hirdetés

Partnereink

Az ember, aki megakadályozhatta volna 9/11-et, de nem hittek neki

hirdetés

Az ember, aki megakadályozhatta volna 9/11-et, de nem hittek neki

Afganisztán súlyosbodó válságát figyelve gyakran elfelejtjük, hogy a dráma immár két nemzedékre nyúlik vissza. Eredetileg a szovjet katonai beavatkozás gerjesztette fel azokat a folyamatokat, melyek később globális veszéllyé növelték a terrorizmust, és immár közvetlenül fenyegették a nyugati világot. Ez a 42 év viszont nem csak gazembereket szabadított Afganisztánra és a világra, de hősöket is teremtett. Köztük egy olyat is, akire ha hallgatnak, 9/11 nem következett volna be. A hosszú és bonyodalmas történet áttekintéséhez a már elfelejtett tablóképekhez is vissza kell nyúlnunk.

Az országban akkor egy kommunista irányvonalú vezetés uralkodott, élén Nur Muhammad Taraki íróval. Írói munkásságát a szocialista realizmus jellemezte, és a neki hízelgők 'afgán Gorkijnak' is nevezték. Legismertebb regénye a 'Bang utazása' (1957), amiben az afgán földesurak hatalmát és a vidéki élet borzalmait ábrázolja.

hirdetés

Taraki erős moszkvai kapcsolatokat épített ki, és ezeket fel is használta a '78-as katonai puccs során, élvezve a szovjet légierő hét vadászgépének támogatását. Elődjét és annak családját meggyilkoltatta, majd pár napos pártbéli belharc után (a PDPA nevű zavaros baloldali koalícióban) államfővé emeltette magát. Az utódlásba a szovjetek ekkor még nem szóltak bele. A fő szempontjuk az volt, hogy a militáns iszlamizmus ne terjedjen Észak felé, ahol akkor még a Szovjetunióhoz tartozó tagköztársaságok léteztek.

Hatalomra kerülése után Taraki azonnal kemény reformokba kezdett. Földosztás, államosítások, a gazdagok megadóztatása, a nők jogainak szinte teljes visszaállítása, a kényszerházasság és a női becsületbíróság eltörlése vagy a koedukált oktatás egyaránt szerepelt programjában – kiváltva a konzervatív fundamentalisták haragját és heves ellenállását. Főleg miután meghirdette az ország szocialista átformálását és csatlakozását a szovjet érdekszférához.

Eközben fél szemmel politikai partnerét, Babrak Karmalt kellett lesnie, akit a szovjetek kezdtek magasabbra értékelni, mint őt – látva a kialakuló felfordulást. A 28 tartományból hamarosan már 25 fellázadt, és ekkor tűnnek fel az első mudzsahedinek, a Hit Harcosai, vagyis a fegyveres iszlám ellenállók. A feszültség sebesen haladt a teljes polgárháború felé.

Oleg Kalugin KGB-tábornok (aki később az Egyesült Államokba dezertál), 1978 nyarán felkereste Afganisztánt, és olyan jelentést küldött haza, ami megpecsételte Taraki sorsát. A tábornok szerint „az elnök fizikailag sem alkalmas az ország vezetésére, és helyettese [vagyis Karmal] jóval alkalmasabb lenne a feladatra”.

A szovjet hírszerzés helyi rezidensei sorra küldték Moszkvába a figyelmeztető jelentéseket. Jurij Andropov KGB elnök (későbbi szovjet államfő) 1978 nyarán Kabulba küldte Oleg Kalugin tábornokot és olyan jelentést kapott tőle, ami előre megpecsételte Taraki későbbi sorsát. A tábornok szerint „az elnök fizikailag sem alkalmas az ország vezetésére, és hosszabb távon egyik helyettese [Babrak Karmal] jóval alkalmasabb lenne a feladatra”.

Az afgán vezető ekkor már direkt katonai beavatkozásért könyörgött Moszkvánál, de a szovjet vezetés még ódzkodott ettől a kalandtól. "Végzetes hiba lenne szárazföldi csapatokat küldenünk, mert a helyzet akkor csak tovább romlana. Csapataink az Ön népével kerülnének szembe, és ők ezt sose bocsátanák meg nekünk."- ez volt Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök üzenete Kabulba 1978 decemberében. Sőt, maga az államfő, Leonyid Brezsnyev is azt üzente, hogy vissza kellene fognia reformhevületből, mert a válság további élezése sem a szovjeteknek, sem Afganisztánnak nem érdeke.

Valami változott közben

1979 elejétől viszont (Khomeini ajatollah teheráni visszatérése és az amerikai-kínai barátkozás láttán) a moszkvai hozzáállás is kezdett átalakulni. Afganisztáni tanácsadóik számát folyamatosan növelték, őket a bagrani légitámaszponton rejtegették, de még titokban. Kezdték felhúzni azt a cipőt, amit korábban Vietnámban az amerikaiak - a fokozódó belesordódást.

Aggodalmaikat növelte, hogy az afgán hadsereg katonái (ahogy idén is történt) sorban szöktek át a mudzsahedinekhez, és a harcokban immár szovjet tanácsadókat is megöltek. A Heratban kitört felkelés után a helyzet már olyan súlyos volt, hogy az SZKP Politikai Bizottsága három teljes napon át vitázott a közbelépés szükségességéről és módjáról.

