Nyafi első fialása

Örökké kedves nyári emlékem marad Nyafi macskánk első fialása. Már nem vagyok tinédzser korban, de ilyen élményben még soha nem volt részem!

Egyik júliusi délután uborkát szedtünk a férjemmel a kertben, amikor arra lettem figyelmes, hogy Nyafi a szokásosnál is jobban nyávog, feltűnően nyügös és tekergeti magát ide- oda! Szegény olyan keserves szemekkel nézett rám. Azt gondoltam, talán itt az idő: fájdalmai vannak. S így is volt.

Teljesen együttéreztem vele, hisz magam is tapasztaltam már a szülési fájdalmaktól való szenvedést, s úgy gondoltam, talán rajta is segíthet, ami rajtunk, nőkön is könnyít hasonló esetekben. Simogatni, masszírozgatni kezdtem a hátát, s látni kellett volna, milyen hálásan nézett rám!

Majd eltűnt... Később megint panaszkodva visszajött, s megint nem tudtam nyugodt lélekkel végezni a munkámat, annyira sajnáltam. Főleg, hogy ő maga nem értette, mi a csuda történhet most vele. Közben a férjem szólt, hogy talált egy kiscicát az uborka sorok között. Szegény nyűszítő hangon hívta mamáját, aki mostmár két dolog miatt is őrlődött: továbbra is tartottak még fájdalmai, hisz újabb kiscicák kívánkoztak még kifelé, másrészt nem tudta, mit kezdjen azzal a kis nyávogó valamivel ott a földön. Tanácstalanul odaszaladt, megnyalogatta, majd elfutott, s ugyanígy többször. Szinte már sokkolt a látvány, de nem magyarázhattam el neki a történteket, hisz mégis csak egy állatról volt szó!

Aztán jött a következő cica. Szegény Nyafi teljesen kétségbe volt esve mostmár, közben egyre jobban nyávogott az erős fájdalmai miatt. Valamit tenni akartam, de teljesen tehetetlen voltam. Már kezdett beesteledni, de nem akartam Nyafit magára hagyni. A férjem viszont azt mondta, menjek be lefeküdni, majd meglátom, másnapra összeszedi Nyafi a kölykeit, az ösztönei majd segítenek neki. Nagy rábeszélésre bementem a házba, de egész éjjel csak idegesen forgolódtam. S nem értettem, mi a fene lett velem: eddig nem is igazán érdekelt ez az állat. Adtam neki enni- inni és kész. Valahonnan jött, s a gyerekeim kedvéért maradt.

Reggel izgatottan mentem ki, s első utam a kertbe vezetett. Hát valóban: az egyik uborkakaró tövében ott lapult Nyafi 4 kis szőrpamaccsal, s etette azokat! Gondoltam, nagyon kimerült lehet, így odavittem neki a tálkáját, s készítettem bele enni- innivalót. Kicsit aggódtam, hogy ha felsüt a Nap, mi lesz velük a nagy hőségben, de mire hazaértem a munkából, eltűntek, csak a kis nyöszörgésük hallott. S milyen furcsa, hogy állítólag nincs eszük ezeknek az állatoknak, mégis hasonlóképp viselkednek, mint az emberek: láttam, ahogy jött a kiscicák apja is úgymond látogatóba!

Később előhozta Nyafi kiscicáit, de csak egy maradt meg életben közülük. Azóta már ő  is megnőtt, s együtt fogják ügyesen az én ellenségeimet, az egereket. Azóta lettek legjobb barátaim macskáim, akik minden nap kikísérnek a kapuba, amikor munkába indulok, s ugyanúgy izgatottan várnak ott, mire megérkezek. Tetszett a történetem?