hirdetés

Partnereink

Csibában ért véget a Red Bull Air Race története

hirdetés

Csibában ért véget a Red Bull Air Race története

Több, mint 10 év és közel 100 verseny után elcsendesednek a Red Bull Air Race repülői. A világ elitpilótáinak talán legismertebb versenysorozata, amelyet a magyar legenda, Besenyei Péter álmodott meg, és amelynek hosszú éveken át Budapest is otthont adott, hétvégén Csibában zárta történetét.

Az utolsó futamra a tabella élén álló pilóták mindent beleadtak, hogy világbajnokként búcsúzhassanak a versenytől. Bár a japán rajongók kedvence, Joshide Muroja nyerte a végső futamot, a bajnoki címet végül az ausztrál Matt Hall vívta ki magának, aki sorozatos második helyezését követően ezúttal először ünnepelhetett világbajnokként.

hirdetés

Csiba, Japán

  • Még éppen időben szerezte meg világbajnoki címét az ausztrál Matt Hall. 12 szezon és 94 verseny után a Red Bull Air Race nem folytatódik tovább, így a hétvégi, csibai futam volt a pilóta utolsó esélye arra, hogy a magasba emelje az ikonikus trófeát. A rajongók tűkön ülve várták a verseny kezdetét, az első igazi sokk pedig akkor érte őket, amikor a fej-fej melletti küzdelemben Muroja - remélve, hogy az összesített lista harmadik helyéről egyenesen a dobogó élére repülhet - 0.015 másodperccel vesztett a brit Ben Murphy ellen.
  • Csupán percekkel később jött a következő fordulat: az összesített tabellát vezető Martin Šonka a francia Nicolas Ivanoff elleni nyitófutamában hibázott, és túllépte a maximális megengedett G erőt. Az ezért járó egy másodperces büntetéssel a 2018-as világbajnok kezei közül kicsúszott a címvédés lehetősége.
  • Csodával határos módon a legjobb 8 pilóta körét követően Muroja továbbra is versenyben maradt, és a leggyorsabb vesztesként a legjobb 4 közé jutott. A japán szupersztár mindent beleadott, hogy másodjára is a világbajnokság győztese legyen. Nála talán csak az ausztrál Matt Hall volt elszántabb, akinek szintén utolsó esélye volt arra, hogy a sorozatos második helyezését ezúttal világbajnoki címre válthassa.
  • A folytatásban a hangulat csak fokozódott. McLeod egy büntetés miatt lemorzsolódott az élmezőnyről, míg Muroja a biztonságra játszott és egy óvatos 58.630-as időt repült. Mögötte mindössze 0.971 másodperccel maradt le az amerikai Kirby Chambliss. Hallnak a harmadik legjobb időre volt szüksége ahhoz, hogy esélyesként folytathassa a küzdelmet a trófeáért. Az ausztrálon ezúttal óriási volt a nyomás, ám sikerült higgadtnak maradnia, és végül 1:00.52-es idővel elnyerni a régóta várt megtisztelő címet. A végeredmény: Muroja az első, Chambliss a második, Hall pedig a harmadik helyezettként zárta a csibai versenyt.
  • Bár Murojának nem sikerült ismét megszerezni a bajnoki címet, a szezon így is emlékezetes marad számára. A japán pilóta háromszor végzett első helyen, szemben Matt Hall egyszeri győzelmével, ráadásul szintén harmadik alkalommal állhatott futamgyőztesként hazai közönség előtt. Chambliss pályafutásának méltó befejezése volt a csibai dobogós helyezés, hiszen a kétszeres világbajnok amerikai a Red Bull Air Race leghosszabb ideje versenyző pilótája is egyben.

IDÉZET:

„Amikor a legjobb 4 közé jutottam, tudtam, hogy a dobogóra kell állnom Csibában. Ezután hallottam, hogy Pete McLeod elkaszált egy pilont. A körülmények nem voltak egyszerűek, sőt, azt is tudtam, hogy egész életemben hibáztatni fogom magam, ha az utolsó versenyen büntetést kapok, szóval próbáltam biztosra menni anélkül, hogy túl sokat engedjek az időből. Most megyek és átveszem a világbajnoki címet. Az tuti, hogy 90 éves koromban mindenkinek ezt fogom mesélni” – árulta el Matt Hall, a Red Bull Air Race 2019-es és egyben utolsó világbajnoka.

Nézd újra a Red Bull Air Race versenysorozat futamait és tudj meg többet a www.redbullairrace.com oldalon.

Forrás: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 11.21.

Ma Olivér napja van.

Helló Buda! A Stand 25 megérkezett

Széll Tamásék bisztró stílusú étterme, a Stand25 megnyitott új, budai helyszínén és várja vendégeit. A gulyás és a rakottkrumpli után a halászlé, a be...

  • 2019-11-19 19:42
Túllépnének a pedagógusok az iskolai kereteken

Több, külsős szakmai forrásból származó ismeretre, támogatásra lenne szüksége az általános- és középiskolai tanároknak, hogy a diákjaik pályaválasztás...

  • 2019-11-19 18:04
Ismét ingyenes AsiaCenter Kozmosz Kalauz

Idén is lenyűgöző előadásokkal, valamint az Utazó Planetárium fantasztikus képi világával várja vendégeit az AsiaCenter Kozmosz Kalauz november 18-24-...

  • 2019-11-19 14:56
Öntömítő abroncsokat kap a Volkswagen ID.3

A Continental gumiabroncsait választotta a Volkswagen első szerelésűként legújabb elektromos modelljéhez, az ID.3-as hoz. A német autógyártó választás...

  • 2019-11-18 20:24
Ne pörgessük túl magunkat! - Édesítés mesterfokon

Bevalljuk, vagy sem, az idei óraátállítás meglehetősen rosszul esik legtöbbünknek. Olyan sokáig élvezhettük az őszi napsugarakat, hogy a hirtelen bekö...

  • 2019-11-18 18:03

hirdetés

Nagyszabású kampányt indított a Nyitottak vagyunk és az ELLE

100 hazai cégvezető együtt állt ki a Nyitottak vagyunkés az ELLE közös kezdeményezésében azért, hogy a nők és a férfiak ugyanolyan esélyeket kapjanak ...

  • 2019-11-18 16:25
Batman történeteit eleveníti meg a Converse új kapszulakollekciója

80 éves lett Batman! A nem mindennapi mérföldkő előtt a Converse a Warner Bros. filmstúdióval és a DC Comics képregénykiadóval együttműködve egy közös...

  • 2019-11-18 14:11
Csak 16 darab!

A zsebórákat kedvelők tábora manapság már nem mondható túl népesnek, ennek ellenére napjainkban is készülnek különleges darabok, amelyek nemcsak a gyű...

  • 2019-11-18 11:57
A magyar szépségek Tunéziában is hódítottak

Iszak Eszti szenvedélyes világutazó, aki sorra pipálja képzeletbeli földgömbjén a szebbnél szebb helyszíneket. Bár eddig Tunézia kimaradt a sorból, ne...

  • 2019-11-18 10:48
A pulykahús találkozása az ősszel

A hideg idő beköszöntével egyre jobban kívánjuk a tartalmas ételeket. Meleg levesekkel és zöldségekkel kombinált pulykahússal azonban nem csak jóllaku...

  • 2019-11-15 12:57

Minden cikk

hirdetés

hirdetés