hirdetés

Partnereink

Átadták a Hableány-tragédia áldozatainak emlékművét

hirdetés

Átadták a Hableány-tragédia áldozatainak emlékművét

Felavatták a Hableány-tragédia áldozatainak emlékművét a Margit híd pesti hídfőjénél, ahol már eddig is mécsesekkel és virágokkal emlékeztek a baleset halottaira. A két fekete gránittömb a két összeütköző hajót szimbolizálja.

A megemlékezésen Csö Csong Mun, a Koreai Köztársaság külügyminiszter-helyettese köszönetet mondott a magyar kormánynak, a hatóságoknak és a népnek, hogy mindent megtettek az áldozatok megmentése és felkutatása érdekében. A kormányt Magyar Levente államtitkár képviselte.

hirdetés

„A koreai testvérnépet ért veszteséget teljes egészében magunkénak érezzük, fájdalmuk a mi fájdalmunk, gyászuk a mi gyászunk. Az elhunytak hozzátartozói felé ismételten kifejezem a magyar kormány és a magyar nép legmélyebb, megrendült részvétét" - mondta a politikus, majd így folytatta:

„Kérem, ha van hozzá erejük, fogadják el az együttérzés jeleként nyújtott baráti jobbunkat. Ezzel a szimbolikus, de szívből jövő kézszorítással vállaljuk, hogy kegyelettel és méltóképpen fogjuk ápolni az elhunytak emlékét, úgy a koreai áldozatokét, mint a két, a szolgálati helyükön végsőkig helytálló magyar hajósét."

Magyar Levente szerint a közös baj nemhogy nem törte meg, hanem tovább mélyítette, barátsággá érlelte a koreai és a magyar nép kapcsolatát.

Még zajlik a kapitány pere

A Hableány sétahajó 2019. május 29-én süllyedt el miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A balesetben 28 ember vesztette életét, 26 dél-koreai turista és a kétfős magyar legénység. Az egyik áldozat holttestét még nem találták meg. A hajóról csak hét embert sikerült kimenteni.

A Viking Sigyn vád alá helyezett kapitányának büntetőpere 2019 novembere óta tart. Ha a bíróság bűnösnek találja, kettőtől tizenegy évig tartó szabadságvesztésre ítélhetik. Idén januárban egy másik hajóskapitányt is meggyanúsítottak. Neki segítségnyújtás elmulasztása miatt kell bíróság elé állnia, mert megállás nélkül áthajózott a baleset helyszínén.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés