Sofia Vergaranak már 23 éves a fia!
hirdetés
Sofia Vergaranak, kit a Modern családból is ismerhetünk, van egy 23 éves fia. Még az első házassága idején fogant meg a fiú, Joe Gonzalez az édesapja kivel 1991-ben kötött házasságot a színésznő.
Sofia mindössze húsz éves volt, amikor életet adott gyermekének, Manolónak. A házassága nem tartott sokáig, 1993-ban elvált férjétől, a kolumbiai viszályok miatt pedig Los Angelesbe költözött fiával. A színésznőt tizenhét éves korában fedezték fel, egy strandon vette észre egy fotós, aki hamar elintézte, hogy szerepelhessen egy tévéreklámban. A hajszíne mikor nincs befestve szőke, emiatt karrierje folyamán sokszor kérték tőle, hogy fesse barnára, mert világos haja miatt nem nézet úgy ki mint egy dél-amerikai. Manolo valamint ő nagyon sok időt töltenek együtt, de nem csak a magánéletben, hanem a munka folyamán is. Volt már közös reklámkampányuk, májusban pedig elárulták a nagyérdeműnek, hogy készítenek velük egy hatrészes minisorozatot a színésznő karrierjéről. E minisorozatnak az a pikantériája, hogy fia szemszögéből mesélik el a történetüket.
hirdetés
Ő az első kolumbiai színésznő, aki Hollywoodban csillagot kapott
Sofia Vergara plakettjét még májusban több 100 rajongójának tapsvihara közepette avatták fel a Hírességek sétányán. A Modern család tévésorozat csinos anyukája a 2551. csillagot tudhatja magáénak a híres sétányon, Ed OÍNeil csillaga mellett található ez, aki a férjét alakítja a népszerű amerikai sorozatban. Nagy megtiszteltetés számomra ez az elismerés – mondta el Vergara. Fia elárulta, hogy őszerinte Vergara a legklasszabb anya, akinek karrierjéért igen keményen meg kellett dolgoznia. "Megérdemelted ezt az elismerést" - tette hozzá. Vergarát természetesen a ceremóniára elkísérte számos barátja, kollégája valamint kedvese, a 38 éves Joe Manganiello, akivel már az esküvőt tervezik. Vergara a Modern családban nyújtott alakításért már többször kapott Emmy-díjat valamint nagyon sok más díjra is jelölték.
Vergara kolumbiai Barranquillában látta meg a napvilágot. Anyja Margarita Vergara Dávila de Vergara, háztartásbeli, apja Julio Enrique Robayo a húsiparban tevékenykedik. A Toti a beceneve melyet 5 testvérétől kapott. Barranquillában cseperedett fel és egy hithű katolikus, jómódú családban nevelkedett. Egy két tannyelvű (Spanyol - Angol) magániskolába végezte tanulmányait. Mindössze 18 éves volt mikor hozzáment barátjához, Joe Gonzalez-hez. 1992 Szeptemberében világra hozta közös gyermeküket Manolo-t. mint már említettük a házasságuk nem tartott sokáig ugyanis 1993-ban mindössze két évnyi házasság után elvált férjétől. Ezután Sofía a kolumbiai egyetemen tanult három évig, majd nagyon sok lehetőség kínálkozott számára, hogy modellkedjen valamint a showbizniszben tevékenykedjen. Élt is ezekkel a lehetőségekkel, s otthagyta a fogorvosi iskolát mindössze 2 félévvel a diploma megszerzése előtt. nemsoká arra a döntésre jutott, hogy a Floridai Miamiba költözik, minél messzebb a zavargó Kolumbiától. Nem egyedül költözött magával vitte a fiát is, az anyukáját valamint a húgát. Húga, Sandra szintén színésznő az USA-ban. Miután felfedezte egy fotós hamar elhalmozták modell- valamint televíziós munkákkal, annak ellenére, hogy konzervatívan és vallásosan nevelték, elfogadta az ajánlatokat. A Maxim egyik 2002-es számában bevallotta, hogy első munkáját, ami egy televíziós reklám volt, csak az után fogadta el, hogy a katolikus tanárnője rábólintott. Első szerepe tizenhét évesen volt egy Pepsi reklámban, amit egész Latin-Amerikában bemutattak. Idén májusában debütált Reese Witherspoon-nal készült közös filmjük, a Hot Pursuit (Csábítunk és védünk).