hirdetés

Partnereink

Már albérletek tízezrei várják a kisállattal költözőket

hirdetés

Már albérletek tízezrei várják a kisállattal költözőket

A kiadásra meghirdetett lakások és házak között egyre nagyobb arányban vannak azok, amelyekbe a bérlők magukkal vihetik az kisállataikat, például kutyát vagy macskát - derül ki az ingatlan.com állatok világnapjára készített - az elmúlt években feladott több mint 420 ezer albérlethirdetés adatain alapuló - összefoglalójából.

A kérdés azért is érdekes, mert már évekkel ezelőtt is több millió kutya és macska élt a magyarországi háztartásokban. A bérlők pedig a bérbeadókra vannak utalva, ha kisállataikkal szeretnének költözni.

hirdetés

Nagyot ugrott a budapesti állatbarát albérletek aránya

Az idén január és szeptember között kiadásra meghirdetett budapesti lakások és házak 18 százaléka volt olyan, amelyben a tulajdonosok jelezték, hogy kisállatot is vihetnek a bérlők. Ez jelentős növekedést jelent a korábbi évekhez képest, 2016 azonos időszakában ugyanis még csak 10 százalékos volt az "állatbarátként" meghirdetett fővárosi albérletek aránya.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: „A kisállat tartását megengedő hirdetések száma és aránya idén ráadásul úgy növekedett a fővárosban és országos szinten is, hogy a 2021-ben a teljes kínálat a tavalyi rekordhoz képest csökkent. Ez két dolgot jelez: egyrészt a bérlők igényeit egyre inkább meghallgatják a tulajdonosok, másrészt pedig a kisállattartás körülményei rengeteget fejlődtek, és a jelenség is sokkal elfogadottabbá vált."

 

image.png

Már albérletek tízezreibe lehet kisállatot vinni

A budapesti változásokkal összhangban vannak az országos adatok is. 2016 januárja és szeptembere között a feladott albérlethirdetések 10 százalékánál engedélyezték a tulajdonosok, hogy a bérlők a kedvenceikkel költözzenek. 2021 azonos időszakában pedig ugyanez már a feladott kiadó lakás- és házhirdetések 15 százalékára volt igaz. Az ingatlan.com adatai szerint idén több mint 9 ezer, országosan összesen pedig több mint 12 ezer állatbarát albérlethirdetés volt a kínálatban.

Az ingatlan.com összefoglalója felhívja a figyelmet arra, hogy a tulajdonosok előírásai mellett a vonatkozó jogszabályokat is figyelembe kell venniük az érintett bérlőknek, csakúgy mint a társasházak szervezeti és működési szabályzatát (szmsz) és házirendjét, továbbá az adott önkormányzat kisállattartásra vonatkozó szabályait is.

Forrás: ingatlan.com

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés