Csonka András - a szabadúszó színész
hirdetés
Csonka Pici színész, énekes, blogger és gyűjtő is. Ő 90-es években lett ismert a Família Kft. népszerű magyar televíziós műsor Picijeként. A sorozat megszűnt még az ezredforduló előtt, ám a név rajtaragadt, többen említik Piciként.
Azóta – és már a sorozat alatt is – Csonka András számos színházban játszott szabadúszó színészként. A Játékszínben, a Madách, és a Budapesti Operett Színházban napjainkban is láthatja a közönség, de régebben a fehérvári Vörösmarty színházban is szerepelt már. Szerepelt a Remixben, az Illatszertárban, és a Plazmában is. Csupa kellemes emlékeket idéz benne a megyeszékhely – mondja, nagyon élvezte az itteni munkát. „Azóta bizony megváltozott a világ, egészen mást jelent ma szabadúszónak lenni, mint anno. A Família Kft. miatt nem lehettem egy társulatnak sem tagja, aztán így maradtam. Élvezem az ezzel járó mozgásteret, de a kilencvenes évek óta egyre kevesebb pénz jut kultúrára, szorosabb a gyeplő, és a színházak igyekeznek a saját társulataik tagjait ellátni munkával, ami teljesen érthető” – mondja András, aki általában musicalekben játszott és vígjátékokban. „Nem mintha nem szeretnék valami mást is kipróbálni, de a balek szerepe abszolút nekem való, ezt kár is lenne tagadni. Ebből következik, hogy ezeket a karaktereket kedvelem a leginkább. Az ember valahogy úgy van vele, hogy jobban szereti kiélni a „balekságot” a színpadon, mint az életben” – meséli András, aki az előadó művészet mellett popzenei karriert is felépített. A híres Ding-Dong című számát még ma is ismerik.
hirdetés
A popzene nem tölt be túl nagy szerepet mostanában az életében. Azon kívül, hogy folyamatosan vannak fellépései, például a Viktóra Rehabilitációs Központban, egyre többet koptatja a billentyűzetet. Pár hónapja, egy internetes portálon olvashattunk tőle, a saját privát életéből merített történeteket. „A blog – ha lehet így nevezni – tulajdonképpen levélfolyam édesanyámnak. Szerettem volna keretet adni ennek az egésznek, és az írásban is segít, ha neki címzem. Nem hiszem, hogy nyolc éve elhunyt édesanyám ebből tudná meg, mi történik velem. Ő még mindig az életem része, és az is marad” – mondja András.
Selfie botsága kapcsán, ami a Heti Hetesben is szerepelt, a következőket mondja: „Az egész életünk egymás zrikálásáról szól. Az ilyeneket nem veszem fel, sőt, jót mulattam rajtuk. De hozzá kell tenni, nagyon is hasznos szerkezetnek tartom az unokaöcsémtől kapott ajándékot. Még ha ennyi vicc is kötődik most hozzá” – nevet Pici, aki híres mesefilm-gyűjteményéről is beszélt: „Leginkább kazettán és DVD-n gyűjtöm a számomra kedves alkotásokat. Nézve a Vukot vagy a Mazsola és Tádét visszajönnek a gyerekkorom emlékei: az illatok, a helyiségek, és igazából minden. Egyszerűen olyan atmoszférát teremtenek, ami számomra nagyon fontos. De egyébként más filmeket is gyűjtök. Az Árvácska például a kedvencem, nem lehet sírás nélkül végignézni” – nyilatkozta.
Csonka András felejthetetlen színész, több vicces fellépése is volt, az egyiken például egy medence közepén kellett énekelnie, szépségkirálynőkkel körülvéve, majd miután előadta a számot, kicsivel arrébb lépett, és combközépig a vízben találta magát. Vagy egy másik fellépésén egy műjégpálya kellős közepén kellett előadnia, kocsival vitték a pálya közepére, és onnantól egyedül kellett boldogulnia, egy kicsikét csúszós volt a helyzet – viszont felejthetetlen! Csonka András az örök Pici, de máris többet tudtunk meg karrierjéről, és az életéről általában.
(forrás: feol.hu)