hirdetés

Partnereink

Új távlatokat nyitott A Dal 2021 a Kaukázusnak

hirdetés

Új távlatokat nyitott A Dal 2021 a Kaukázusnak

Elkészült a Kaukázus új albuma. A zenekar megnyerte A Dal 2021-et, ezzel az „év dala” elismerést és a lehetőséget egy tíz dalból álló lemez elkészítésére. A december 6-án megjelenő „Lux”-on kizárólag új zeneszámok kaptak helyet, extraként versek is hallhatók rajta, a közmédia népszerű műsorvezetőinek előadásában.

A Dal 2021 számos koncertet hozott a Kaukázusnak, és nyáron elkezdődtek az új lemez, a „Lux” előkészületei is. A több hónapos gigászi alkotómunka eredményeként egy kifejezetten érzelmes hanganyag született, ami ugyan eltér a megszokott stílusuktól, de rendkívül izgalmas. Az új irányvonal tekinthető egyfajta ígéretnek: szeretnék finomítani a zenéjüket, „popposítani” a hangzását. A „Lux” további különlegessége, hogy a dalok mellett versek is felkerültek rá, amelyeket a közmédia csatornáinak műsorvezetői szavalnak: a Duna Televíziótól Fodor Imre, az M2 Petőfi TV részéről Koltay Anna, a Petőfi Rádiótól pedig Nagy Natasa.

hirdetés

A lemez debütálása kapcsán a Kaukázus frontembere, Kardos-Horváth János mesélt arról, milyen egyedülálló lehetőségnek tartja a közmédia dalválasztó műsorát. „Egy intenzív kiképzés a zenészeknek, és szívem szerint mindenkinek kötelezővé tenném, hiszen pótolhatatlan élményt jelent ez a magas színvonalú műsor. Külön pozitívum, hogy élőben adhatják elő a versenyzők a nevezett slágervárományos felvételeket, ezzel igencsak tanulságos és azonnali visszajelzéseket kaphatnak. Olyan helyekre juthatnak el a csapatok a versenynek köszönhetően, ahová korábban még sohasem – országhatárokon belül és kívül – így jelentős publicitást nyerhet a munkásságuk” – fejtette ki A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója.

A Duna Televízió nagyszabású dalversenye jövőre folytatódik. Ismét a magyar zenéké lesz a főszerep és a győztes produkció előadójának ugyanúgy új távlatokat nyithat A Dal, ahogy a Kaukázusnak. A nyertes „Az Év Dala 2022”, egyben a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2022” elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, és egy tízdalos nagylemezt is készíthet, sőt egy zeneszámhoz még videoklipet is.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.01.

Ma Aladár, Álmos napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés