Morzsi és a malacok

Karácsony közeledtén a gazda eldöntötte: az aznapi lesz a malacok utolsó vacsorája, holnap levágják azokat.

Szegény teremtések mit sem sejtve ettek jóízűen, ahogyan szoktak. Morzsi kutya is odakuporodott óljuk ajtaja elé, s szájába vett egy- egy darabka ennivalót az övéből,s átdugta a résen a malacoknak. Talán ő már érzett valami rosszat, s így akarta megvígasztalni kedves kis barátait, akiket minden nap meglátogatott és kíváncsian figyelt.

Másnap korán reggel, miután a férfiak legurítottak egy- két kupica disznófogó pálinkát, beteljesült a két malac sorsa.

Ment a sürgés- forgás, készültek a finom ételek, hasadt a puha bőr, szólt a mulatós zene, folyt a pálinka. Csak egy valaki volt nagyon szomorú: Morzsi. Nagy volt az ő bánata! Ment, lesegetett be az ajtón, vitte a kis darabka kaját a szájában, de már nem vette fel senki az orrával...

Másnap reggel tűnt fel a gazdaasszonynak, hogy Morzsival valami nincs rendben: nagyon elhagyta magát, csak bánatosan gubbaszt és enni sem akar. Gondolta, elrontotta a gyomrát a tegnapi sok zsírossal. Adott neki ezt is azt is, de a kutya 2 nap után is csak ült az ólajtónál és szomorkodott.

Nem volt mit tenni, elvitték az állatorvoshoz Morzsit, aki azt mondta, kutya baja. Ekkor szólalt meg a gazdaasszony kisunokája:" Mama, biztos a malacok hiányoznak neki! " S milyen igaza volt! Amikor új malacok kerültek a házhoz, Morzsi boldogan csaholt! Azt már csak ő tudja, hogy észrevett - e valamit abból, hogy azok nem a régi barátai voltak. Tetszett a történet?