Szívek szállodája – még emlékszel a szereplőkre?
hirdetés
E nagyon népszerű sorozat szereplői még mindig velünk vannak, van olyan ki az emlékeinkben, mások most is klassz sorozatok sztárjaiként. Lássuk hát, mi történt kedvenceinkkel a Szívek szállodája utolsó részének leforgatása óta!
Lauren Graham volt az ki Lorelai Gilmore-t alakította, ma pedig a Vásott szülőkben lehet látni, egy még szeszélyesebb figurát alakít, Sarah Bravermant. Magánéletével kapcsolatban annyit érdemes tudni, hogy a Szívek szállodája forgatása folyamán megismerkedett Mark Devine-nel, igen jó kapcsoltuk volt, de Lauren munkája miatt szakítottak. Együtt volt a Jóbarátokból ismert Matthew Perry-vel is. Eddigi barátai közt ott vanak a következők: Hank Azaria, Conan O’Brien, Tate Donovan, Marc Blucas, jelenleg Peter Krause párja. Lauren 1967 március 16-án született a hawaii Honoluluban. A szülei Donna Grant valamint Lawrence Graham öt éves korában elváltak. Addig, míg édesanyja Európában volt és zenészként dolgozott, addig ő gyermekkorát édesapja mellett töltötte, ki a Csokoládégyártók Szövetségének volt elnöke. Eztán elköltöztek Washingtonba, ahol az apja kongresszusi belső munkatárs volt, ez volt az oka annak, hogy a kicsi Lauren sokat utazott ifjú korában. Már gyerekkorában színész szeretet volna lenni ebben édesapja teljes mértékben támogatta.
hirdetés
A Rory Gilmore-t alakító Alexis Bledel legutóbb a Reklámőrültek 5-ik évadában tűnt fel, ahol volt alkalma megismerni Vincent Kartheisert, ki később férje lett. Sikeres szerepválasztás volt! A Szívek szállodája c. sorozat forgatása folyamán ismerkedett meg Milo Ventimigliával. 2002-ben kezdtek el találkozgatni, de hivatalosan 2003 januárjától alkottak egy párt, egészen 2006-ig. 2010-ben John Paullal kezd randizni, de 2011-ben külön véget ért kapcsolatuk. 2012 áprilisában Vincent Kartheiser színésszel kezdett el talállkozgatni, akit a Mad Man forgatása alatt ismert meg. Vincent 2013 március 18-án megkérte Alexis kezét, aki nagy örömmel igent mondott, ezt követően 2014 júniusában titokban egybe is keltek.
A Luke Danes szerepében megismert Patterson javarészt rövid sorozatokban valamint kisfilmekben szerepelt a Szívek szállodája után úgy, mint a 2014-es Boys-ban Abu Ghraib-tól. Emily Gilmore 2012-ben ismét összeállt a Szívek szállodája létrehozóival, hogy szerepeljen a Bunheads-ben. Dean Forester soha véget nem érő démonvadászatba fogott az Odaátban. Sookie St. James nagyon átalakult, jelenleg ő a trendi nagypofájú, cuki női karakter. Lane Kim karrierje csak felfelé haladt ez idő alatt, szerepelt a Vészhelyzetben, a Botrányban, a Szégyentelenekkben is. A Richard Gilmore szerepében remekelő Herrmann 2014 december 31-én, hetvenegy éves korában vesztette el a rákkal folytatott küzdelmét - emléke örökre bennünk él! Liza Weil Paris Geller szerepe után a Grace klinikában, a Botrányban, mostanában pedig a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? szerepel. A Christopher Hayden karakterét alakító David Sutcliffe visszatért szülőhazájába, Kanadába, most helyi minisorozatokban játszik. Milo Ventimiglia azaz Jess később a Hősök egyik legfontosabb szereplője lett, jelenleg pedig egy friss sorozatra, a Suttogókra készül. Logan Huntzberger pompás ügyvédi szerepet fedezet fel A férjem védelmében c. sorozatban. Zack Van Gerbig pedig egy másik kultsorozatban, a True Bloodban találta meg a jövőt. Tristan DuGrey újabban Nicolas Cage oldalán látható a Left Behind c. misztikus akciófilmben. Max Medina a Carrie naplójában volt látható egy ideig, 2015-re viszont egy nagyszabású kémsorozattal, az Allegiance-szal készül. Kirk Gleason bizony sokra vitte: a Galaxis őrzőiben látható, Kraglin szerepében.