hirdetés

Partnereink

A magánéletben is felhasználja a televíziós munka tapasztalatait az ismert színész házaspár

hirdetés

A magánéletben is felhasználja a televíziós munka tapasztalatait az ismert színész házaspár

Sokat tanulnak a műsor által és kapnak olyan tippeket, amelyeket aztán magánéletükben is tudnak kamatoztatni. A Családi kör új műsorvezető házaspárja, Verebes Linda és Pindroch Csaba már kapott is olyan tanácsot, amelynek otthon is hasznát vették.

Verebes Linda és Pindroch Csaba vette át a stafétát Rókusfalvy Páltól és lányától, Lilitől a Családi kör műsorvezetői szerepében. A színész házaspár nem sokat gondolkodott, mielőtt igent mondtak a felkérésre, hiszen már egy ideje szerettek volna közösen dolgozni. Korábban egy előadásban már szerepeltek együtt, és a műsorvezetésben sem rutintalanok, a Családi kör stúdiójába mégis nagy izgalommal ültek be. Minderről a szintén új díszletből és új műsorvezetőkkel jelentkező Család-barát pénteki adásában beszéltek.

hirdetés

Csodálatos számunkra is a műsor, hiszen a vendégek történeteiből és a szakértőtől mi is tanulunk. A legutóbbi mesepszichológiáról szóló adásból megtudtuk, milyen fontos, hogy gyerekeinknek elmeséljük saját családi történeteinket. Ezt férjem otthon rögtön ki is próbálta” – árulta el Verebes Linda.

A Családi körön kívül vasárnap a teljesen megújult Magyarország, szeretlek! műsorvezetőjeként is találkozhatnak a Duna nézői Pindroch Csabával. Az ország közkedvelt vetélkedő showműsora, melynek az arculata és díszlete is megújult, új csapatkapitányokkal, Vágó Bernadett-tel és Miller Zoltánnal vasárnap 19:45-től szórakoztatja a Duna nézőit. A Család-barátban Pindroch Csaba ezzel kapcsolatban annyit osztott meg a nézőkkel, hogy a szerencsekeréknél rettentően izgalmas dolgok történnek majd, és hamarosan felesége is játékosként tűnik fel a műsorban.

A Család-barát beszélgetése a színész házaspárral IDE kattintva nézhető újra!

forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés