hirdetés

Partnereink

Kairó, Egyiptom fővárosa

hirdetés

Kairó, Egyiptom fővárosa

Kairó (arabul) al-Káhira, (A „Győztes"), (koptul Káhiré) Egyiptom fővárosa, melynek lakossága mára meghaladja a 17 millió főt, ezzel Afrika és a Közel-Kelet legnagyobb, a világ 13. legnépesebb városa.

Míg a város hivatalos neve al-Káhira, a köznyelvben általában csak az ország nevével illetik (Miszr), amit a helyi nyelvjárásban Maszrnak ejtenek. Nagy Kairó 3435 négyzetkilométeren terül el.  Kairó városhatárain belül 9 120 350 fő él, de az elővárosokat is beleszámítva összesen 17 290 000 lakosa van vonzáskörzetének (a 2011-es adatok szerint). A nigériai Lagos régiója mellett ez Afrika legnagyobb agglomerációja. Mindazonáltal Egyiptomban nincs a lakóhelyekre bejelentkezési kötelezettség, nem hivatalos becslések szerint a nagytérségben 25 millióan élnek, ami az ország lakosságának közel harmada.  Kairó a Nílus-folyó partján és szigetein fekszik, Egyiptom északi részén, délre attól a ponttól, ahol a folyó kilép sivatagi völgyéből és három részre ágazik, a Nílus-deltát kialakítva.  A várost kormányzó irányítja, akit közvetlenül az elnök nevez ki erre a posztra. Kairó politikai, gazdasági, és kulturális központja Egyiptomnak és a Közel-Keletnek is. Itt ülésezik az egyiptomi kormány, itt található minden állami és vallási központi hivatal és számos diplomáciai képviselet, illetve az Arab Liga székhelye. Ezen kívül egyetemek, főiskolák, színházak, múzeumok és emlékművek sokasága is hozzá tartozik a sokszínű városképhez. Míg Kairó nyugati részén főleg kormányzati épületek vannak, addig a keleti részen több száz műemlék jellegű mecset helyezkedik el. A történelmi óvárosban található iszlám építészeti remekművek 1979 óta az UNESCO világörökség részei.

hirdetés

Kairó városának alapterülete 214 négyzetkilométer, (Nagy Kairó 3435 négyzetkilométer) Egyiptom északkeleti részén fekszik, a Nílus jobb partján a tengerszint felett átlagosan 68 méterrel. A város magában foglal két szigetet, Gezīra ( Zamalek városrész) és Roda. A folyó nyugati oldalán a Kairóval szomszédos kormányzóság az al-Dschīza (el-Gīza), ahol többek közt olyan történelmi területek találhatók, mint Gíza. A város földrajzi koordinátái: északi szélesség 30°03' és keleti hosszúság 31°15'.  Az első települést eredetileg a Muqattam hegycsúcsai és a Nílus között alapították, habár ez már nem egyértelműen behatárolható, de valószínűleg ezek között a természetes határok között volt a régi városközpont. A várostól északra egészen a tengerig elnyúlva található a Nílus deltatorkolata. Nyugatra tőle a gízai piramisok fekszenek, délre pedig az ősi Memphisz. Kairó a Nílus völgyében fekszik, jóllehet nincs kitéve nagy viharoknak, de ehelyett árvizek sújtják, amikor a magasan fekvő Ruandára lezúdul az eső. A települést keletről az Arab-sivatag zord hegyvidékének lealacsonyodó előörse, a mindössze 200 méterig emelkedő Muqattam-dombság sziklái, nyugatról a Líbiai-sivatag homokfelszíne határolja. Északra a Nílus-delta, míg délre a Nílus-völgy található. A belváros jól megkülönböztethetően két részre különül: egy tradicionális és egy modern városrészre. A tradicionális városrész van távolabb a Nílustól, ez a citadella és a Muqattam  hegynél helyezkedik el. Ez a rész főként Kairó iszlámista részét foglalja magában, több mecset is található itt.  Az al-Fustat ásatásától délre, Kairó koptok lakta negyede található, amely Ó-Kairónak felel meg. Különlegességnek számít az iszlám negyedtől délkeletre elhelyezkedő úgynevezett Holtak városa.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés