hirdetés

Partnereink

Idén is megrendezik a 35. SPAR Budapest Maraton® Fesztivált

hirdetés

Idén is megrendezik a 35. SPAR Budapest Maraton® Fesztivált

2020. október 10-11-én az ELTE Lágymányosi Campusának területét ismét sok ezer futó népesíti be.  A két nap alatt 11 táv és 9 rajt várja a résztvevőket. A versenyszámok sokasága megfelelő kihívást kínál a rutinos maratonistáknak, a kezdő futóknak és a pár száz métert teljesítő kisgyermekes családoknak egyaránt. Szombaton a rövidebb távok kedvelőit és a családokat várják a szervezők, a vasárnap pedig a nagyobb teljesítményekre felkészült futóké lesz.

A vasárnap reggel 9-kor rajtoló SPAR Budapest Maraton® mezőnye Európa egyik legszebb és leglátványosabb maratoni útvonalán teljesítheti a 42,2 km-es távot, ami döntően a Duna két partján vezet világörökségi panorámában, át az Alagúton, a Margit hídon, a Margitszigeten, az Árpád hídon és a Szabadság hídon. (útvonaltérkép)

hirdetés

A 35. SPAR Budapest Maraton® egyúttal Országos Maratoni Bajnokság is, ezért a hazai hosszútávfutó elitnek is szurkolhat a verseny közönsége.

A veszélyhelyzet után is óvatosan!

A verseny szervezői maradéktalanul betartják a hatóságok által előírt, illetve javasolt egészségügyi óvintézkedéseket, így biztosítva a résztvevők, illetve a szurkolók egészségét. Ennek megfelelően az alábbi különleges biztonsági és egészségügyi óvintézkedéseket vezetik be:

  • rajtszám átvétel csak a nevező tünetmentességére vonatkozó felelősségvállalási nyilatkozat aláírásával lehetséges;
  • a helyszíni versenyközpontba való belépés előtt mindenkinek megmérik a testhőmérsékletét;
  • a versenyközpontba és a rajtzónákba kizárólag maszkban léphetnek be a futók;
  • a rajtoltatás néhány száz fős csoportokban történik.

A szervezők felhívják a figyelmet a felelősségteljes magatartásra és megkérik a résztvevőket a megfelelő távolság megtartására. A szervezők helyszínen kézfertőtlenítő pontokat helyeznek ki és rendszeresen fertőtlenítik a résztvevők által használt tereket, eszközöket.

„2020 nem lesz a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál csúcséve, több okból sem."– nyilatkozta Kocsis Árpád versenyigazgató. „A járvány és a határzár miatt nem jön a szokásosan 4000 felletti külföldi futó, így ez most egy igazi hazai, magyar verseny lesz. Évente 6-7 000 iskolás vett részt a suli futamokban, ezeket most eltöröltük, nem rendezzük meg. A rendszeresen több mint 500 céget megmozgató FUT A CÉG akciónkra jelentősen csökkent az érdeklődés, mert a cégek most nem támogatják a munkaidőn kívüli együttlétet, csapatépítést. Az oly népszerű FUT A SZÍNHÁZ jótékonysági váltófutás is elmarad." – mondta a szakember.

Idén a szokásos létszám harmadára, negyedére számítunk. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy akik eljönnek, azok ugyanolyan széles mosollyal érnek célba és nekik a verseny ugyanazt fogja adni, mint az elmúlt években." – foglalta össze a versenyigazgató.

A rendezvényhez hagyományosan erős jótékonysági aktivitás is társul, idén 5 karitatív szervezet futói gyűjtenek adományokat. Közülük a legaktívabb a Bátor Tábor Élménykülönítménye. A daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására gyűjtő 22 futójuk 4,4 millió Ft adomány elérését tűzte ki célul.

Forrás: KRQ

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 12.01.

Ma Elza napja van.

A magyar felhasználók bíznak bankjuk tanácsaiban és nyitottak az újdonságokra

A Mastercard 2020-as, Az európai bankolási szokások fejlődése című tanulmánya rámutat, hogy a karantén időszakkal járó, mindennapi életünkben tapaszta...

  • 2020-11-30 23:53
Állandóság és változás jellemzi 2020- ban az ingatlanpiacot

„Semmi sem állandó, csak a változás maga” – Hérakleitosz ókori bölcsessége napjainkban igazabb, mint valaha. Az úgynevezett „harmonika-effektus”, azaz...

  • 2020-11-30 22:41
Miért annyira népszerűek a diótörő figurák?

A karácsonyi időszak közeledtével sztárok és lakberendezők is egyre gyakrabban használják ünnepi kiegészítőkként a diótörő bábukat. Sokan Csajkovszkij...

  • 2020-11-30 21:21
A SIÓ a hazai junior CSR élvonalában

Idén a "Köszönjük, SIÓ!" Iskolatáska Program nyerte el a junior kategóriában a CSR Hungary Díjat, vagyis a Magyar Üzleti Felelősség Díját és az elisme...

  • 2020-11-30 20:15
Magyar könyv készült Ennio Morricone életéről

A Maestro - egyszerűen csak így hívták a szakmában Ennio Morriconét, akit hazájában nemcsak Olaszország büszkeségeként, de az évszázad zeneszerzőjekén...

  • 2020-11-30 18:31

hirdetés

December 1-én nyílik az M2 Gyerekcsatorna Adventi Kalandáriuma

A közmédia legkisebbeknek szóló csatornájára költöznek a karácsonymanók advent idejére. Az Adventi Kalandárium tündéri apróságai napról napra beavatjá...

  • 2020-11-30 16:03
Százak kaptak életfogytiglant Törökországban

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt 337 embert egy török bíróság a 2016-os puccskísérletben való részvétele miatt. Az elítéltek nagyrészt katonatis...

  • 2020-11-30 14:45
Együtt száll szembe az uniós többséggel a lengyel és a magyar kormány

Együtt száll szembe a lengyel és a magyar kormány az uniós többséggel a jogállamisági mechanizmus eltörlése érdekében. Mateusz Morawiecki lengyel és O...

  • 2020-11-30 12:36
Ízletes szárnyas pho

Sokak számára elképzelhetetlen a nem marhából, de legalábbis jó adag disznóból készített pho, én se ettem túl sok emlékezetest. De ennek most vége, me...

  • 2020-11-30 11:10
Az ország egyetlen Dragon Ball Z és One Piece karóráját most bárki megnyerheti

Magyarországon 1998-99 között, vagyis több mint 20 évvel ezelőtt vetítették a Dragon Ball Z japán manga animációs sorozatot. Kevesebb, mint tíz évvel ...

  • 2020-11-30 09:47

Minden cikk

hirdetés

hirdetés