A legfrissebb interjú Bud Spencerrel

Bud Spencer egy legendás színész, aki egész egyszerűen megunhatatlan a nézők számára. Gyakorlatilag függetlenül a korosztálytól, mindenki imádja a filmjeit. Legendás filmpartnerével, Terence Hillel rendkívül jól kiegészítik egymást, illetve megtalálták a közös hangot. Kevés ilyen páros van az eddigi filmtörténelemben. Az idő azonban folyamatosan pörög, mára pedig már mindketten megöregedtek, viszont még a nyilatkozataik is rendkívül üdítőek.

Bud Spencer igazi neve Carlo Pedersoli és a filmsztárság mellett gyakorlatilag az élet egyéb részein is rendkívül maradandót tudott alkotni. A római egyetem vegyészkarára már 16 éves korában bejutott, 1949-ben pedig már olasz bajnok lett mellúszásban. Ő az első olasz, aki a száz méter gyorsot kevesebb, mint 1 perc alatt ússza le. Bevallása szerint egész életében egyetlen nőt szeretett, mégpedig a feleségét.

A Frizbi stábja, valamint a Bors Rómába utazott és Bud Spencer pedig a saját házában adott interjút. Íme: -Az egyik nagy filozófus, aki hatással van rám, Descartes. Ő mondta, amit mindenki tud: Cogito ergo sum, azaz gondolkodom, tehát vagyok! Na most én úgy látom, ha nem eszem, akkor nem is tudok majd gondolkodni, hiszen akkor meghalok. Így szerintem Eszem, tehát vagyok. Ez lett az új könyvem címe is, amiben nem csak étel-, hanem életrecepteket is bemutatok. Főleg a filozófusokkal kapcsolatos gondolataimból.

– Hogyan tudta kezelni és feldolgozni, hogy ekkora sztár? – Sosem gondoltam azt, hogy sztár vagyok. Azt sem, hogy színész. Fura kettősség ez, hiszen a forgatásokon szinte folyamatosan a nyomomban volt egy-két ember. Az egyik a ruhámat igazgatta, a másik az arcomat festegette, volt, aki a kívánságaimat leste, éppen azt, mire lenne szükségem. Majd, amikor hazaértem, fáradtan leültem a székre, és megkérdeztem egy családtagomat, hozna-e egy pohár vizet. Erre az volt a válasz: dehogy hozok, tölts magadnak!

– És hogy lett egyszerre a legnagyobb hollywoodi sztár szinte nulla előképzettséggel? – Az angollal nagyon sokat bajlódtam. Sokat foglalkoztak velem, hogy felkészüljek a szerepre, de nem volt egyszerű, mert vagy a szövegre koncentráltam, vagy az adott helyzetben a gesztusokra, a mozgásomra, a reakcióimra kellett figyelnem. Ez nekem nehezen, de egész őszintén: nem is ment. Pedig a mozivásznon, hatszor nyolcméteres méretben a legkisebb szájmozgást is észre lehetett venni. Én általában így megtanultam az angol mondatok elejét, meg az utolsó két szótagot, a mondat közepén meg csak valamit motyogtam a számmal. A hangot úgyis utólag, szinkronstúdióban vettük fel. Az angolnál csak a magyarral lennék nagyobb bajban, szerintem az a világ legnehezebb nyelve. Koso­nom– mondta magyarul, és kacsintott!

– Mi Bud Spencer titka? Tudja? – Oh, hát persze! Több elméletem is van, miért szeretik ennyien a mai napig. Bud Spencer mindig azokkal harcolt, akik gyakorlatilag semmittevéssel, kényelmes élettel voltak hatalmon, vagy éltek jómódban. És Bud Spencer mindig ellenük lépett fel azok nevében, akik rengeteget dolgoztak, robotoltak a megélhetésükért. A másik, ami fontos elem, hogy hiába csattantak százával a pofonok, vér, törött láb, kéz sosem volt a filmjeinkben. Soha. Ha vér folyt volna, akkor feltehetően Bud Spencer is egy csapásra gonosszá válik.

– Hogy szolgál az egészsége? – Fél éve volt egy nehezebb időszakom. De most már kezdem összeszedni magam. Nem félek az elmúlástól. Azt gondolom, hogy abban a pillanatban, hogy megszületünk, halálra is vagyunk ítélve. Én is! Kíváncsian várom, mert érzésem szerint az éle­tünket csak álmodjuk. Ami az után jön, az lesz az igazi.