A mikrofonon túl – Interjú a Kívánságkosár új műsorvezetőjével, Balog Tamással

Balog Tamás egy hónappal ezelőtt lett a Kívánságkosár új műsorvezetője, akit ma 15.30 és 17.30 között hallhat a közönség a Kossuth Rádión.

A tapasztalt rádióst a Hajnal-táj, valamint a Napközben című műsorokból már ismerhetik a hallgatók, akik kéréseit, kívánságait, ezentúl ő teljesíti az éteren keresztül. A műsor új házigazdájával munkásságáról, szakmai hitvallásáról és jövőbeli terveiről beszélgettünk.

Ha visszaemlékszik a gyerekkorára, milyennek látja? Melyek voltak a legfontosabb értékek, amelyeket megkapott a családjától?

Sok szép emlék jut eszembe, ha a gyerekkoromra gondolok. A legfontosabb, hogy szerető, támogató közegben nőttem fel, ahol folyamatosan fogták a kezemet. A családom mindig mellettem volt és sok iránymutatást adott a helyes út felé. Nemcsak a szüleim és a nagyszüleim terelgettek, később a tanítóim, tanáraim is segédkeztek a nevelésemben. Egy 2000 fős kis településről, Vácszentlászlóról származom, ahol mindenki ismer mindenkit. Bár aktív, eleven és kíváncsi kisgyerek voltam, mindig tudtam, hogy hol vannak a határok. Vidéki srácként a legtöbb időmet a szabadban töltöttem, a helyi öregektől rengeteg tudást kaptam. Hittanórára is eljártam, Géza atya tanításaira a mai napig jó szívvel gondolok vissza.

Volt határozott elképzelése a karrierjével kapcsolatban?

Mint oly sokaknak, gyerekként nekem sem volt éles jövőképem. Amikor épp kifestettek nálunk, szobafestő akartam lenni, de amikor egy barátom bátyja hazajött a kamionnal, kamionsofőr. Hosszú évek alatt alakult ki, melyek azok a területek, amelyek tartósan lázban tartanak és van hozzá megfelelő képességem is. Talán az irodalomtanárnőmnek köszönhetem, hogy végül médiával, emberekkel, színpaddal foglalkozhattam eddigi pályám során. Egy nemzetközi kreatív verseny döntőjébe jutottam el a jóvoltából. A falu sztárjai lettünk hirtelen, hiszen Vácszentlászlóról Amerikába kerülni nem kis dolognak számított akkoriban. Emlékszem, még egy új cipőt is kaptam az alkalomra. Meghatározó élmény volt, nemcsak az utazás miatt, hanem mert itt fedeztem fel, hogy jól megértetem magam az emberekkel, szeretek velük beszélgetni és ez a mai napig motivál és fenntartja a figyelmemet a munkám során.

A színpadot is említette. Miért nem a színészi pályát választotta végül?

Bár a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatára jártam, és rendkívül jól éreztem magam ebben a közegben, a negyedik év végére megcsömörlöttem. A tanáraim szerették volna, ha a pályán maradok és felvételizek a színművészetire, de én úgy éreztem, hogy kiszámíthatóbb életet szeretnék élni annál, mint egy színész. Elmentem műszaki pályára, műszaki menedzserként, anyagtechnológusként végeztem. Dolgoztam a szakmámban, párhuzamosan pedig belekóstoltam a rádiózásba is. Gyöngyösön, Bajnóczky Zsolt mellett tanulhattam meg a szakma alapjait, aki rengeteget segített nekem az élet minden területén. 2008-tól Budapesten folytattam a kereskedelmi rádiózást Szever Pál irányításával, a közmédia előtt pedig több rádió- és tévécsatornánál is kipróbáltam magam.

Január óta dolgozik a Kossuth Rádió munkatársaként különböző műsorokban, egy hónapja kapta meg a Kívánságkosár műsorvezetői feladatait. Jutalomként tekint a feladatra?

