hirdetés

Partnereink

Takáts Tamás a hitet választotta

hirdetés

Takáts Tamás a hitet választotta

A Máté Péter-díjas zenész, Takáts Tamás megélte az élet magasságait és mélységeit is. Sikerei csúcsán nagy kanállal habzsolta az életet, de megállt, mielőtt késő lett volna. Az alkohollal végleg leszámolt, amikor már attól tartott a környezete, hogy a vesztét okozhatja – minderről Koltay Anna műsorában, a Magas és Mélyben mesélt a Karthago és a Takáts Tamás Blues Band frontembere.

A magyar rockzene egyik emblematikus alakjaként azonosítják Takáts Tamást, a Karthago és a Takáts Tamás Blues Band énekesét, de csak kevesen tudják róla, hogy eleinte szinte kizárólag az underground szubkultúrában volt jelen. A Syrius zenekar koncertjeire és ef Zámbó István házi bulijaiba járt, ami a hazai kortárs művészvilág egyik ismert találkozási pontja volt. Az M2 Petőfi TV zenés portréműsorában, a Magas és Mélyben úgy fogalmazott, a 70-es évek elejéig „rendes” fiatalemberként élt – jól viselkedett, rendszeresen sportolt a Ferencvárosi Torna Club úszójaként –, ám a zenei közeg megváltoztatta őt. Egy addig ismeretlen, bohém és gyarló oldala mutatkozott meg. 16 éves volt, amikor rájött, hogy sosem lesz belőle olimpiai bajnok úszó, mert beleunt, majd rövid időre vízilabdára váltott, onnan szólította el a rock and roll.  

hirdetés

„Befutott zenésznek lenni mámorító érzés. Irigyeltek, mert jóképű voltam, imádtak a nők és folyamatosan mulattam. Materialista szempontból boldog embernek kellett volna lennem, de közben mégis azt éreztem, hogy belül üres vagyok. Valami hiányzott. Térítési szándék nélkül mondom, hogy ezt az űrt semmi és senki más nem tudta betölteni, mint a teremtő Isten. Hittel és meggyőződéssel fordultam hozzá annak idején, hogy ne érezzek többé ürességet” – osztotta meg az M2 Petőfi TV nézőivel megtérésének történetét Takáts Tamás, aki már évtizedekkel ezelőtt leszámolt korábbi, élvhajhász életmódjával.

„A Takáts Tamás Dirty Blues Bandből azért került ki, hogy „dirty”, mert egy idő után betiltottam az alkoholizálást. Szégyelltem, ha a zenésztársaimmal félrészegen álltunk a színpadon, mert olyankor nem voltunk elég jók. Az alkoholfogyasztás egy bizonyos szint felett életveszélyes. Sok kollégám és haverom is belehalt, ehhez még csak rocksztárnak sem kell lenni. Vékony a határ, zenészként meg kell tanulni nemet mondani. Be kellett fejeznem. Nem akartam a magyar Jim Morrison lenni” – szögezte le a Magas és Mélyben Takáts Tamás, aki saját bőrén tapasztalta meg, mennyi kárt tud okozni az alkohol. Még 40 éves sem volt, amikor a káros szenvedélye olyan mértéket öltött, ami miatt olykor összesúgtak a háta mögött, mert attól féltek, hamarosan bele fog halni. A teljes riport újranézhető az M2 Petőfi TV MédiaKlikk-oldalán.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 10.03.

Ma Helga napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés