Forraltborral melegítettek be az Álomutazó sztárjai
hirdetés
![Forraltborral melegítettek be az Álomutazó sztárjai](https://delina.hu/userfiles/4/d/4d3f6ea393ac3ce70b3c65911ed66355_thum_300x336.jpg)
Az Advent Bazilika hüttéjében jöttek össze az Álomutazó című mesemusical szereplői. A parádés „társulat" ezzel indította a felkészülést a darab december 26-27-i, ezúttal kőszínházi előadásra, melyet a közönség a RaM Színházban láthat majd.
A TulipánTündér Produkció művészeit és a producerüket, Illés Gabriellát az Advent Bazilika házigazdája, Kovács Lázár fogadta. Szabó Győző, Ábel Anita, Falusi Mariann, Wolf Kati, Varga Viktor, a rendező, Juronics Tamás, a darab gyerekszereplői, a Rippel fivérek is eljöttek az Álomutazó bemelegítő társulati forraltborozására. Voltak olyanok is, akik a korábbi előadáson, azaz három éve látták egymást utoljára.
Utoljára 2018-ban mutatták be a szuperprodukciót, ami most egy családiasabb, bensőségesebb hangulatot kap a Ram Színházban, amit Szabó Győző, a darab főszereplője már nagyon vár: „Minden évben vártam hogy csörögjön a telefonom, hogy mi lesz" – nyilatkozta az egyik legfoglalkoztatottabb hazai színész, hozzátéve: „boldogság, hogy ilyen sokan várják és nem felejtődött el ez a darab." Ábel Anita szerint mindenki várja a próbákat, az együtt töltött időt „Nagyon jó a színészgárda és jöttek újak is, Wolf Kati és Péter Szabó Szilvi is csatlakozott közénk, és az is nagy izgalom, hogy ők egy új, más energiát hoznak a darabba" – mondta Anita. Wolf Kati úgy fogalmazott, hogy ez neki nagy ugrás, hisz' most van először színházi előadásban, „szerintem én izgulok legjobban" – tette hozzá.
Forrás: Presspresso
hirdetés
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese](https://delina.hu/userfiles/6/3/637c207dc1e8e6dfe8094b0752a6d42f_thum_130x135.jpg)
![Hétfőn kezdődik az ingyenes online japán filmfesztivál](https://delina.hu/userfiles/8/5/85bdad8d55ca654d7cf03a2cf6dd5d1d_thum_130x135.jpg)
![Károly herceg másodszor is koronás lett: óvják a királynőt!](https://delina.hu/userfiles/0/4/04dbc14ddd1775603ca665ee55c6b9b2_thum_130x135.jpg)
![Kim Kardashian még mindig úgy gondolja, hogy csak testedzés által érte el megjelenését](https://delina.hu/userfiles/d/d/dd2a24d9834c1238efea6785fb156f7a_thum_130x135.jpg)
![Michael Schumacherrel focizott a Republic egykori frontembere, Bódi László Cipő](https://delina.hu/userfiles/7/5/75c585503e1a7e34e5332296c5f96382_thum_130x135.jpg)
![Tóth Andi, Lady Szomjas és Tenki Réka is fontos jelölést kapott](https://delina.hu/userfiles/d/2/d2e6bd373877a2236ba573b90b116a1d_thum_130x135.jpg)
![Ilyen, amikor Zola időhurokba kerül](https://delina.hu/userfiles/8/b/8bd3638d25d33f6425bc70a923dc44ee_thum_130x135.jpg)
![Romantikus szuperhősök a közelgő Valentin-napra!](https://delina.hu/userfiles/9/7/97ae9e24840d9658916a239ee8441fed_thum_130x135.jpg)