Nagy váltás a kereskedelmi rádiózáshoz képest a közszolgálati. Fél éve érkeztem, ezért folyamatosan tanulok, fejlődök. Boldog vagyok, mert eddig abszolút pozitívak a visszajelzések, remélem, hogy ez továbbra is így marad. Hálás vagyok ezért a kollégáknak és a hallgatóknak is. Szerkesztek, anyagokat gyártok és műsorvezetői feladatokat is ellátok. Változatos így dolgozni, és szeretem, hogy van időnk elmerülni egy-egy témában. A Kívánságkosár pedig valóban jutalomjáték. A betelefonálók rendkívül színessé teszik ezt a műsort, a 10 éves kisgyerektől a 94 esztendős dédszülőkig keresnek bennünket. Bízom benne, hogy megszeret majd a műsor törzsközönsége. Igyekszünk minden kérést, kívánságot teljesíteni, de szerencsére nem vagyunk könnyű helyzetben, mert elképesztően sokan kérnek.

A hétvégi Kívánságkosár az apák napi kívánságok miatt aktuális. Ha a saját apaképeire gondol, milyen alakokat lát maga előtt?

Édesapámat korán elveszítettem, 2009-ben. A nagyapámat egy hónappal ezelőtt, aki akarva-akaratlanul egyfajta apapótlékká vált az életemben. Életem végéig elkísérnek a közös emlékeink, a horgászatok, papírsárkány-építés, a nyarak, amelyeket tábor helyett velük tölthettem. Szerencsés az, akit végigkísérhet az édesapja életének főbb állomásain, ott lehet a ballagásain, az esküvőjén, a gyermeke születésekor. Nem gondolunk bele a szüleink hiányába, mert természetes, hogy körülöttünk vannak, miközben óriási kincsek és nyomasztó űrt okoz a hiányuk. Biztos vagyok abban, hogy amikor lenéznek onnan föntről, látják, hogyan járultak hozzá az életem alakulásához. Remélem, büszkék rám és osztoznak a sikereimben. Bár az ő hiányukkal együtt kell élnem, rengeteg szeretetet, erőt és motivációt kapok a feleségemtől.

2015 óta házas, felesége, Pordán Petra szintén szakmabeli. Bár a rádióműsorokra is tekinthetünk egyfajta különleges „gyerekként”, tervezik, hogy a családalapítás útjára lépnek és édesapaként próbálja ki magát?

Ahogy mondani szokás, nem ezüstkanállal a szánkban születtünk a feleségemmel. Mostanra sikerült megalapoznunk az életünket, így már napi téma közöttünk a családalapítás. Ha egy hónappal később készül ez az interjú, akkor talán el is újságolhattam volna, hogy 8 hónap múlva jön az utód. Bízom benne, hamarosan megérkezik hozzánk a kis trónörökös. Már most látom magam előtt, ahogy ott ül az ölemben a stúdióban és a mikrofonszivacsot babrálja... Jómagam kislányt, a feleségem kisfiút szeretne, de majd a Jóisten eldönti, hogy milyen gyermeket bíz ránk.

Ha nem a rádiózás, akkor mi köti le leginkább a figyelmét? Mivel tölti a szabadidejét?

Örökmozgó alkat vagyok, ráadásul született perfekcionista, aki szeret minden területen túlteljesíteni. Az igazat megvallva, nagyon nehezen tudok inaktív lenni és csak pihenni. Nagy szenvedélyem a motorozás, és bár hobbiként űzöm, már a versenypályán is kipróbáltam magam. Korábban kick-bokszoltam, két világkupán ezüstérmet is nyertem, de a rádiózás miatt felhagytam az élsporttal. A másik pedig – ami valószínűleg a mérnöki vonalból maradt –, hogy imádok szétszedni és összerakni dolgokat, és ilyenkor teljesen ki tudok kapcsolni. A legutolsó projektem, hogy vettem egy 70 éves sakkórát, amit atomjaira szedtem és videók alapján felújítottam.

Örökmozgóként bizonyára sok terve van. Hol látja magát 10 év múlva?

Kiszámíthatatlanul, de mindig jól alakult az életem, ezért fogalmam sincs, hol tartok majd. Sokszor olyan érzésem van, mintha három-négy-öt ember életét már leéltem volna, annyi élményanyagot gyűjtöttem. Biztos, hogy az elkövetkező tíz évemet is legalább ilyen aktívan fogom eltölteni, és remélem, addig még több ezer kérést, kívánságot tudok teljesíteni.

Kívánságkosár - vasárnap délutánonként, 15:30-tól a Kossuth Rádióban!

Forrás: MTVA