hirdetés

Partnereink

Nagy Feró még sosem tett olyat, mint az Akusztik színpadán

hirdetés

Nagy Feró még sosem tett olyat, mint az Akusztik színpadán

A Beatrice rockegyüttes Kossuth-díjas énekese még mindig tud meglepetést okozni a közönségnek. Az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorában a Kiss Kata zenekar vendégeként állt színpadra és szokatlan előadásmódjával nemcsak a nagyérdeműt, hanem zenésztársait is elkápráztatta.

Hétfő esténként az A38 hajó színpadán a legnagyobb hazai zenészekkel szórakozhat a közönség a képernyőn keresztül az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorában. A legutóbbi adásban a Kiss Kata zenekar adott koncertet, amely nemcsak az akusztikus hangszerelés kapcsán volt különleges, hanem a meghívott vendégelőadó miatt is. A rock- és népzenét ötvöző zenekar A Dal 2021 zsűritagját, Nagy Ferót invitálta meg egy közös produkcióra, aki életében először énekelt népdalt koncertfelvételen. Az Ős-Bikini Mielőtt végleg elmegyek című dalát áthangszerelt változatban, duettben adta elő Kiss Katával, majd az Ez a vonat kezdetűnépdalt énekelték el a közmédia nézőinek.

hirdetés

„Életemben először debütálok egy autentikus népzenei együttesben. Sokan nem tudják, de 35 évvel ezelőtt úgy terveztem, hogy lesz egy zenekarom, amelyben ötvözzük majd a magyar népzenét és rock ‘n’ rollt. Végül ez nem sikerült, de helyette megalakultatok ti” – mondta Kiss Katáéknak Nagy Feró az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorában.

Akusztik - hétfő esténként az M2 Petőfi TV műsorán.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés