X-Faktor szerelmesek
hirdetés
Az X-Faktorból mostanában nem nagyon szenvedhetünk hiányt, hiszen az utóbbi 5 évből egyet sem hagytak ki a műsor készítői. Mondhatni, szinte most volt a műsornak az első szériája, az idő azonban hamar elrepült és immáron már az ötödiknek is vége lett.
A műsor egyébként a tévénézők között meglehetősen nagy sikert aratott, mind az 5 évadjával. Persze, az idő alatt rengeteg minden megtörtént, illetve változott például a zsűri gárdája is évről évre. Végezetül pedig egyetlen olyan mentor sem szerepelt már az ötödik adásban, aki helyet kapott volna az első évadban. De persze, hogy kapcsolatok is szövődtek, mégpedig meglehetősen szép számban.
hirdetés
A legutóbbi verseny győztesére is rátalált a szerelem, mégpedig házon vagy műsoron belül, hiszen a legfrissebb hír szerint az ugyancsak X-Faktoros Földesi Péterrel alkotnak egy párt. Tóth Andi rendkívül fiatal, még csak 16 éves, viszont a verseny során rendkívül magabiztosan teljesített, illetve magabiztosan is nyerte meg, köszönhetően a nagyszerű hangi adottságainak. A párnak a férfi tagja, Földesi Péter, a Spoon nevű fiú banda egyik tagja. Erről a csapatról köztudott, hogy leginkább a tini lányok kedvencei voltak, a verseny során pedig elég szépen meneteltek és ők is jó eredménnyel tudtak zárni. A verseny vége után pedig A Dal című műsorban is indultak, ahol szintén a közönségnek az egyik kedvencei voltak. Egyébként a verseny győztese, Tóth Andi nem is olyan régen, a győzelme után az nyilatkozta, hogy számára első a karrier és jelenleg nem nagyon fér bele az életébe a pasizás és nem is szeretne jelenleg kapcsolatot. Aztán az említett úriember elkezdett udvarolni neki és bár eleinte a lány visszautasította, a fiú kitartása meghozta a gyümölcsét és végül beadta a derekát. A következőt nyilatkozta ezzel kapcsolatban az énekesnő: „Peti az X-Faktor után, tavaly karácsony előtt kezdett el udvarolni, de az elején visszautasítottam, mert a karrieremre szerettem volna koncentrálni, és nem tudom, ebbe beleférhet-e a szerelem, de ő kitartó volt! Nem hagyta annyiban, és elhívott korcsolyázni, ott pedig elcsattant el az első csók is.” Mostmár tehát azt is tudjuk, hogy miként is történt meg az első csók, a kapcsolat viszont már ott tart, hogy a szüleiknek is bemutatták egymást. Ezzel kapcsolatban az énekesnő a következőt nyilatkozta: „Anyu imádja Petit, és örül neki, hogy ilyen megbízható fiú van mellettem a nagyvárosban.” A kedvese pedig a következőt tette hozzá: „Andi elbűvölő, és nagyon könnyen levett a lábamról. Ráadásul anyukámékat is meggyőzte, hogy milyen kedves és nyitott lány, hiszen amikor vacsorára jött el hozzánk, a nevetésétől volt hangos a ház.” Egyelőre tehát dúl a szerelem és repkednek a rózsaszín felhők. Egyébként A Dal döntőjén már láthattuk is őket együtt, hiszen együtt érkeztek meg a helyszínre.
Ugyanakkor az X-Faktor háza táján olyannyira nem ritka a szerelmes pár, hogy nem is olyan régen a legutóbbi évadból megint csak két vetélytárs talált egymásra, jah és szintén a Spoon együttes egyik tagja a ludas. Konkrétan az énekes, Marci és Jakab-Péter Izabella énekesnő között dúl a szerelem. Ezzel kapcsolatban Marci a következőt nyilatkozta: „Nem tagadtuk, hanem nem volt még olyan, hogy mondjam, stádiumban még a kapcsolat, hogy azt mondjuk, hogy akkor most ez van.” Az állításuk szerint egyébként már a műsor ideje alatt is több volt közöttük, mint egyszerű szimpátia, viszont akkoriban érthető okokból inkább a versenyre próbáltak összpontosítani. Ámor nyila tehát ismét célba ért egy-két szerelmespár esetében. Te mit tippelsz, a jövőben melyik X-Faktorossal kapcsolatban számíthatunk hasonlóra?