hirdetés

Partnereink

Kaszkadőr, a halálos szakma

hirdetés

Kaszkadőr, a halálos szakma

A jelenkor kaszkadőrei jól fizetett szakemberek, s hosszú időn át tanulják szakmájukat. Kiugranak az égő ház ablakából, „fölrobbannak", meggyulladnak, száguldó autóból zuhannak ki -a legcsekélyebb habozás nélkül.

A mozi hőskorában a kaszkadőrök a filmipar alkalmi munkásai voltak. Ahogy egy újságíró megfogalmazta: „eszetlen vakmerőségükben bármit képesek megtenni egy jó adag izgalom kedvéért, no meg hogy a fizetségből megvehessék a következő üveg szeszt". Ám a közhiedelemmel ellentétben a mai hivatásos „veszélykeresők" nem féktelen fenegyerekek; eszükben sincs olyan mutatványba belefogni, ami nincs előre kidolgozva a legapróbb részletekig. Még így is igen veszélyes szakma ez, ahogy azt a nagyhírű kaszkadőr, A. J. Bakunas halála is bizonyítja.

hirdetés

Korai mutatványok

A filmkészítés legelső éveiben annak a színésznek kellett legurulnia a lépcsőn, akinek ezt a szerepe előírta. Később a filmtársaságok dublőrökkel helyettesítették a színészeket - gyakran a varietészínpadokról szerződtettek artistákat és bohócokat a veszélyes mutatványok végrehajtására. Minthogy az egész művészeti ág még nagyon fiatal volt, a filmesek nem fordulhattak tanácsért tapasztalt veteránokhoz. A kaszkadőrszakma úttörői „különleges akciókra" vállalkozó, bátor statiszták voltak. Nevezték őket „veszély legénységnek" vagy „nyekkenőfiúknak" is. Az egyik első kaszkadőr, egy Frank Hanaway nevű leszerelt lovaskatona, A nagy vonatrablás (1903) című filmben kapott fontos szerepet.

A sors iróniája, hogy a legmerészebb „nyekkenőfiúk" a nők közül kerültek ki. Az egyik első női kaszkadőr, Helen Gibson például Helen Holmes színésznő dublőzeként szerepelt számos olyan filmben, amelynek már a címe is sok izgalmat ígért - köztük volt a Lány a kazán mellett vagy a Veszélyben a távírászkisasszony. Helen minden lehetséges „vasúti" mutatványt megcsinált: vágtató ló hátáról szökkent a vagonba, vagy a peronon gördülő motorbicikliről kapaszkodott át az elhaladó vonatra.

A hozzá hasonló kaszkadőrök bátorságát és szaktudását nem szabad lebecsülni, már csak azért sem, mert akkoriban a biztonsági felszerelések még igen kezdetlegesek voltak. Kevesen vonultak vissza a pályáról maradandó sérülés nélkül. Eddie Polót, az 1910-es, 20-as évek egyik leghíresebb kaszkadőrjét megtaposta egy ló a Telitalálatban (1918), megmarta egy oroszlán A cirkusz királyában (1920) és miután A köddé vált tőr (1920) forgatásán 12 méter magasból beleugrott egy tóba, kis híján vízbe fulladt. Ha veszélyes, akrobatikus mutatványokról van szó, a filmtörténészek mindig megemlítik a némafilm korszak két nagy nevettetőjét, Buster Keatont és Harold Lloydot. Keaton állítólag csak egyszer használt dublőrt: a Főiskola (1927) forgatásán, amikor rúdugrással kellett volna bejutnia egy emeleti szoba nyitott ablakán. Erre a feladatra Lee Barnes olimpiai bajnok rúdugrót szerződtette. A faarcú Keaton a bravúros esések mestere volt - ezt a tudományát még gyermekkorában sajátította el, amikor szüleivel komikus akrobataként lépett föl varietékben. Kaszkadőrtudása párját ritkította, de alaposan- meg is fizette az árát - törött jobb lába miatt négy hónapig nem játszhatott, mindkét könyökén ödémák képződtek, és egyszer egy nyakcsigolyája is eltört.

A húszas évek burleszkjeinek csillaga volt Harold Lloyd is. Kaszkadőri hírnevét a Felhőkarcoló-szerelem (1923) alapozta meg. Lloyd akkor kapott ihletet a film elkészítéséhez, amikor látta Bili Strotherst, a „légyembert", aki fölmászott egy Los Angeles-i magasház oldalán. Lloydnak annyira imponált a teljesítmény, hogy fölkérte Strotherst, legyen szaktanácsadója és dublőre a filmben. Sajnos, a „légyember" megsérült, úgyhogy Lloydnak kellett az összes életveszélyes mutatványt bemutatnia. Egy évtizeddel később Lloyd ismét szédítő magasságokban lógott a Lábbal előre (1930) című filmben. Felhőkarcoló mászási bravúrjainak értékét csak növeli, hogy világéletében tériszonyban szenvedett. Rajongóinak sejtelmük sem lehetett, micsoda rettegést kellett legyőznie körülbelül 50 méteres magasságban, miközben az egyetlen biztonsági berendezés az alatta 5 méterrel elhelyezett, matracokkal beborított padozat volt. Azt rebesgetik, hogy a Lábbal előre forgatása után a stáb kíváncsiságból ledobott egy próbababát a védőpadozatra. A baba lepattant az utca kövére és ripityára tört.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 01.08.

Ma Gyöngyvér napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés