hirdetés

Partnereink

Zenekara miatt vigyáz magára jobban a Tankcsapda frontembere

hirdetés

Zenekara miatt vigyáz magára jobban a Tankcsapda frontembere

Lukács László a Tankcsapda együttes alapítója nem működik adrenalin nélkül. A zenészt a rockzene mellett az extrém sportok töltik fel a leginkább, de az ejtőernyőzésről egy súlyos baleset miatt örökre lemondott. Koltay Anna műsorában, a Magas és Mélyben azt is bevallotta, nem a sérülései tántorították el szenvedélyétől, hanem zenésztársai tiltották le róla.

Sosem voltak allűrjei, sikerei dacára hétköznapi élete van, a mai napig szülővárosában, Debrecenben él, és az egyetlen veszélyes szenvedélyéről is lemondott: felhagyott az ejtőernyőzéssel. Lukács László, a hazai rockzene zászlóshajója, a Tankcsapda alapítója és énekes-basszusgitárosa nem a fékevesztett rock ’n’ rollt képviseli életmódjával. Bár rendszeresen sportol és egészségtudatosan él, annak idején nehezen mondott le az adrenalinról, de két ejtőernyős baleset után zenekara lebeszélte cseppet sem veszélytelen hobbijáról – mesélte az M2 Petőfi TV zenés portréműsorában, a Magas és Mélyben.

hirdetés

„Ha nem zenélnék, talán pilóta lennék, már gyerekkorom óta vonz a repülés. Tíz évig aktívan ejtőernyőztem. Ha rajtam múlt volna, a mai napig ugrálnék, de a zenekarban a többiek átértékelték a dolgot a balesetem után. Miattuk akasztottam szögre az ejtőernyőt. Nehéz volt, mert nem én döntöttem, de felfogtam, hogy igazuk van és tartom is magam ehhez. Kicsit olyan ez, mintha levágták volna az egyik kezemet” – vallott az adásban élete legnehezebb elhatározásáról Lukács Laci, aki három évvel ezelőtt megnősült, így már nemcsak zenésztársai, hanem felesége is felelősséget érez iránta. Bár magánéletét távol tartja a nyilvánosságtól, a műsorban a házasságkötése előtti időszakról és fogadalmának erejéről is mesélt a Tankcsapda zenésze.

„Sosem voltam a rock ’n’ roll magányos farkasa, nem vetettem el a gondolatot, hogy egyszer megnősülök. Egy dologban voltam biztos, hogy csak olyan nőnek mondom ki, hogy holtodiglan-holtomiglan, akiről valóban azt gondolom, hogy egy életen át a társam lehet” – hangsúlyozta az adásban Lukács László, akinek bár voltak hosszabb, boldog párkapcsolatai, amíg nem találkozott a feleségével, egy nővel sem érezte úgy, hogy megkérné a kezét. Bár jegygyűrűjét nem mindig hordja, a házasság szentségére kőbe vésett egyezségként tekint. A teljes adás és a korábbi epizódok újranézhetők az M2 Petőfi TV Médiaklik-oldalán.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés