Hűségükről elhíresült kutyák
hirdetés
Nem hiába mondják azt a kutyákról, hogy emberek legjobb barátai, ugyanakkor nem csak a legjobbak, hanem a leghálásabbak és a leghűségesebbek. Egyes kutyák annyira kötődnek gazdájukhoz, hogy egy tragikus haláleset után is megrögzötten várják gazdájukat, hogy találkozzanak velük.
A Huachito néven emlegetett keverék esete is ilyen: a kutya a Bolívia középső vidékén fekvő városában, Cochabambában, a Pál pápa sugárúton tölti napjait. Öt éve várja balesetben meghalt gazdáját a tragédia helyszínén, a környékbeliek pedig gondját viselik az ebnek.
hirdetés
"Már vagy öt éve annak, hogy gazdája motorbalesetben meghalt. A kutya azóta itt él" - mondta egy hentes, akinek boltja néhány méterre van attól a helytől, ahol Huachi elvesztette egyetemista gazdáját. A fiatalember minden nap ugyanazon az útvonalon közlekedett, a kávészínű kutya pedig mindig vele tartott. Egy nap azonban a férfit elgázolta egy taxi, és a kórházba szállítás közben meghalt.
„Huachi azóta a Pál pápa sugárúton jár-kel, saroktól sarokig megy, és mindig visszatér oda, ahol a baj történt. Ott aztán elkezd vonítani." Még jobban rázendít, ha egy motoros halad el mellette, talán azt gondolja, a gazdája az" – magyarázza a hentes. Ramón Bilbaónak 18 éve működik boltja a sugárúton, Huachi rendszeresen tőle kapja a reggelit. Déltájt egy kis étteremnél vagy a szomszédos piacon etetik meg, este egy húsételeket kínáló bár gondoskodik róla. A szomorkás tekintetű kutya alkalmanként ott is marad éjszakára.
Huachit többen is örökbe akarták fogadni, és néhai gazdájának családja is megpróbálta magához venni a város másik részén, de a négylábú mindig elszökött és visszatért a Pál pápa sugárútra.
A kutya, amelyikről film is készült
Egy japán kutyus a család és az összetartás jelképévé vált Japánban. 1923-ban a szigetország északi részén egy Odate nevű kisvárosban született egy kutyus, gazdája Hidesaburó Ueno, a tokiói egyetem mezőgazdasági tanszékének professzora lett. A professzor vonattal járt munkába, a kutya reggel kikísérte, este pedig várta őt a Shibuya állomáson, ám a professzor 1925-ben meghalt, de a kutya továbbra sem tágított, és minden nap várta gazdáját a pályaudvar előtt, még tíz évig.
Hachikót több család is befogadta, de ő mindig megszökött, visszatért régi otthonához, majd az állomásra, hátha újra láthatja a professzort. Közben a helyiek megkedvelték a hűséges kutyát, az állomáson dolgozók gondoskodtak róla.
Kikuzaboro Kobayashi, Ueno egyik régi tanítványa egyszer felismerte a kutyát, gyakran meglátogatta a hűséges állatot és több cikket is írt róla, közülük egy 1932-ben országos lapban is megjelent és ekkor vált igazán ismertté Hachikó története, 1934-ben már szobor készült róla.
A kitartó akita 1935-ig élt, tetemét kipreparálták, ma is látható a tokiói Természettudományi Múzeumban.1987-ben Hachiko Monogatari címmel egy japán, 2009-ben pedig, Hachiko: A Dog's Tale (Hacsi, a leghűségesebb barát) címmel amerikai film készült a hűség jelképévé vált kutyáról. A filmben is a hűség kapta a főszerepet, hitelesen visszaadva az ember-kutya közötti szoros ragaszkodást.