Az író és spirituális tanító

Balogh Bélát mint írót, spirituális tanítót elsőképp a több kiadást megért Végső valóság című könyve ismertette meg szélesebb körben a hazai ezoterikus kultúra köreivel.

Újabb és újabb, szintén nagy sikerű írásai és előadásai okán ma a honi spiritualitás egyik legismertebb és legnépszerűbb képviselőjévé vált, aki eredendően mérnöki képzettségével és ebből adódó racionális látásmódjával a spirituális igazságokat igyekszik integ­rálni egy nagyobb valóság bemutatá­sához. Abba, hogy mindezekhez hogyan jutott el az elmúlt évek és évtizedek során, a következő sorok engednek nagyobb betekintést.

■ Önt elsősorban íróként, népszerű ezoterikus előadóként és spirituális tanítóként ismerik. Ha visszatekint a pályafutására, miket tart benne kiemelkedően fontosnak?

- Először is a kolozsvári iskolát, az akkor 11. számú (később Báthory ) líceumot, ahol kiváló tanáraim lehetővé tették, sót Ösztönözték az önálló gondolkodást. Sokat jelentettek az egye­temen a hídépítő mérnöki tanulmányaim, mert megtanultam nagy biztonsággal mozogni az anyagi világban és figyelembe venni a fizikai világ törvényeit. Meghatározó volt, amikor talál­koztam egy olyan emberrel, aki képes volt tárgyakat mozgatni a gondolat erejével, majd a hipnózis világába is bevezetett, és végül nagyon sokat köszönhetek Huszár Sándornak, akitől Svédországban töltött éveim alatt lehetőségem volt tanulni, majd vele együtt dolgozni. Tőle és általa tanultam meg, hegy szép ós jó dolog a spirituális világ, érdekes és izgalmas spiritu­ális erőkkel dolgozni, de csak akkor lesz ebből valami jó, ha ezt önzetlenül, a segítséget kérők gyógyítására, a bajba jutottak tá­mogatására használom.

■ Mi a véleménye a sorsszerűségről, a véletlenekről, a transz­cendens világról?

- Röviden és tömören? Az univerzum maga a törvény. Innen nézve véletlen mint olyan nem létezik. Hogy gyakorta egyálta­lán nem látjuk át az összefüggések rendszerét, az más kérdés. Attól az még létezik, csak nem „véltük". Talán ezért is nevez­zük véletlennek". Ami a sorsot illeti, azt lefordítanám a csele­kedetek és gondolatok következményeinek a sorozatára. Ezek a következmények tanítanak bennünket. De tanulni csak addig lehel, amíg sikerült elsajátítani egy-egy leckét - mint ahogy a szorzótáblát sem lehel tovább tanulni, ha már egyszer megta­nultuk. A kérdés lehat az. hogy milyen hamar tanulunk, milyen hamar vagyunk hajlandók korrigálni korábbi hozzáállásunkat. Egyvalamit tapasztalatból megtanultam. Az univerzum nem büntetés-végrehajtó intézet. A sorsszerű, nehéz helyzeteket a félelmeink meghosszabbítják, megnehezítik, a szeretet viszont szinte azonnal oldja. Végül - ha a számunkra szabad szemmel látható világon túlit nevezzük „transzcendensnek" - bíznunk kellene a 201 l-es fizikai Nobel-díj kitüntetettjeinek eredmé­nyeiben. Ók ugyanis arra jutottak, hogy az anyagi világ, az összes galaxist és csillagközi port beleszámítva, az univerzum energiájának csupán 4 százalékát teszi ki. A 96 százalék ma a kutatók számára „láthatatlan". Hál ez volna a transzcendens világ, és nem kevés.

■ Hisz-e a reinkarnációban? Kutatta-e, ismeri-e az előző életét?

- A hit nem a legmegfelelőbb kifejezés, mivel amiben az ember hisz, az vagy úgy van_T vagy nem úgy van. A hitviták is értelmetlenek, mert minden ember a saját világát, a saját vi­lágképét alkotja meg és vetíti ki, és annak egyedüli és feltétlen igazságtartalmáról meg is van győződve. Összevetni a kutatási eredményeket, a tárgyi bizonyítékokat, a fizika törvényeit és az ősi bölcsességet a saját élményeinkkel és fölfedezni, hogy a re­inkarnáció bizony az univerzális törvény szerint való, és telje­sen független attól, hogy valaki hisz benne, vagy sem, már jó­val nagyobb biztonságérzetet ad. Kutatni nem kutattam, de időnként előjönnek emlékek, élmények, „régi ismerősök", és ilyenkor elég sok részlet a „helyére kerül".

Forrás: YouTube

Kép: nyugatijelen.com