Partnereink

Regeneráló szépségtippek nyaralás után

Regeneráló szépségtippek nyaralás után

Egész évben ezt az évszakot várjuk epedve, sóhajtozunk, hogy mikor lesz végre nyár. Aztán itt van, és akkor pedig nem győzünk morgolódni, hogy már megint kánikula van, és vagy a hőséget, vagy a légkondit bírjuk éppen rosszul. Na jó, ez sok esetben nem így van, de még ha élvezzük is a nyarat a maga csodálatos valójában, akkor is előfordulhat, hogy a szervezetünk egy picit besokall a környezeti hatásoktól.

Nyáron hajlamosak a nők kevesebb sminket használni és ez persze így is van jól, de ez azt is jelenti bizony, hogy egy védőréteggel kevesebb kíséri őket végig a nyári napokon. Amelyek lehetnek hosszúra nyúltak is, hiszen egymást érik a fesztiválok, a koncertek, nyáron egészen biztosan több a baráti összejövetel, grillezés, koccintás is, szóval ott van még az a szempont is, hogy lehet, hogy kevesebbet alszunk? Nem beszélve azokról a szülőkről, akiknek óvodás-iskolás gyereke van, és a nyár nagyobb részét velük töltik, a gyerekek folyamatos szórakoztatása, programmal való ellátása is kiveszi az ember energiáját annyira, hogy bizony már nagyon lehet várni azt a szeptember elsejét is. A kevesebb alvás, a több alkohol, a túlzásba vitt napozás, és a kevesebb arcvédelem használata pedig együtt jár azzal, hogy nyúzott lehet a bőrünk ilyenkor nyár végén már.

Jöjjön két gyors tipp! Ha eddig nem használtunk arctisztító tejet, akkor most itt van az ideje, ha pedig használtunk, akkor próbáljunk ki egy újat! Például a Weleda krémes tisztító tejét, amely a normál és a száraz arcbőrnek egyaránt szelíd és mély tisztítást nyújt. Gyengéden távolítja el a szennyeződést és a sminket, fenntartva a bőr védőrétegének egyensúlyát. A természetes összetevők pedig, mint a jojoba olaj, íriszgyökér kivonat és a varázsmogyoró még az érzékeny bőrt is védik a kiszáradástól.

Természetesen az sem árt, ha arckrémet is váltunk így az évszakváltás kezdetén. Kitűnő választás lesz a mandula arckrém, amely csökkenti az irritációt és a feszítő érzést. Nappali és éjszakai krémként is használható, intenzíven hidratál, nyugtat, erősíti a bőr természetes védekezőképességét. A fő összetevője ennek a krémnek az édesmandula olaj, amely gazdag ásványi anyagokban és vitaminokban, telítetlen zsírsavakat és fehérjéket tartalmaz, csodás illata pedig a lelkünkre is remek hatásssal lesz.

Persze könnyen előfordulhat, hogy nem csupán a bőrünk, hanem a hajunk is megsínylette az erős napsütést, vagy éppen a sok strandolást. Van megoldás erre is, itt a zab fantasztikus hatását érdemes igénybe vennünk. Egy komplett hajápoló programot tudunk így lefuttatni, és természetesen nem csak egyszer, érdemes néhány hétig-hónapig ezt ismételni. A Weleda zab ápoló sampon gyengéden tisztít, simítja a hajfelszínt és segít csökkenteni a hajtöredezést. A bio jojobaolaj valamint a zab és zsálya kivonatai visszaadják a haj természetes fényét, rugalmasságát. A mimóza, cédrusfa és tonkabab fűszernövény marcipánra emlékeztető aromája így együtt finom virágos illatot kölcsönöznek a zab ápoló termékeknek. A regeneráló hajpakolásra kétségtelenül rá kell szánni egy pici időt, de egészen biztosan megéri, hiszen az igénybe vett haj intenzív ápolást igényel természetes szépségének visszanyeréséhez. A zab hajpakolás bio jojobaolajat, bio kókuszolajat és shea vajat tartalmaz, melyek erősítik és táplálják a hajat, anélkül, hogy elnehezítenék. A tartalmas összeállítás támogatja a haj vízháztartását, újra simává varázsolja a száraz, töredezett hajat. Ezután pedig jöhet a hidratáló zab regeneráló balzsam, amely további extra ápolásról gondoskodik hajmosás után. Az értékes növényi hatóanyagok kompozíciója simítja a hajfelszínt, ezáltal javítja a kifésülhetőséget. A lágyan illatozó balzsam ápoló bio jojobaolajjal, bio kókuszolajjal és a bio zab és bio hibiszkusz kivonataival a hajat rugalmassággal, ellenállóerővel és fénnyel ajándékozza meg. És ha mindez megtörtént, akkor irány a fodrász, és jöhet egy vagány új, őszi frizura is akár!

