Pokorny Lia a harmóniát keresi

Alapvető törekvése a harmónia megtalálása. A dolgok megélése és megértése foglalkoztatja. A szerepeiben és a találkozásaiban egyaránt önmaga megfejtése izgatja. Pokorny Lia „terepe^” a színház, a televíziózást kalandnak tekinti. Szereti feszegetni a határait különböző műfajokban. Életigenlő szépsége nagyfokú empátiával társul.

■ Spontaneitást, optimizmust, természe­tességet sugárzol. Ez mennyiben „hozott anyag" vagy tudatosság eredménye?

- Mindig igyekszem tudatosítani ma­gamban, hogy mit mítoszok. Próbá­lom magamról lefaragni a vadhajtáso­kat Fantasztikus dolog az önfeledtség, a pillanat megélése, amikor az ember ön­magává tud válni! Emellett vannak blokkolt helyzetek, amikor kompenzá­lunk, és maszkokat viselünk. Mostaná­ban sokat gondolkodom azon. hogy mit jelent a fegyelem. Általában negatívum­nak tartják, de rájöttem arra, hogy sok­kal több buktatót rojt a „bármit megtehetek" hozzáállás, mint ha kijelölünk magunknak korlátokat. Bizonyos szem­pontból megterhelő, másfelől viszont kü­lönös utazás, csodálatos kaland, ha fo­lyamatosan figyeljük a működésünket. Különösen a színészekre igaz, hogy mi­nél csupaszabbak, meztelenebbek va­gyunk, annál jobban el tudunk merülni egy szerep megformálásában.

■ A Leenane szépe Maureenja az a sze­rep, amiben a legmélyebbre kellett ásnod önmagádban. Mi motivált ebben a változta­tásra képtelen, elrontott életű, az anyjával gyilkos kapcsolatban álló nö sorsában?

- Maureen benne van egy szituáció­ban, amitől szenved, mégis - ha nem is tudatosan - ragaszkodik hozzá. Az ő tör­ténete felveti a kérdést, melyik az a pont, amikor felismerhetném, hogy nekem kell változtatnom egy adott helyzeten, vagy már túljutottam azon, hogy mindent megpróbáltam, és tovább kell lépnem. Nagyon nehéz észrevenni a különbséget, csak akkor lehetséges, hogy magamat vizsgálom, és őszinte vagyok. Ebben a darabban az a csodálatos, hogy megmu­tatja, sokszor leheteti volna lépniük a szereplőknek, de valamiért ezt mégsem tették meg. Gyakran az emberek ragasz­kodnak a rossz ingerekhez.

■ Eddigi színházi pályafutásod során rit­kán fordult elő, hogy külsőleg is ennyire hozzácsúfultál-torzultál a szerepedhez.

- Sok alakításomban keresem azt, ho­gyan lehet esendővé, kiszolgáltatottá vál­ni, már csak azért is, mert legbelül min­dig azok vagyunk. Sokkal jobb a belső küzdelmeinket megmutatni, mint azt, hogy jól érezzük magunkat. Csodálatos élmény mélyre menni a saját kis pokla­imban, fájdalmaimban, konfliktusaimban! Ehhez viszont meztelenre kell vet­kőzni, a csúnyaságokat is meg kell mu­tatni.

■ Eddig főként a vígjátéki oldaladról is­mert a közönség. Most jött el az idő, ami­kor belülről ís megértél a karcosabb, el­mélyültebb alakításokra?

- Valóban sok vígjátékban játszom, játszottam, de nem csak ez a jellemző. Ahogy korábban az Új Színházban, úgy a Central Színházban is széles a skála. A Leenane szépe a kedvenc előadásom, de említhetném A kutya különös esete az éjszakában című darabot, vagy koráb­ban az Angéla evangéliuma volt ehhez hasonló a Central Színházban, úgy ér­zem, szükség van az amplitúdókra, arra.

hogy egyszer vígjátéki karaktert, formál­jak meg. másszor pedig a Leenane szépe szerepét, amire már napokkal előtte ké­szülök, pörgetem a fejemben. Gígor Atti­la rendező minden előadás után egy ha­lom újabb instrukciót ad.

■ Mikor jöttei rá arra, hogy a színészet a dolgod, semmi más?

- Felmerültek még lehetőségek, hogy mi lehetne belőlem, de mindig a színé­szethez kanyarodtam vissza.

Forrás: wikipedia.org

Képek: nlcafe.hu, azanyjat.blog.hu