Aleska Diamond színházban lesz látható!
hirdetés
A hírességnek is számítható Sáfrány Eszter, vagyis Aleska Diamond miután befejezte a felnőtt filmezést, több dologba is belevágott már, most a színházba is látható lesz.
Aleskával mostanában nagyon megváltozott az élet, eddig csak egyhangú monoton színésznő volt, aki csak általában egyfajta szerepet játszott és nem kellet sok szöveget megtanulnia. Most azonban úgy látszik, hogy többre vágyik szellemileg is, ugyanis egymás után jönnek a bejelentések az életéről és annak változásairól. Először is kaptuk a hírt, hogy abbahagyja a pornózást, és könyvet ír. Persze ezt bárki mondhatja, de valóban ki is adták a könyvét, és mondhatni, hogy azért vásárolgattak belőle.
hirdetés
A bejelentést elsősorban a facebookon láthatták a követői, rajongói, hiszen ott egy kis bejegyzésben közölte az olvasókkal ezt a hírt, hogy a munkáját ezentúl nem csak videókon láthatjuk és olvashassuk, most már élőben is láthatjuk, hogyan is szerepel. A facebookon ezt a bejegyzést tette közzé: "Akik olvasták a könyvem, tudják, hogy mi céllal jöttem fel vidékről a fővárosba, és miféle "álmok" megvalósítása lebegett előttem 15 évesen. Nos, azt bizony mondhatom, kemény út vezetett ide, közel 12 évnyi megpróbáltatás, de egyben kaland is. Végül elérkeztem ahhoz, hogy kijelenthetem, oly sok minden sikerült, amiért küzdöttem, és igen, volt egy dolog, ami váratott magára. Mostanáig. Végtelen öröm számomra: októbertől színházban láthattok majd egy musical-dráma darabban. Egyelőre ennyit árulhatok el. És hogy most ezzel vége az utamnak? Egyáltalán nem, sőt most indultam csak el valójában" - írta Aleska. Ezekszerint, Aleskának mostanában felfelé tör a kerrierje, hiszen ahogy a bejegyzésében is kiderül, valószinüleg másba is belefog kezdeni. Biztosan vannak olyan olvasóink akik kiváncsian várják a musicelt, és biztosan vannak olyanok is akik ellenzik az ilyen szereplést, a múltja miatt. Amint olvashattuk a bejegyzésben is Aleska az elmúlt 12 évre kalandként tekint, amit valljuk be nem minden kalandvágyó szeretne megcsinálni, nagyon eltérőek a gondolatok a kalandról, de úgy látszik, hogy most Aleska is valami olyanba kezd amit már lehet, hogy kiskorúak is nézni fognak és a célközönség nem csak a felnőttek lesznek. Azt, hogy melyik musical-ben látható majd a szinésznő még nem lehet tudni, mert nem tették még közzé, de októberben majd kiderül, ahogy az is, hogy mennyire is jó Aleska a szinpadon ruhában.
Akinek nem ismerős Aleska neve és Sáfrány Emesérő sem halott, az megtudhatja az egész élettörténetét ennek a bizonyos személynek, aki kiskorában nagy álmokkal utazott fel vidékről, majd a dolgok egymást követték és egyszercsak Aleskaként tűnt fel a semmiből úgy mint a pornósztár. Pár év múlva azonban ez a lány újra mert álmodni és abbahagyta ezt a kemény szakmát és újra Emesévé vállt a világ előtt nagy álmokkal. A könyvben részletesen elolvashatjuk, hogy minek a hatására válik egy tinédzser lányból pornós.
Sáfrány Eszter alias Aleska úgy látszik a többi pornós kiasasszonyhoz viszonyitva elég jól megoldja a problémáit, hiszen abbahagyta a pornózást és karriert alakit, minden róla szóló pletykát, hirt a javára tud forditani, sok cikk szólt a pornózásáról errefel ő könyvet ir róla amiből profitál, aztán musicelbe kezd, kitudja mi követekezik ezután, hogy milyen tervei is vannak valójában ennek a lánynak aki a való életben eléggé dörzsöltnek mondható.Talán még énekesnőként is fel fog majd bukkani valahol, ha a szindarabban jól fog szerepelni, vagy lehet megmarad a szinháznál és ott fog megöregedni.