hirdetés

Partnereink

Nagy Sanyi a pandémia alatt ismerte meg igazán a barátait

hirdetés

Nagy Sanyi a pandémia alatt ismerte meg igazán a barátait

Az elmúlt másfél év Nagy Sándor számára is tele volt kihívásokkal. A Jászai Mari-díjas színészt is kezdte felemészteni a bizonytalanság, de azért jó dolgot is talált a pandémiás időszakban: sokkal többet lehetett a családjával és a barátaival.

Nagy Sándor szerint az elmúlt hónapok legfőbb tanúsága, hogy megtudta ki, milyen ember valójában. „Sok örömet, de sok csalódást is hozott ez a pandémiás helyzet, mert voltak emberek, akik lemorzsolódtak az életemből. Talán erősen hangzik, hogy most mindenki kimutatta a foga fehérjét, de valahogy így éltem meg az elmúlt időszakot. Közben jó is volt, persze! Jó volt egy kicsit megállni és elgondolkozni azon, hogy mit érzünk, mit gondolunk. Jóval több időt tudtam a családommal, barátaimmal tölteni, és ezt nagyon élveztem”– mesélte a színész, aki néhány éve már rendezőként is kipróbálta magát. 

„A rendezés nekem az elmúlt pár évben jött be az életembe, de nagyon megszerettem. Végre már elkezdtünk komolyabban is dolgozni és készülünk Nyíregyházán egy augusztus premierre. A Legénybúcsút állítom színpadra , csodás nyíregyi színészekkel, amit eredetileg Szente Vajk rendezett, és a mi előadásunk a Rózsakert szabadtéri színpadon lesz làtható augusztus 21-én. De már június 2-àn is látható leszek a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Nagyvárosi fények című előadásban, júliusban pedig irány Szeged, ahol a Jézus Krisztus Szupersztár című musicalben játszom. Közben még Budapesten is zajlanak próbák, a Puskás című musicalt újítjuk fel, amely június 17,- és 19-én debütàl a Margiszigeti Szabadtéri Színpadon” – mondta Nagy Sanyi.

Az ijesztő bizonytalanságból is van kiút

A koronavírus miatti bezárás alatt számára a legnehezebb a bizonytalanság volt. „Anyagilag, szakmailag is, hiszen lehet tartaléka az embernek, mert előfordulhat bármikor, hogy egy-két hónapra kiesik a szakmájából, de több, mint egy évre talán senki nem készült fel. Nekem valami munka mindig volt, részt vettem több összefogás dalban is, de a vége felé már kezdtem azt érezni, hogy teljesen elfogyok. Ijesztő volt megtapasztalni. Sokat hallottuk, hogy oldjuk meg, találjunk más munkát, de én arra tettem fel az életem, hogy színész legyek. Ezen nem tudok egyik napról a másikra változtatni” – mesélte Sanyi, aki a plusz idejét angol tanulásra fordította és nemrég csatlakozott a sztaruzenet.hu csapathoz is.

Személyre szóló videóüzenet magyar sztároktól

Általában az ismertebb emberek elérhetőségei nem publikusak, így hiába próbálnak a művészetet kedvelők írni, kérni bármit, a rengeteg email, messenger üzenet között nem lehet kézben tartani mindent. A sztaruzenet.hu-n kapott értesítésben kizárólag erre vonatkozó megrendelések érkeznek, és 7 nap van arra, hogy a meglepetés el is készüljön. Nagyon sokan a platformon szerzett bevétel egy részét jótékony célokra ajánlják fel, például a Ments Életet Alapítvány számára.

„Az álmok, főleg gyerekként, nagyon fontosak. Nekem is volt sok álmom, melyek meg is valósultak, pedig gyerekként még nem is tudtam, hogy színész akarok lenni” – tette hozzá Nagy Sándor, aki több színésztársával együtt nemrég például részt vett egy álom megvalósításában, ahol egy leukémiás kislány játszóteret kapott a házuk udvarára.

Forrás: akoczka.com

hirdetés

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 09.25.

Ma Eufrozina, Kende napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés