hirdetés

Partnereink

Ada a tengerparton nyaral az ikrekkel

hirdetés

Ada a tengerparton nyaral az ikrekkel

Ada 9 éves fiai imádják a vizet, idén már nyaraltak a Balatonnál és hosszú idő után először hamarosan végre a tengerben is újra pancsolhatnak. A népszerű műsorvezetőnek fontos, hogy amit csak lehet, megmutasson ikreinek a világból, és arra is ügyel, hogy a nyaralás alatt semmi ne zavarja meg a fiúk szórakozását.

Évek óta nem nyaraltak a tengerparton Ada gyermekei. A nagy vizet 6 hónapos korukban látták először, és azóta is többször megcsodálhatták, a hullámok között fürdőzni azonban régóta nem volt lehetőségük. Ezért az idei nyaralást édesanyjukkal legkedvesebb üdülőhelyükre, az olasz partokra tervezik. „Bence és Bálint is imádja a vizet, nem lehet őket kirángatni a partra és nagyon hiányzott már nekik, hogy a Balatonnál nagyobb „tócsában” is szórakozzanak. Ezért még a nyáron elmegyünk a tengerpartra, ahol reményeim szerint alaposan lefárasztják majd magukat” – árulta el nevetve a fiatal anyuka, aki itthon sem hagyja unatkozni ikreit. „Sokat járunk a Balatonhoz, mert hozzám hasonlóan vízibolhák, ott érzik igazán elemükben magukat. Óvodás koruk óta tudnak úszni, és már evezni is megtanultak. De jöhet a vízibicikli és most már a vízisí is, amit tavaly próbáltak ki először. Eléggé féltettem őket, de kaptak kis gyerekléceket, amikkel nagyon ügyesen siklottak a vízen” – mesélte Ada, akinek nem csak a vizes kalandok miatt kell aggódnia.

hirdetés

„Bence elég fülfájós, így neki még jobban oda kellene figyelnie magára. Természetesen ez az utolsó, ami eszébe jut, amikor a vízben lehet, ezért mindig viszek magamnál a nyaralásra egy kisebb házipatikát, amelyben van sebtapasz, fájdalomcsillapító és gyógynövényes fülcsepp is. Nem szeretem a gyógyszeres készítményeket, csak nagyon végső esetben nyúlok hozzájuk” – hangsúlyozta az anyuka, aki az autóbanülve is ügyel arra, hogy az ablakok ne legyenek teljesen lehúzva a gyerekek mellett, télen pedig csak sapkában engedi ki őket játszani. Emellett igyekszik megtanítani nekik a helyes fültisztítás technikáját, amit nem lehet elég korán elkezdeni. „A fülmosást fürdés után, lefekvés előtt szoktuk elvégezni, ez nálunk egy eléggé kritikus pont. Gyakran elfelejtik, és külön figyelmeztetni kell őket rá. Fülpiszkálót nem igazán merek a kezükbe adni, mert félek, hogy megsértik a dobhártyájukat, ezért inkább arra tanítom őket, hogy a törölköző sarkával töröljék ki a vizet belőle, megelőzésre pedig emellett gyerekeknél is jól használható, levendulaolajos fülcseppet használunk” – árulta el a műsorvezető.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 01.06.

Ma Boldizsár napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés