Gregor Bernadett esküvője napok óta a főtéma
hirdetés
Így van az, ha faluhelyt valami nagy szenzáció történik: beszél róla apraja- nagyja. Magam is tudom, hisz vidéki vagyok, hogy az emberek mindent és mindenkit meglátnak, kedvenc időtöltésük pedig űzni- fűzni a látottakat, amihez még adnak is hozzá, hogy kerekebb legyen a történet. Persze akinek nem inge, ne vegye magára!
Újabban Gregor Bernadett esküvője kavarta fel a szürke hétköznapokat. Ahhoz képest pedig, amikor arról cikkeztek a magazinok, hogy közeleg a nagy nap és a színésznő fehér ruha és különösebb felhajtás nélkül házasodik majd egy kastélyszálló különtermében, nagyon másképp sült el az esemény. Az esküvő helyszíne egy 500 lélek körüli falu, Bálványos volt. S a röhej tárgyának azt tartották az ottaniak, hogy a Szarvas Attilával való egybekelést testőrök sora ügyelte fel, beszámolók szerint hollywoodi felhajtás volt. A pár headsetet viselő, feketébe öltözött és esernyőket tartó testőrök között érkezett, a biztonsági őrök a menyasszonyt zakójukkal takarták el. Az esküvre pedig sztárvendégek is érkeztek. Részvételét Koncz Gábor már a Blikknek adott nyilatkozatában előre jelezte. A helybéliek nagy sérelme pedig az volt, hogy eltakarták előlük a nagy eseményt, pedig ők nagyon szerették volna látni. „Mire ez a nagy felhajtás? – Ahelyett, hogy örülne annak, ha kíváncsiak vagyunk rá, mindent megtesznek azért, hogy elbújjanak. Nevetséges ez az egész.”- mondta rossz szájízzel az egyik lakó. S olyan is elhangzott, hogy közülük nem hívtak meg senkit, pedig állítólag még ételeket is készítettek számukra. S állítólag a friss házasok Bálványoson vásároltak házat is. Ajajj! biztos, hogy oda is akarnak költözni? Mert hát nem könnyű beilleszkedni egy kis közösség világába, főleg ha híres emberről van szó. Ott mindenki ismer mindenkit, s hatalmasak tudnak lenni az előítéletek. Ha valaki pedig más, mint a többi, folyton ő a fekete bárány főleg, ha nem is akar alkalmazkodni a kis közösséghez. Nem kötelező persze, csak így nem lesz könnyű ott az élet.
hirdetés
A legfurább az, hogy az senkinek nem szúrta a szemét, hogy a színésznő negyedszer ment férjhez fehér menyasszonyi ruhában apja hagyományát őrizve. Hiszen ez is újdonság számba megy. Na de minden csoda 3 napig tart. lehet, hogy ezt egy kicsit még tovább is felfújják, de majdcsak elfogy a levegő.
Sok boldogságot kívánunk a párnak és reméljük, hogy Gregor Bernadett is megtalálta végre az igazit és második nekifutásra a bálványosiak szívébe is beférkőzik.