hirdetés

Partnereink

Stratégiai együttműködés jött létre a magyar utazási piacon

hirdetés

Stratégiai együttműködés jött létre a magyar utazási piacon

Partnerségre lépett egymással a magyar üdülési piac két meghatározó szereplője, az invia.hu és az utazzitthon.hu. Míg előbbi az elmúlt tíz évben elsősorban a külföldi desztinációk felé irányuló kínálatát bővítette, addig az utóbbi immár tizennégy éve a belföldi üdülésék megszervezéséhez nyújt teljes körű segítséget.

A két cég szoros együttműködésével mostantól az emberek minden utazással kapcsolatos információt, ajánlatot, illetve egyéb szolgáltatást egy helyen érhetnek el, legyen szó akár magyarországi, vagy határainkon túli útról.

hirdetés

Dőlnek a rekordok a hazai turizmusban. A tavalyi esztendő még a kimagasló eredményeket felmutató 2016-hoz képest is jobban sikerült.  Egy év alatt több mint 14 százalékkal nőtt a forgalom ebben a szektorban, ami azt jelenti, hogy a magyarok a külföldi nyaralás mellett egyre gyakrabban pihennek belföldön is, akár egy évben többször is. Bár a határokon belüli utazások jellemzően rövidek: az év nagyobb részében főként a hosszú hétvégékre koncentrálódnak, emiatt a foglalások közel 2/3-ada még mindig 1-2 napra szól.

A trendek 2018-ban is változatlanul biztatóak, és nem csak az idei évben várható hosszú hétvégék rekordmagas száma miatt. Iparági előrejelzések szerint a magyar szálláspiacon újabb, akár 7 százalékot is meghaladó bevételnövekedés prognosztizálható, ami a korábbiaknál erőteljesebb motivációt jelentett a legnagyobb hazai online utazásközvetítő iroda, az Invia.hu számára, hogy az ebben érintett utasok kényelme és minőségi kiszolgálása érdekében bővítse belföldi kínálatát. Ennek megfelelően partneri együttműködést alakított ki a magyarországi utakra specializálódott, immár 14 éves múlttal rendelkező utazzitthon.hu-val, ahol az utazni vágyók a 700 különböző szálláshelyet, ezernél is több programot és 7000 látnivalót felölelő kínálatból válogathatnak.

„Miután az Invia magyarországi működése során a kiutaztatásra specializálódott, ezért az ügyfeleink kényelme, az ajánlatok megbízhatósága, megfelelő minősége érdekében mindenképpen olyan partnerrel szerettünk volna együttműködni, akinek már több éves tapasztalat és kipróbált, megbízható, folyamatosan fejlesztett üzleti modell van a háta mögött. Mind az utazzitthon.hu, mind az invia.hu szemlélete, értékrendje hasonló, és a két cég által használt rendszerek, illetve adatbázisok fókuszában is az ügyfelek állnak.” – fejtette ki a Zakar Jozef, az invia.hu ügyvezetője.

Az együttműködés részeként összehangolták a két vállalkozás online felületeit, így a magyar utasok mostantól egy, elsősorban az ő igényeiknek megfelelően kialakított platformon érhetnek el mindent, ami utazással kapcsolatos, kezdve az előzetes információtól az ajánlatok óriási választékán át egészen a kiegészítő szolgáltatásokig és programokig belföldi, illetve külföldi út esetében is.

Nagy Viktória, az Invia marketing menedzsere hangsúlyozta, hogy alapvetően nem új ügyfelekre számítanak ezzel a lépéssel, hanem a meglévő ügyfeleiknek a korábbinál szélesebb körű kiszolgálása a cél. Ennek megfelelően a fejlesztés elsődlegesen arra az igényre kívánt reflektálni, hogy azok, akik korábban már velük utaztak, a jövőben belföldi útjaik előkészítése és megszervezése során is bizalommal fordulhassanak hozzájuk, de természetesen az ennek köszönhető új utasaikat is a korábban megszokott, minőségi és ügyfélközpontú kiszolgálással és asszisztenciával várják.

Forrás: Good Option PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés