Egy igazi, nesztelen vadász

A koronás sas vaskos, izmos lába nem akármilyen fegyver. Ujjnyi vastag, éles karmaival önmagánál jóval nagyobb, saját testtömegénél akár hatszor nehezebb állatokat is képes zsákmányul ejteni.

Valamennyi ragadozó madár a lábával kapja el áldozatát, ujjai vaskapocsként szorulnak zsákmánya testére, végül kampós karmait a húsába mélyeszti. Gyakran a hátsó ujj karma a leghosszabb és a legveszedelmesebb, tőrként döfi át a bőrt és az izmokat. Ha a karmok az első csapásra nem érnek létfontosságú szervet, olyan erővel szorongatják az apróbb prédát, hogy az egykettőre megfullad.

Villámgyors ölés

A vadásznak rendkívül fontos, hogy gyorsan végezzen áldozatával. Ha elvéti a megfelelő fogást vagy kiszemelt zsákmánya vergődik, hogy kiszabadítsa magát, védekezés közben könnyen megsebesíti támadóját.

A legtöbb ragadozó madár a saját testméreténél kisebb prédát szerez, hogy lehetőleg csökkentse a sérülés eshetőségét. A koronás sas azon kiváltságos kevesek közé tartozik, amelyek kellő erő és ügyesség birtokában a nagyvadakkal is elbírnak. Ennek egyik előnye, hogy ez a madár olyan állatcsoportból - a majmokból - is zsákmányol, amelynek rajta kívül nincs sok ragadozója. így kevesebb a vetélytárs, és ritkábban okoz gondot a táplálékszűke. Igaz, a hozzá képest nagyméretű zsákmány megszerzése némi kockázattal jár, de kárpótlásul a koronás sasnak ritkábban kell vadásznia, mint más sasoknak, tehát nem olyan gyakran teszi ki magát a sérülés veszélyének.

Nesztelen vadász

A majmokat nem könnyű észrevétlenül megközelíteni. Minthogy ezek az értelmes és fürge emlősök csapatokban élnek, mindig jó néhány éber szempár ügyel a veszélyre, ráadásul ezek az állatok csaknem észrevétlenül húzódnak meg a lombkoronában. Ám annál nagyobb lármát csapnak, és a sas éles fülével messziről hallja zsivajukat. Míg némelyik sas egész magasan szárnyal, és zuhanórepülésben csap le zsákmányára, a koronás sas lopakodó vadász, becserkészi prédáját.

A koronás sas a baglyokhoz hasonlóan alig üt zajt szárnycsapásaival. Vadászidejének legnagyobb részében néma csöndben, mozdulatlanul gubbaszt egy fán, kedvező alkalomra vár, hogy lecsaphasson áldozatára és megölhesse. Ha meddő a várakozás, másik leshelyre telepszik. Előbb-utóbb valamilyen óvatlan vagy tapasztalatlan állat téved a sas megfigyelőhelye alá. A madár hirtelen a prédára ereszkedik, és a földhöz szorítja.

Bár legtöbb zsákmányát így szerzi meg, másfajta meglepetésszerű támadásokra is képes. Ha meghallja, hogy valahol a fák tetején majomcsapat hangoskodik, nekiindul, és alacsonyan repül az erdőben, ügyesen kihasználva a fatörzsek és a levélzet takarását, így feltűnés nélkül férkőzhet a célhoz. Ha kell, jókora kerülőt is tesz, hogy a legsűrűbb fedezék mögé rejtőzve tartsa titokban jelenlétét.

Mihelyt a majmok közelébe ér, alájuk repül, hogy lássa az égbolt előterében kirajzolódó körvonalaikat. Kiválasztja a célpontot, például a közelgő veszélynek hátat fordító majmot, mindig azt, amelyikre akadálytalanul, meglepetésszerűen rátámadhat. Ekkor hirtelen felgyorsít, széles szárnyaival fölfelé lendül. Hosszú, izmos lába halált osztó robotkarként előrevágódik, elkapja a majmot, karmait mélyen belevájja. Tovább emelkedik, a lendület és szárnyainak ereje együttesen tolja egyre följebb, akár a rakétát. A karmai közt szorongatott, már csaknem élettelen áldozatával átsüvít a lombsátron, és kitör a napfényre.

Zsákmány megosztás

A koronás sas valószínűleg egész életére áll párba, így társával közösen ejtheti el a nagyobb prédát. Olykor az egyik madár a fán ülő majomcsapat fölé repül, eltereli a figyelmüket, a másik pedig észrevétlen helyen lesben áll és felkészül a támadásra. A páros megosztozik a koncon, ez a sasokra nem jellemző vonás feltehetőleg azért alakult ki, mert az együttműködő egyedeknek nagyobb az esélyük az életben maradásra, mint a magános vadászoknak. Ha nagy adag hús kerül terítékre, egyik madár sem jár rosszabbul az osztozkodásnál, kiváltképp azért, mert amit nem fogyasztanak el egy ültő helyükben, a dögevők megkaparinthatják. A koronás sas ezt úgy igyekszik megakadályozni, hogy szétszaggatja a maradékot, a darabokat felcipeli egy fára, elrejti szem elől, így amikor ismét megéhezik, visszatérhet lakmározni.