Nigel Kennedy - hallottad már játszani?

Nemzedékének összes koncerttermi előadója közül Nigel Kennedy az egyik legismertebb hegedűművész szerte a világon. Nigel Kennedy-t főként a kevéssé ismert klasszikus darabok virtuóz előadásmódja tette Nagy-Britannia legnépszerűbb hegedűművészévé - ám szokatlan öltözködésével, hajviseletével is nagy feltűnést kelt.

Kennedy Vivaldi Négy évszakjának lemezfelvételével hívta fel magára a világ figyelmet - azóta is ez minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott klasszikus zenei lemeze, s ezért helyet kapott a Guiness Rekordok Könyvéhen. Ennek és következő lemezeinek kirobbanó sikere részint Kennedy kitárulkozó egyéniségében rejlik, részint pedig abban a képességében, amellyel a fiatalabb, inkább a pop- és a rockzene iránt érdeklődő közönséget is lebilincseli. Bírálói szerint kereskedelmi áruvá silánvítja a klasszikus zenét, sportot űz abból, hogy hajviselete minél punkosabb, beszédmódja minél kevésbé kifinomult legyen, hívei viszont azt mondják, mindezek lényegtelen külsőségek, Kennedy nagy, kiforrott és sokoldalú zenész.

Tanulóévek

Nigel Kennedy 1956-ban, az angliai Brightonban született. Zenei tanulmányait hétéves korában a London közeli Stoke d'Abernonban, a Yehudi Menuhin Iskolában kezdte meg. Még növendékként ismerkedett meg a nagy francia dzsesszhegedűssel, Stephane Grapellivel, s érdeklődését hamar fölkeltette ez a műfaj. Az iskola sok oktatója ellenezte, hogy komolyzenészek dzsesszt játsszanak, ám maga Menuhin nagyon is támogatta ezeket a törekvéseket, így Kennedy, mire 15 éves lett, már többször föllépett Stephane Grapellivel együtt.

A Menuhin Iskola befejezése után az ifjú hegedűs New Yorkba költözött, hogy a nagynevű Juilliard Zeneiskolában, Dorothy DeLay-nél tanuljon tovább. Csakhamar rendszeresen fellépett a New York-i Greenwich Village dzsesszklubjaiban olyan ragyogó előadókkal egy pódiumon, mint Stan Gctz vagy Hclen Humes (az utóbbi korábban Counl Basie együttesében énekelt). Kennedy dzsessz iránti érdeklődésének és tehetségének volt köszönhető a Péter Pettinger zongoristával közösen fölvett lemez, a StradJazz. Ez az album állítólag „terven felül" készült, egy másik felvétellel hamarabb lettek készen, mint gondolták, és a maradék stúdióidőt ily módon használták ki.

„Hamar befejeztük az Elgar szonáta felvételét, azután elmentünk inni, és amikor visszaértünk, úgy döntöttünk, felveszünk néhány dzsessz-számot is" - nyilatkozta Kennedy. 1987-ben azután kiadta Let Loose című, gyökeresen más stílusú elektronikusdzsessz-albumát.

A művész, 1977-ben mutatkozott be a londoni közönségnek Mendelssohn e-moll hegedűversenyével Riccardo Muti és a Philharmonia Zenekar kíséretében. Ezután nőttön-nőtt hegedűművészi hírneve, játszott az összes nagy brit és számos külföldi zenekarral, egyebek között az Oslói Filharmonikusokkal, a Helsinki Filharmonikusokkal és a Stockholmi Rádiózenekarral. A Berlini Filharmonikusokkal 1980-ban lépett föl hangversenyen. Kiváltképp összefonódik Kennedy neve Elgar Hegedűversenyével, amelyet már több mint harmincszor előadott.

Aranylemez

Ezt a művet 1985-ben föl is vette a nagy brit hanglemezcég, az EMI stúdiójában; a Liverpooli Filharmonikus Zenekart Vernon Handley vezényelte. A fölvétel aranylemez, több mint negyedmillió példányban kelt el. A Gramopbone magazin szavazásán az Év Felvétele lett, és elnyerte a brit hanglemezgyártók szövetségének komolyzenei díját is. Kennedy számos külföldi koncertkörutat tett, járt az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Új-Zélandon, a Távol-Keleten és Európa szinte minden országában. 1988-1989 között kamarazenei turnén vett részt, műsorán többek között Bartók, a rockgitáros Hendrix, valamint Johann Sebastian Bach művei szerepeltek. Programja összeállítása is tükrözi művészi felfogását: jórészt figyelmen kívül hagyja a különbőzéi stílusok jellegzetességeit, és a kifejezés erejére helyezi a hangsúlyt. Elmondható róla, hogy zenészként a muhi-kulturális nyugati társadalom gyermeke, ott érett művésszé; amellett előadó művészetére is jellemző - akárcsak a kortárs vizuális művészetek sok képviselőjére - a stílusok egymásmellettisége.

Kennedy a címlapon

Jó néhány felvétele között megtalálhatjuk Csajkovszkij, Bartók, Sibelius, Mendelssohn, Bruch és Watton hegedűversenyeit, valamint az utóbbi brácsaversenyét is. Saját szerzeményeiből Kafka címen adott ki lemezt.

Hogy hazájában mennyire elismerik, jól megmutatkozott 1997-ben, amikor - hosszas szünet urán - visszatért a londoni pódiumra. Ez az esemény éppen egybeesett a Nagy-Britanniában zajló általános választásokkal, de a koncertről szóló beszámoló leszorította a választási híreket a napilapok címoldaláról. Azt a Stradivari-hegedűt, amellyel Kennedy koncertezik, örökségül kapta egy hölgytől. Dorothy Jetferies - a fiatal művész játékát hallva - végrendeletében ráhagyta a hangszert, és nem múzeumnak adományozta, ami eredeti szándéka volt. Ám kikötötte, hogy ha Kennedy már nem használja, egy másik fiatal művészre szálljon a hangszer. Kennedy azt nyilatkozta, szerinte erre akkor kerül sor: „amikor hatvanéves leszek, és az ízületi nyavalyáim miatt már egy hangot sem tudok kicsikarni belőle".

Mint a legtöbb virtuóz, ő is rengeteget gyakorol: amikor otthon van, naponta 5-6 órát, turnéi közben pedig napi 3 órát.