Érdekes tudnivalók a hódokról

A hód valaha Európa- és Észak-Amerika-szerte elterjedt rágcsáló volt. Ma már csak a szerencsés kevesek ismerhetik magát az állatot, és ritkán láthatók nevezetes építészeti alkotásai, a tekintélyes hódvárak is.

Egykori előfordulási területein a hód a kíméletlen irtás következtében napjainkra szinte mindenütt kipusztult. Magyarországon az 1850-es években tűnt el. Nemcsak tömött, vízálló prémjéért vadásztak rá, hanem húsáért is, és mert úgy vélték, a gátak meg a hódvárak építésével tetemes kárt okoz a környezetben. Manapság védett állat, sok helyütt, ahol korábban élt most próbálkoznak azzal, hogy újra meghonosítsák. Hazánkban 1996 óta folyik tervszerű visszatelepítése Gemencen, a Hanságban és a Felső-Tisza vidékén.

A hód, hajdan fajgazdag emlőscsalád, a hódfélék tagjaként maradt hírmondónak a történelem előtti időkből. Kétéltű életmódot folytat Európa hűvösebb tájainak, Észak-Ázsiának és Észak-Amerikának folyóiban, tavaiban s azok partján. Némely zoológusok szerint az Eurázsiában megtalálható európai hód- kontinensünk legnagyobb termetű rágcsálója -, valamint az Észak-Amerikában élő kanadai vagy észak-amerikai hód voltaképpen egyazon faj két földrajzilag elkülönült típusa, vagyis alfaja.

A hódgátak igen nagyok is lehetnek, gyakran elérik a 3 méteres magasságot, és meghaladják a 100 méteres hosszúságot. Az eddigi legterjedelmesebb hódgátat az Egyesült Államok Montana államában találták meg: a 700 méter hosszú építmény olyan széles és erős volt, hogy egy ember végiglovagolhatott rajta. A hódnak hatalmas, éles metszőfogai a legfontosabb szerszámai a várépítésben. Valaha több észak-amerikai indián törzs is szívesen használta ezeket a fogakat vágószerszámként.  A hód a vízidisznó után a második legnagyobb termetű rágcsáló a világon. Kifejlett példányainak átlagos testhossza 90-120 centiméter, testtömege 12-30 kilogramm. Az európai hódok rendszerint valamivel testesebbek, mint a kanadaiak. A régmúlt idők hódjai a maiakon is túltettek: megkövesedett maradványaikból kitűnik, hogy az egyik kihalt hódfaj akkorára nőtt, mint egy medve! Az állat egykori hazai elterjedtségére utal, hogy a hód szó több helység, például Hódmezővásárhely, Hódász, Kishódos, Nagyhódos nevében is megőrződött. A hódok ivartáji mirigyeinek váladékát, az állatok territóriumuk határainak megjelölésére használt hódpézsmát vagy kasztóreumot a középkori gyógyászatban reuma kezelésére használták, később a prémvadászok csapdáikat kenték be vele, hogy a szag megtévesztő biztonságérzetet adjon a hódoknak. A hódbogár csakis a hódok bundájában él, és a szintén csak ott található hódatkával táplálkozik.

Hódító hódok

A hódok egykor hatalmas területet vettek birtokba a környezethez való sajátos alkalmazkodásuk és figyelemre méltó építőtehetségük révén. Tanyájuk, a hódvár, egyszerre rejtekhely a felnőtteknek és biztonságos fészek a kicsinyeknek.

A várépítés megkezdése előtt az állat először is lomb-, gally- és agyagrétegekből mesterséges szigetet emel, ez legalább 1 méterrel magasodik a vízszínt fölé. Ezután hosszabb dorongokat vág ki, s a halom kerülete mentén a földbe nyomkodja őket, így alakítja ki a falak vázát. A tető ágakból sárral összetapasztott kupola, amelyet a hód mellső mancsaival lesimít, a hézagokat habarcsként használt agyaggal tömíti, de itt-ott szellőzőréseket hagy. Amikor télen fagypont alá süllyed a hőmérséklet, a sár víztartalma is jéggé fagy, és az egész építmény szilárdabbá, ellenállóbbá válik.

Forrás: wikipedia.org

Képek: turistmagazin.hu és think.transindex.ro