Egyszóval aggodalomra semmi ok, csak pár jól irányzott szépségápolási mozzanat és máris tökéletes formában várhatjuk az őszt!

www.weleda.hu

www.facebook.com/Weleda

Szöveg, képek: arterego.hu

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 10.18.

Ma Lukács napja van.

7 érdekesség a hazai termálvizekről

Magyarországon nem nehéz jótékony hatású vizekre lelni, hiszen hazánk bővelkedik a gyógyforrásokban. Mégis, ha szeretnénk rátalálni a számunkra legmeg...

  • 2017-10-13 19:33
Mesekönyveket gyűjtünk rászoruló gyermekek számára!

Kérjük, hogy vegyen részt a SPAR Magyarország és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat könyvgyűjtő akciójában! Gyűjtse otthon és munkahelyén a feleslegess...

  • 2017-10-13 15:27
Fluor Tomi szerint a beatbox sem segített a magányos ősemberen

Samu viszontagságos élete, Kittenberger Kálmán különös hobbija és Szent Imre erényöve – történelmünk meghatározó alakjait veszik górcső alá a Comedy C...

  • 2017-10-13 11:45
Öt mesébe illő látványosság Izlandról

Vastag jégtakaróval borított fjordok, kristálytiszta források és felhőfátyol mögé rejtett vulkánok – Izland természeti csodái eredeti formájukban, az ...

  • 2017-10-13 09:38
Coming out nap a Viacomon

Október 11-e a nemzetközi Coming Out Day, vagyis az Előbújás napja, amikor az LMBTQ közösség az elfogadást, a nyitottságot és az őszinteséget ünnepli....

  • 2017-10-12 22:21

hirdetés

Ada laktózmentes fehérjével fogy

A népszerű műsorvezető és kétgyermekes anyuka, Ada mindig is odafigyelt arra, hogy egészségesen étkezzen. Gyermekkora óta sportol, sőt az elmúlt évekb...

  • 2017-10-12 20:50
Trumpot ejtették, új trollkodásokkal jönnek a South Park negyedikesei

Október 12-én, csütörtöktől vadonatúj részekkel jelentkezik Cartman, Kenny, Kyle, Stan és a coloradói kisváros, South Park apraja-nagyja a Comedy Cent...

  • 2017-10-12 19:20
Bódi Gusztiék vendégül látták Schobert Norbit és Rubint Rékát

Most csütörtökön a Sláger TV műsorának vendége lesz Rubint Réka és Schobert Norbi. A méltán híres fitnesz gurukat most először látja vendégül Bódi Gus...

  • 2017-10-12 17:50
1,8 milliárd forint a Fashion Days fél éves bevétele

Idén január és augusztus között 1 823 138 000 Ft volt a Fashion Days magyarországi bevétele. Ez a vártnál magasabb, 44%-os növekedést jelent a tavalyi...

  • 2017-10-11 20:51
Lelassult a lakások drágulása

Lassult a lakásdrágulás a második negyedévben: a használt lakások ára már csak 7,8, az újaké 4,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

  • 2017-10-11 17:55

Minden cikk

hirdetés

Likeolj minket

hirdetés