Mik az egyértelmű jelei annak, hogy felnőttél?

A lehető legdivatosabb, esetenként legszínesebb összeállításban öltözünk fel, és hangosan beszélgetve és vihogva közlekedünk, amikor társaságban vagyunk.

A lányok igyekeznek minél kevesebb ruhát hordani megmutatva vállukat, hasukat, néha még a feneküket is, magukra vonva bámész tekinteteket. De mi történik velünk érettségi után? Az egyetemen vagy ha a középiskola után munkába állunk?

A legtöbb munkahely nem tolerálja a férfiakat zavarba ejtő ruházat viselését a hölgy alkalmazottak részéről, megkövetelik, hogy keblünket, derekunkat és hasunkat elrejtsük, ha nem is elegáns, de a munkáltató arculatának megfelelő megjelenést produkáljunk.

Eltelik néhány munkával és idősebb kollégák társaságában eltöltött hónap, esetleg év, és korábbi trendi holmijainktól már nem férnek el új ruháink, amik ugyanannyiba kerülnek, mint diákkorunkban, de már sokkal több textilből állnak. A falatnyi topokat és miniszoknyákat a szekrény mélyére űzzük azzal, hogy egyszer még jó lesz, vagy ha belátóbbak vagyunk, leadjuk egy szociális intézménynek (védőnői központnak, Máltai Szeretetszolgálatnak, a Vöröskeresztnek, stb.) vagy egyszerűen csak bezacskózva a lépcsőházi kuka tetejére tesszük.

Megjelenésünk már inkább utal korunkra vagy idősebbnek tűnünk, és kifejezetten zavarni kezd, ha kint van a hasunk. Ruháink kevésbé színesek, de legalábbis nem öltözünk fel öt különböző színből. Takarítunk, mosunk magunkra, és ha valami nem a megszokott rendszerben megy, azonnal előtör belőlünk a hárpia, holott tinédzserként még a ruha földre hajítása és tárolása bevett szokásunk volt. Szeretjük a tisztaságot és rendet magunk körül, és ingerlékennyé tesz a káosz és a rendetlenség.

Ha eddig nem használtunk kenőcsöket (kézkrém, arckrém), most elkezdjük. A tömegközlekedésben kifejezetten zavarnak a hangoskodó, vihorászó diákok, a késő esti órákban az részegen óbégató fiatalok látványa pedig megbotránkoztat minket, pedig pár éve még magunk is részt vettünk hasonló tivornyákban. Mi már nem diszkóba járunk, hanem házi buliba, ahol a zene már nem süketít meg, és nem isszuk magunkat a föld alá.

Ha eddig nem politizáltunk, hát most meg lesz mindenről a véleményünk, és keressük azok társaságát, akikkel lehet róla vitatkozni. Híradót nézünk, és szörnyülködünk az árakon. Magunk tartjuk el háziállatunkat, és megtapasztaljuk, milyen a saját lábunkon állni. Albérletet tartunk fent, és rezsit fizetünk, ha még a szülői házban vagyunk, akkor fizetésünk egy részét hazaadjuk.

Röviden szólva, viselkedésünk sokat változik, megkomolyodunk. Ha a fenti jelek közül bármelyikben is ismerős, esetleg több is, már egyértelmű jelei vannak, hogy ráléptünk felnőtt életünk útjára.