Beyonce csak így kerülheti el a csődöt
hirdetés
Nem feltétlenül értünk egyet azzal az állítással, hogy a pénz nem boldogít, mert hát az is nagyon boldogtalanná teszi az embert, ha nincs. De Beyonce esetében most mégis rábólinthatunk a mondásra, mert nem kevés áldozatot kell hoznia érte. Azt is mondhatnánk, hogy a lelkét kell eladnia.
Már régóta keringenek a pletykák, hogy az énekesnő és férje között egyre több a fekete felhő, Beyonce mérgében még a szerelmüket jelképező tetkót is eltávolíttatta az ujjáról és a jegygyűrűjét is levette. A harag oka állítólag Rihanna volt, de ez már csak habnak tűnt a tortán, ami miatt úgy döntött Beyonce, hogy elválik. Igen ám! Csak az a hír is felröppent, hogy az énekesnő se volt szent, ő is félrelépett. Mindez lényegtelenné is vált, mert a pár közölte, hogy megpróbálják helyrehozni azt, ami elromlott. Ugye, milyen szépen hangzik ez?
hirdetés
Most azonban nagyon meglepődtünk, mert látszólag minden okénak tűnik kettejük között, legalábbis Beyo instagram fotói ezt mutatják. Viszont ennek az ellentéte derült ki: Jay-Z újra megalázta őt, nem is csak megcsalta egy nővel, hanem egyenesen orgiát csapott! Az On the Run című közös turnéjuk egyik estéjén az énekesnő arra nyitott be a hotelszobájukba, hogy a rapper közel 10 lánnyal szórakozik. A csajok ráadásul a hotel egyik alkalmazottja szerint csak fehérneműt viseltek, sőt néhányuk már eléggé hiányos öltözékben volt, legtöbbjük melltartó nélkül volt. Beyonce nagyon dühös lett és kizavarta őket. Nem szeretnénk tudni, mit érezhetett.
S mégis abban a szorult helyzetben van az énekesnő, mert több hírforrás is azt állítja, hogy olyan szerződést kötött a sztárpár, hogy ha bármilyen botrányuk miatt becsődölne a koncertsorozat, akkor kártérítést kell fizetniük! Az énekesnő pedig emiatt szeretné mindenáron fenntartani a tökéletes házasság látszatát, legalábbis a turné végéig. Nem kevésről lehet szó, ha ezt valóban bevállalja. De hát milyen áron? Ti mit tennétek az ő helyében?