hirdetés

Partnereink

Maszkbotrány miatt menesztenék a német egészségügyi minisztert

hirdetés

Maszkbotrány miatt menesztenék a német egészségügyi minisztert

A német szociáldemokraták, a zöldek és a radikális baloldaliak is elfogadhatatlannak, megalázónak tartják Jens Spahn tervét, és személyi konzekvenciákat követelnek.

Egyre nő a nyomás a német egészségügyi miniszteren: a kereszténydemokrata Jens Spahnról nemcsak az derült ki a Der Spiegel tényfeltáró cikke nyomán, hogy tavaly egymilliárd euróért gyakorlatilag használhatatlan maszkokat szerzett be Kínából, de az is, hogyan próbálná "eltüntetni" ezeket a maszkokat.

hirdetés

A miniszter ugyanis nem megsemmisíteni akarta, hanem munkanélkülieknek, hajléktalanoknak és fogyatékkal élőknek osztogatta volna szét a kínai maszkokat. Ezeket tavaly tavasszal szerezte be a szaktárca, és az akkor érvényes uniós szabályok szerint már akkor sem lehetett szabadon forgalomba hozni őket, csak laborvizsgálatok után.

Ehhez az egészségügyi minisztérium alá tartozó gyógyszerészeti intézet kidolgozott egy, a tesztelést lerövidítő eljárást, amelyhez azonban a maszkok biztonságáért felelő munkaügyi minisztérium nem járult hozzá. Ilyen esetben a maszkokat el kell zárni, csak vészhelyzet esetén, nagyon kivételes esetben szabad használni őket, a szavatosság lejárta után pedig meg kell őket semmisíteni. Itt jött volna közbe Spahn terve.

A szociáldemokraták (SPD) elnöke, Norbert Walter-Borjans Spahn eljárását megalázónak nevezte, és azt követelte, hogy az ügynek legyen következménye. Mint mondta, kérdéses, hogy egy keresztény párt számára még elfogadható-e a miniszter botrányos eljárása. "Méltatlan és embertelen, ha egy egészségügyi miniszter két osztályba sorolja az embereket, azokéba, akik minőségi maszkokat kaphatnak, és azokéba, akiknek elég az alkalmatlan maszk, hogy ne is védjék az életüket" - hangoztatta Walter-Borjans.

A radikális baloldali Linke még határozottabban követelte Spahn távozását. A párt elnöke, Janine Wissler szerint nem tartható egy olyan miniszter, aki "kész tudatosan veszélyeztetni ezeket a sérülékeny csoportokat." A liberális FDP egészségügyi szakértője, Wieland Schinnenburg is közölte: ez súlyos eset, a miniszternek vagy hihetően cáfolnia kell, vagy le kell vonnia a konzekvenciákat.

A minisztérium ugyanakkor pártpolitikai síkra igyekszik terelni a vádakat, szerintük az SPD csak választási okokból "fújja fel" a történteket.

A szaktárca szerint a maszkok ingyenes szétosztása "az érintett csoportok lehető legnagyobb védelmét" szolgálta volna. A maszkok tavalyi beszerzésénél szigorúan ügyeltek a minőségre, amikor pedig minőségi teszteken nem ment át az áru, a minisztérium nem vette azt át és nem fizetett - állítják.

Összeférhetetlen cinizmus

Angelika Glöckner, az SPD fogyatékkal élőkkel foglalkozó szakértője elmondta, megrázta az egészségügyi minisztérum terve. Spahn sok hibát követett el a pandémia alatt, és most megpróbálja eltussolni őket - állítja. "A fogyatékkal élő emberek nem kísérleti nyulak, akiknek a rossz döntések maradványait odadobhatjuk" - jelentette ki. Az eset szerinte világosan rámutat arra, hogyan viszonyul Spahn a sérült emberekhez. Megbocsáthatatlannak nevezte az esetet a Zöldek szakértője, Maria Klein-Schmeink is, aki szerint ez a fajta cinizmus összeférhetetlen az egészségügyi miniszter posztjával.

Németországban egyébként a héten a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) visszavonta a tavaly decemberben kiadott legmagasabb szintű járványügyi riasztást és eggyel alacsonyabb fokozatú riasztást adott ki. A korlátozások nagy részét a legtöbb tartományban már visszavonták, és a következő napokban újabb könnyítéseket vezetnek be.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 06.21.

Ma Alajos, Leila napja van.

SZIN: a legerősebb hazai

A hazai zenekarok legnagyobb találkozója lesz idén a Szegedi Ifjúsági Napok. A szervezők eddig mintegy 100 magyar zenekart és előadót jelentettek be, ...

  • 2021-06-20 23:05
Görög Zita: „20 éve erre a pillanatra várok!"

Görög Zita műsorvezető és kedvese, a huszonkétszeres magyar válogatott futballista Laczkó Zsolt többezer drukkerrel hangolódott a városligeti szurkoló...

  • 2021-06-20 22:02
Piacra dobták az első magyar gyártású olajkeverékeket kisállatoknak

Az olajok tápanyagindexeit, a piaci trendeket és a kutatási eredményeket megvizsgálva háromféle állateledel-kiegészítő olajkeverék gyártásába kezdett ...

  • 2021-06-20 20:54
Újabb céges együttműködések a Kodolányin

A Kodolányi János Egyetem keretmegállapodást írt alá a Profigram Zrt.-vel és a Nextent Informatika Zrt.-vel. A nemrégiben a Gránit Bankkal aláírt együ...

  • 2021-06-20 19:44
Cukormentes bacon?! De miért lenne benne cukor?

Sokak számára meglepő lehet, de tény, hogy a polcokon található húsipari termékek nagyrésze kis mennyiségű hozzáadott cukrot is tartalmaz. Ez alól a b...

  • 2021-06-20 18:05

hirdetés

Vizsláról nevezték el az első magyar mémcoint

Május végén elindult Magyarország első mémcoinja, amivel amellett, hogy szerencsés esetben sokat lehet keresni, még adakozni is lehet. Az alapítók ugy...

  • 2021-06-20 15:45
7 színes és hangulatos húsmentes étterem, ha egy jó zöldséges ebédre vágysz

Húsmentesen sem kell lemondanunk a finom éttermi ételekről: egyre nagyobb a választék, ha rendelni szeretnénk, vagy beülni egy kellemes helyre ebédeln...

  • 2021-06-20 14:33
Zenei program, ami fejleszti az óvodás gyerek térbeli tájékozódását

Egy óvodásoknak szóló zenei fejlesztési programnak köszönhetően a kísérletben résztvevő gyerekeknek nemcsak a tempóérzékelése, hangszínfelismerése jav...

  • 2021-06-20 13:08
A Mérlegen kifog a mai nap

Kedves természetének nehézségei lehetnek a mai uralkodó hangulattal szemben. Általában sarokba szorítva megtalálja a módját annak, hogy megoldja a fen...

  • 2021-06-20 11:48
A mikrofonon túl – Interjú a Kívánságkosár új műsorvezetőjével, Balog Tamással

Balog Tamás egy hónappal ezelőtt lett a Kívánságkosár új műsorvezetője, akit ma 15.30 és 17.30 között hallhat a közönség a Kossuth Rádión. A tapasztal...

  • 2021-06-20 10:38

Minden cikk

hirdetés

hirdetés