hirdetés

Partnereink

Az easyJet partnere elkezdi az elektromos hajtóművek fejlesztését

hirdetés

Az easyJet partnere elkezdi az elektromos hajtóművek fejlesztését

Európa vezető légitársasága még novemberben írta alá a megállapodást, miszerint az Airbusszal és partnerével, a Wright Electronic elkezdi az elektromost meghajtású repülőgépek tervezését. A közelmúltban történt bejelentés szerint a Wright amerikai fejlesztő cég egy 186 ülőhelyes elektromos meghajtású gép megvalósításán dolgozik, amelyet a szárazföldön 2021-ben, a levegőben pedig 2023-ban tesztelnek majd.

A Wright most olyan elektromos rendszeren dolgozik, amely elbírja a 186 üléssel rendelkező kereskedelmi járatokat is, ehhez egy 1.5 MW-os elektromos hajtóművet és hozzá tartozó 3 kilovoltos invertert épít. Ez a két komponens alkotja a Wright forradalmian új Wright1 hajtóművét, és viszi a légiközlekedést közelebb a zéró kibocsájtás felé Európában és szerte világon.

hirdetés

Johan Lundgren, az easyJet vezetője elmondta, nagy izgalommal várják a rendkívül ambiciózus terv eredményeit. „Tudjuk, hogy az utasaink számára is fontos, hogy fenntartható módon közlekedjenek, ezt mutatja, hogy karbon kompenzációs programunk is sikeres volt, de tisztában vagyunk vele, hogy ez csak egy ideiglenes megoldás addig, amíg az új technológiák meg nem érkeznek a piacra.”

Forrás: Avantgarde

Fotó: illusztráció

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés