Liam Neeson producerként dolgozik
hirdetés
Liam Neeson egy IRA-terroristáról szóló filmen dolgozik mint producer. A Mad and Wonderful Thing című thriller az azonos címet viselő regény alapján készül el.
Mark Mulholland bemutatkozó írásában egy fiatal IRA-mesterlövész a könyv elbeszélője. Mint azt a szerző közzétette, öccséről mintázta a főhős alakját, akit 20 éves korában ítéltek 22 év börtönbüntetésre, mert bűnrészesnek találták londoni bombamerényletek előkészítésében. Darren, Mark öccse egyike volt annak a három IRA-tagnak, akiket 1998-ban letartóztattak. A letartóztatás oka az volt, hogy kiderült, szabotázst akartak végrehajtani az úgynevezett nagypénteki megállapodás, vagy más néven belfasti egyezmény megakadályozására – olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.
hirdetés
A Mad and Wonderful Thing tavaly jelent meg. Liam Neeson szerint kitűnő munka. Mint nyilatkozta, a megállapodás óta elég idő telt már el, és a regény hiteles módon tudósít a korabeli történésekről.
William John Liam Neeson Oscar-díjra jelölt észak-ír színész. Legismertebb alakítása Oskar Schindler alakja a Schindler listája című filmben. Továbbá részt vett még olyan sikeres filmek készítésében, mint a Csillagok Háborúja I: Baljós árnyak, a Narnia krónikái, és a Batman: Kezdődik! című filmekben.
Neeson Észak-Írországban született, Ballymena-ban, Katherine és Barnard Neeson harmadik gyermekeként, ő az egyetlen fiú, három lánytestvére van. Neeson a középiskola elvégzése után a belfasti Queen’s egyetemre járt, ahol fizikát, és számítógép-tudományt tanult, hamar megunta a tanulást, ezért dolgozni kezdett, targoncakezelő lett a Guinness sörgyárban. Ezután sofőr lett. Már ebben az időben is érdeklődött a színészet iránt, ezért évekkel később a dublini Abbey Theatre tagja lett. A színházban komoly szerepeket játszott, mint Lennie szerepe John Steinbeck Egerek és emberek című drámájában. 1986-ban Kaliforniában talált egy ügynököt, akinek a segítségével ő lett az egyik lázadó a Bountyn. Majd a Lamb című filmben eljátssza élete első főszerepét is.
A nagy áttörés 1990-ben jön el Neeson számára, amikor Sam Raimi Darkman című filmjének főszerepét alakította, és a film mind szakmai, mind közönségsikert aratott. Ennek ellenére Neeson mégis a színpadot választotta, és Eugene O’Neill Anna Christie darabjában debütált a Broadway-n. A második fordulópont Liam életében Steven Spielberg nevéhez fűződik, az ő feleségének közbenjárásával kapta meg Oskar Schindler szerepét a Schindler listája (1993) című filmben. A filmeposz több Oscar-díjat kapott. Liam egy csapásra sztár lett, és következhetett egy romantikus film, méghozzá Walter Scott klasszikusából a Rob Roy, Liammel a főszerepben. Neeson volt Ewan McGregor partnere a Csillagok Háborúja I. részében, a Baljós árnyakban. A Baljós árnyak vegyes visszhangokat váltott ki, a kritika és a szakma azonban elismerte Neeson játékát. 2004-ben Bill Condon rendezővel működött együtt, Neeson Alfred Kinsey szexológust alakította a filmben. Liam alakította Nolan felkérésére a Batman: Kezdődik! című filmben Henry Ducard szerepét. Mostanában, ha filmszerepről van szó, akkor Spielberggel készül forgatásra Abraham Lincoln életéről szóló film kapcsán.