filmvásznon látható imádottja, vagyis megszülettek az első nőideálok. Megjelennek az első alapozók, hogy a hölgyek könnyebben elfedhessék apróbb bőrhibáikat és egyre "trendibbé" válik a sötét szemkontúr. A 30-as években igen divatosnak számított, hogy a nők szemöldöküket leborotválták és annak vonalát tussal húzták ki. A szemhéjra sötét, mélyítő vonalak kerültek, az ajkakat pedig nagyon erős, élénk színű rúzsokkal emelték ki. A 30-as évek egyértelműen a nőiesség kihangsúlyozásáról szólt, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy az első műszempillák is ezen évtized végén jelentek meg.

A 40-es években ez a "ragyogás" egy kicsit alább hagyott, azonban a háború utáni években a divat világa hamar magára talált, így az 50-es évek elejét már újfent az élénk sminkek és a nőies vonalak jellemezték. Az 50-es 60-as évek fordulójára a sminktrendek a női bujaságot hangsúlyozták, gondoljunk csak Marilyn Monroe-ra. A 60-as évek derekára azonban a túlzottan erős sminkek eltűntek, újból a visszafogottság vált divatossá. Visszatértek a pasztell és matt színek, valamint az ezüst és halvány rózsaszín. A 70-as éveket még mindig inkább a visszafogottság és az egyszerűség jellemezte. Ez persze nem volt igaz a lázadó fiatalokra, hiszen ők sminkjükkel is próbáltak harcolni a konformizmus ellen, így esetükben a fehér alapozó, vagy éppen a bordó szemfesték is teljesen alapvető kelléke volt a sminkkészletnek.

A 80-as években beköszöntött a diszkó korszak, mely a színes ruhák és kiegészítők mellett a színes sminkeket is magával hozta. A helyzet kissé kaotikussá vált és az ember gyakran találkozhatott olyan sminkekkel, melyek már-már a jó ízlés határát súrolták. Ezután a 90-es évek igazi felüdülést hozott. Ez az évtized egyértelműen az innovációról és a smink, valamint kozmetikai iparban felbukkanó újítások egész soráról szólt. A bőrkímélő arclemosók, a csókálló rúzsok, a tartós festékek, vagy éppen a tusfürdők mind-mind a 90-es évek gyermekei. Eközben a nők egyre tudatosabban kezdik sminkelni magukat, egyre nagyobb figyelmet kezdenek fordítani arra, hogy sminkjük illeszkedjen ruhájukhoz, hajukhoz, stílusukhoz és egyéniségükhöz.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés