hirdetés

Partnereink

Kutyanevelés, akárcsak a gyereknevelés (2.rész)

hirdetés

Kutyanevelés, akárcsak a gyereknevelés (2.rész)

Az első részben megtudhattátok, hogy a kutyusokkal hogy lehet jól bánni és milyen trükkökre, illetve utasításokra tudjátok eleinte megtanítani őket, hogy majd további trükköket is elsajátítsanak.

Folytassuk ott ahol az előzőt befejeztük, vagyis ha már megy a helyben maradás és a úgy véljük, hogy a kutyus már fel van készülve a következő kihívásra akkor jöhet az ültetés. Ahogyan eddig is a kutyát vegyük pórázra, és figyelj hogy legyen nálad valamilyen jutalomfalat, hogy ha sikerül akkor pozitiv élménnyel gazdagodjon a kutyus. Állj a kutyus mellé közvetlenül, figyelj arra, hogy a bal oldaladon legyen, a jobb kezedben tartsd a pórázt feszesen. Majd hangozzon, el az ülj parancs, bal kezedet a kutya marjától húzd a farka felé és nyomd le. Ha sikerül a leültetés, akkor természetesen jár a jutalomfalat. Majd ezt ismételgesd, amíg már parancsszóra megy. Majd ha minden jól megy, akkor már távolabbról is adjuk ki a parancsot.

hirdetés

Amennyiben már sikerrel jártunk az ültetéssel kapcsolatban, akkor jöhet a következő kihívás, vagyis a fektetés megtanulása. Vegyük a kutyát pórázra mint minden feladatnál. Ehhez a feladathoz már jól kell menjen az ültetés. Adjuk ki az ülj parancsszót, majd a Feküdj parancsot kiadva kezünkkel huzzúk a föld felé a pórázt, ballal pedig nyomjuk lefelé a kutya marját. Ha úgy látjuk, hogy ez a módszer nem a legjobb akkor vegyünk az egyik kezünkbe egy kis jutalomfalatot és a föld felé közelítsük erre a kutya reakciója, hogy lehajtja fejét a falat után szagolva és lefekszik.   Ennél a módszernél is segíthetünk kicsit neki és a nyakánál finoman nyomjuk kicsit. Ha sikerült akkor próbáljuk fekve tartani, nem jó ha azonnal felpattan az eb. Ha már megy pórázzal akkor kezdhetjük kiadni a parancsot kicsit távolabbról is .

Az egész tanítási módszernek az a lényege, hogy a kutyus pozitív és negatív érzelmeket kapjon a szerint, hogy most örömet okoz vagy éppen rosszat csinált. A negatív érzelmet fenyítéssel szidással kell elérni nem pedig ütlegeléssel. A pozitív érzeteket könnyedén jutalomfalatokkal dicsérő szavakkal és finoman paskolhatjuk a kutya mellkasát. Mindig figyelj oda arra, hogy amikor kiadod a parancs szavakat akkor erélyesen tedd, mert parancsot adsz nem pedig kérleled a kutyádat, hogy kérlek szépen csináld amit mondok. A kutyák megérzik, hogy ha nem vagy határozott akkor nem fognak rád hallgatni, mert akkor az az érzet jeleik meg náluk, hogy nekik nem parancsol senki és ezért azt csinálnak amit akarnak. Adjuk ki a parancsokat csak úgy mint a rendőr-akadémia filmben. Továbbá ne feledjük azt sem, hogy a kutyáknak nem lehet egésznap fenn tartani az érdeklődését a tanulás iránt, így nem szabad túlzásba vinni a tanítást. A tanítási szakasz körülbelül fél éves kor után kezdődhet meg csak szépen kis lépésekkel haladva, nem szabad túl szigorúnak sem lenni, de ne is kényeztessük el a kutyust. A fontos vezényszavakat naponta ismételjük meg ha már megtanulta őket mint például az ül, fekszik, marad, lábhoz szavakat, hogy a kutya ne feledje el az engedelmességet. Figyeljünk oda, hogyha egy boldog kutyát szeretnénk nevelni akkor mindig legyen ki foglalkozik vele és a játék ugyanúgy kell neki is mint a kisbabáknak.

A fenn említett pórázos módszerrel a hozd ide parancsot is megtaníthatjuk a kutyusnak, először csak pórázzal dobjuk el a játékát majd aduk ki a parancsszót, ha nem reagál akkor ugyanúgy a pórázzal segítsünk magunkon kicsit. Amennyiben már megy pórázzal akkor póráz nélkül is menni fog.

Mindenkinek jó tanítgatást és sok türelmet!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 05.06.

Ma Frida, Ivett napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés