Elkészült az országos sasleltár

Összesítették a 12-ik országos sasleltár adatait, a felmérők megfigyeltek öt fekete sast valamint négy szirti sast is, ami ritkaságnak számít Magyarország területén, közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-vel.

A leltár szerint hétszázkét-hétszázharmincöt rétisast, kétszázhetvenkettő-kétszáznyolcvan parlagi sast, öt fekete sast valamint négy szirti sast számláltak meg a felmérők január közepén. A legnépesebb megfigyelt ragadozómadár-faj az egerészölyv volt 5762 példánnyal. Kékes rétihéjából hétszázhuszonkettő, vörös vércséből nyolcszáznyolcvankettő, karvalyból kétszázhatvanhárom, gatyás ölyvből háromszáz, kerecsensólyomból negyvenöt, vándorsólyomból negyvenkettő, kis sólyomból hatvanhárom egyedet láttak. A rejtett életmódú héjából csak huszonnyolc, a ritka pusztai ölyvből három példány került elő. A vonuló, de az utóbbi években egyre gyakrabban áttelelő barna rétihéjából ötvenöt egyedet találtak meg. Az MME a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve január tizenhat és tizennyolc között 12-ik alkalommal szervezte meg a Magyarországon telelő sasok éves számlálását. Az egy időben történő megfigyelések miatt "sasszinkronnak" nevezett kezdeményezésen igen nagy létszámú, háromszázkilencvennégy felmérő vett részt. Idén nagyobb lett a megfigyelt területek száma és területe is. Ezek érintették az ország legjelentősebb ismert sas-telelőhelyeit, ebből következően a lehető legjobb, legpontosabb képet alkothatunk a Magyarországon tartózkodó fajokról és ezek számáról.

A ragadozó madarak vérbeli vadászok - a zsákmányszerzés mindenre elszánt és ördögien ügyes bajnokai a madarak birodalmában. A levegő éles szemű urai; fegyvereikkel, a hajlított karmokkal és a kampós csőrrel sokféle állatot ejtenek el és tépnek szét. A„ragadozó madarak" megjelölés leggyakrabban a Falcortiformes (sólyom-alakúak) rendjébe tartozó madárfajok megjelölésére szolgál. Ez a nagy és szerteágazó madárrend közel háromszáz fajt ölel fel, köztük a különféle sasokat, héjákat, ölyveket és sólymokat. Míg ezeken a légi vadászokon első pillantásra is jól látszik, hogy ragadozók, addig más fajoknál, amelyek szintén vadásznak, ez nem ilyen nyilvánvaló. A halfarkast és a gébicset például, bármilyen félelmetes ragadozók, nem a sólyomalakúak rendjébe soroljuk. A baglyok sem ide tartoznak, jóllehet látásuk és karmaik élessége semmivel sem marad el a sasoké mögött. A sólyomalakúakat egyetlen tulajdonság alapján nem is lehet meghatározni. Mégis, általánosságban azt mondhatjuk, ezek a madarak mind húsevők, s zsákmányaik között mindenféle állat előfordul a rovaroktól a hüllőkön át a madarakig és az emlősökig. Húsevő életmódjukban erős, kampós csőrük segíti őket, amellyel földarabolhatják a zsákmányt. Jó 2 m-es szárnyfesztávolságával ez az egyik legerősebb ragadozó madár a szirti sas.

A szirti sas karma olyan éles, mint a borotva. Egyetlen hátrafelé néző ujjának karmával öli meg áldozatát. A kis állatokkal táplálkozó fehérfejű réti sas télen ennivalót keres. Ez a madár az USA nemzeti jelképe lett. Szirtisas-fióka a fészekben, az Egyesült Államok Utah államában. Nemsokára 10 hetes lesz, és már kezd kiütközni rajta a növendék madarak sötét tollazata. A fiatal szirti sasok minden évben vedlenek, mígnem négyéves korukban felöltik a kifejlett madarak aranybarna tollruháját. A fészket a fióka által felfalt prérikutyák bőre béleli. A fiókák költésének módja a sasoknál és a ragadozó madaraknál általában. A fészekalj mérete egytől hat tojásig változhat; a nagyobb termetű fajok kevesebb tojást raknak. A költést szinte azonnal megkezdik, s így - ha egynél több tojás van a fészekben a fiókák nem egyszerre kelnek ki. Jól jön ez a ragadozó madaraknak, hiszen eléggé megbízhatatlan táplálék-utánpótlásuk. Ha netán megritkul a zsákmányállatok populációja, legalább az elsőként kikelt fiókának esélye van az életben maradásra. A ragadozó madarak fiókái más madarakhoz képest lassan fejlődnek. Mindkét szülő részt vesz táplálásukban, bár magát az etetést sok esetben a tojó egymaga végzi. A fiókák csak lassan tanulnak meg repülni. A szülőknek még az első sikeres repülés után is etetniük kell őket. A felnőttek úgy tanítják meg a kicsinyeket a vadászat fortélyaira, hogy ennivalót visznek nekik, de nem adják oda, hanem elrepülnek vele, s így a fióka kénytelen utánuk eredni.