hirdetés

Partnereink

Szakadék szélén az európai légitársaságok

hirdetés

Szakadék szélén az európai légitársaságok

A járványügyi korlátozások feloldásával újraindulhat a légiközlekedés is Európában, de a légitársaságok milliárdos veszteségeket szenvedtek el a leállás hetei alatt.

A legnagyobb fapados légitársaság, a Ryanair vezérigazgatója szerint, nem mindegy, milyen egészségügyi szabályok mentén, és milyen piaci versenyhelyzetben indíthatják újra járataikat.

hirdetés

Michael O'Leary volt az Euronews vendége.

"Fontos, hogy a szabályrendszer ne tartalmazzon olyan idióta korlátozásokat, amiket képtelenség betartani egy repülőgép fedélzetén. Egy alumínium csőben miként alkalmazzuk a társadalmi távolságtartást? Találkoztunk olyan előírással is, hogy minden repülőtéri becsekkolást követően gumikesztyűt, vagy kézi fertőtlenítőt kell használni. Ez teljesen értelmetlen és hatástalan. Csak azért készült, hogy a jogszabályalkotó azt a látszatot keltse; tett valamit. Pedig ez semmilyen hatékonysággal nem bír."

A Ryanair-főnök felettébb furcsának tartja azt is, hogy néhány piaci szereplő, mint az Air France, a Lufthansa, az Alitalia sokmilliárdos állami segélyhez vagy hitelhez juthat az Európai Bizottság áldásával.

"Fair lenne, ha az összes légitársaságot egyformán kezelnék a kormányok, és nem csak a nemzeti légitársaságokat injekcióznák, mint az Air France vagy a Lufthansa. Az Alitalia egy olyan visszaállamosított cég, amelyik története 74 éve alatt egyetlen fillér hasznot sem hozott. Miért nem fontos az összes légivállalat... Olaszországban a Ryanair a legnagyobb, ha jól tudom, az Easyjet a harmadik. Nem kérünk állami támogatást, de a helyi adók, és reptéri illetékek jelentős csökkentését szeretnénk látni Olaszországban - az Alitaliának beadott hatalmas, állami kokain-adag helyett" - fogalmazott Michael O'Leary.

Ujhelyi István, az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának MSZP-s alelnöke erre a felvetésre úgy reagált; "az európai turizmus 25 millió munkahelyet jelent, ennyi embernek nyújt megélhetést. Szilárd meggyőződésem, hogy szükségünk van ezeknek a munkahelyeknek a megőrzésére. Ezért kell megsegíteni az európai idegenforgalmi és utazási ágazatot. Tehát pénzre, pénzre, és harmadszor is pénzre van szükségünk. És nem csak tagállami, de európai szinten is."

Az újraindulás, és a támogatás ellenére a Lufthansa csoport 10 ezer, de a Ryanair is 3 ezer fős elbocsátást tervez. A maradók pedig bércsökkentésre készülhetnek.

A légitársaságok úgy számolnak, akár 2 év is kevés lesz, hogy a légiközlekedés visszaérjen a járvány előtti szintre.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 04.16.

Ma Csongor napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés