VV Aurélió körül, halmozódnak a botrányok
hirdetés
VV Aurélió mindent vitt! Sikerült találnunk egy újabb nagyképű celebet, aki megint csak semmibe veszi a többi ember társát. A vidéki fiú, máris elfelejtette, hogy honnan jött. Bár állítása szerint édesapjával, luxus körülmények között élt, mégis milliós tartozásai vannak.
A VV6 megnyerése után, ezt üzente azoknak akiknek tartozott: „Az összes lúzer meg fogja kapni a pénzét, nem kell aggódni.”
hirdetés
A VV6 győztese máris botrányokba keveredik. Nem is akármilyenekbe.
Botrány a McDonald's-ban
Egy McDonald's-ban dolgozó alkalmazott lány, teljes felháborodásában, mindenkivel megosztotta a sérelmeit, amit Aurélió és a barátai okoztak neki. Kikérte magának és teljesen igaza is volt.
VV Aurérió, nagyképűen telefonálás közben igyekezett rendelni a kasszás lánytól. Mikor végre letette a telefont, csak bájolgott gúnyosan a lánynak. Megkérdezte a lánytól, hogy nem szeretne-e egy közös fotót vele, hiszen ő egy sztár. Eközben, persze a haverjaival folyamatosan kinevettek mindenkit. A lány megelégelte a dolgot és végül, a műszakvezető vette át a rendelést, hogy ne legyen még nagyobb probléma.
Az éttermi balhé után Aurélió így nyilatkozott a történtekről, egy műsorban: „Szerényebb lettem”
A viccek netovábbját hallhattuk a „sztártól”, ugyanis nem sokkal később jött a következő botrány.
VV Auréliót megverték
Hogy miért is érdemelte ki a megtisztelő verést? Aurélió olyannyira szerény lett, hogy elcsábította a barátja barátnőjét. Micsoda úriember.
Már a Villában is láthattuk, hogy Aurélió gyengéi a nők. Ha nem álltak vele szóba, képes volt elsírni magát, dühöngött, csapkodott és úgy viselkedett mint egy óvodás.
Aurélió egyik barátja, így nyilatkozott az incidensről:
„Úgy beszél lassan mindenkivel, mint a kutyával. Egyre kevesebben keresik a társaságát. Ráadásul az sem érdekelte, hogy a barátja nőjét viszi éppen ágyba. Az alig húszéves lánnyal már a villa előtt is volt egy afférja, és most is becserkészte. Amikor lebuktak, a felszarvazott pasi alaposan helybenhagyta Aureliót. Hatalmas pofont kevert le neki, és jól hasba is rúgta. Mondjuk ez a lány nem mutatott eddig túl sok érdeklődést Aurelio iránt, bezzeg most, hogy nyert, lelkesebb lett"
Aurélió, természetesen reagált a sajtónak. Állítása szerint
„Ez most így alakult”
Valószínűleg a botrány sorozatnak még nincs vége.
Bár nem igazán értjük, mire is veri magát Aurélió, hiszen, hiába nemrég nyerte a VV6-ot, még mindig csak fele annyit ér mint VVAttila, aki már maga mögött tudhat pár évet. Auérélio ára folyamatosan megy lefelé, hiszen ez a viselkedés, amit képvisel, senkinek sem szímpatikus.