A szovjet vezetés megosztott volt és veszélyeket szimatolt. Usztyinov honvédelmi miniszter óva intett a katonai beavatkozástól, míg Gromiko külügyminiszter azért verte az asztalt, hogy az új világpolitikai helyzetben semmi szín alatt nem szabad lemondani Afganisztánról. Végül nem született katonai döntés, de már a levegőben volt, amit abból is lehetett látni, hogy a Pravda pártlap folyamatosan emlékeztetett a növekvő nyugati és a kínai befolyásra. Olaj volt a tűzre, hogy közben az amerikai kormány (Jimmy Carter vezetésével) és főként Zbigniew Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadó útján megfenyegette a Szovjetuniót, ha beavatkozna az afgán polgárháborúba.

Mégis, végül miért?

Az afganisztáni harcok annyira kiéleződtek, hogy a Politikai Bizottság júniusban már három zászlóaljnyi katonát vezényelt Bagranba, és 200 KGB kommandóst rendelt ki a kabuli szovjet nagykövetség védelmére. Megállapították azt is, hogy az afgán kormány kezéből kicsúsznak az események, és a mudzsahedinek körében erősödnek a szovjetellenes hangok – köszönhetően az amerikai befolyásnak.

A katonai szerepvállalást fölerősítette, amikor Taraki elnök azzal ijesztett rá Brezsnyev főtitkárra, hogy küszöbön áll egy pakisztáni agresszió a déli határ felől. Ebből egy szó sem volt igaz, de kiváltotta Moszkvában a beavatkozás-pártiak fölényét. Egy másik, rejtélyes eredetű üzenetsorozat (az 'éjszakai levelek') pedig az sugallta Moszkvának, hogy az afgán kormányban gyökeret vert CIA, mégpedig Hafizullah Amin miniszterelnök személyében. A leveleket vélhetően maga az államfő kreálta és küldözgette, hogy besározza a szovjetek szemében egyik politikai ellenlábasát. Ez részben sikerült is, mint hamarosan látjuk.

Közben az amerikai kormány megkezdte katonai tanácsadóinak evakuálását az országból, ahol a 2021-eshez kísértetiesen hasonló politikai káosz kezdett kialakulni. Már csak az a kérdés maradt, hogy mikor kerüljön sor a beavatkozásara, és hogy a Kreml melyik vetekedő politikusra tegye a tétet. A polgárháború ekkor már 100 ezer halottal járt, és súlyos menekültválságot is eredményezett, főleg Pakisztán és Irán felé.

Párna általi kivégzés

Szeptember 11-én, Moszkvából hazatérve az elnök azt követelte, hogy Amin tűnjön el Kabulból, és legyen inkább nagykövet valahol, mire a válasz az volt, hogy „inkább neked kellene eltűnnöd, mert a pia és a vénség elvette az eszedet!” A vita másnapra katonai puccsá duzzadt, Amin irányításával.

Puzanov szovjet nagykövet még próbálta békíteni a feleket, majd feladta, és beásta magát a követségen, várva a végeredményt. Közben Amin elfoglalta az elnöki palotát, őrizetbe vetette Tarakit, majd felhívta Leonyid Brezsnyevet és megkérdezte, hogy most mi legyen. A nemtörődöm válasz az volt, hogy tegyen belátása szerint. A 'belátás' pedig az lett, hogy három kommandós párnákkal megfojtotta az államfőt, majd elégette a tetemet. A lakosságnak azt adták be, hogy az elnökkel súlyos betegség végzett.

Hamar eljött Amin végzete is

Bár a szovjetek bizalma ekkor már megrendült Tarakiban, de ilyen fordulatra még ők sem számítottak. Amin ezzel besorolódott az árulók közé, és Brezsnyev elnök csiki-csuki játéka a kabuli figurákkal véget ért. Még tettek egy tétova kísérletet Amin megmérgezésére, de az unokaöccsét ölték meg. Mesterlövészt is állítottak rá, de az új elnök váratlanul megváltoztatta a tervezett útirányt. Utána egy állami fogadáson csempészett mérget a kólájába a KGB, de csak rosszullétet okozott.

Mindezt megelégelve, december 25-én Usztyinov marsall kiadta a parancsot, hogy a 40. hadsereg és a légierő lépje át a szovjet-afgán határt, és ezzel kezdetét vette a formális szovjet beavatkozás.

Gyorsan ment, de nem könnyen - bejött a KGB jóslata

Hafizullah Amin nem adta olcsón a bőrét, és új búvóhelyének bevétele még a szovjeteknek is fejfájást okozott. Olyan erődítményrendszert épített ki palotája körül, 2 500 katonával, aknamezőkkel, megerősített épületekkel és T-54 páncélosokkal, hogy először az volt a terv, hogy csak blokád alá veszik, amíg a helyzet le nem tisztul. Végül inkább a meglepetés erejében bíztak, és ez be is vált.

Az elnök még mindig biztos volt Moszkva barátságában, és még akkor sem hitte el, hogy a szovjetek rontottak rá, amikor már folyt a támadás a komplexum ellen. Csak akkor döbbent rá a valóságra, amikor vezérkari főnöke jelezte, hogy kik a támadók. Halálának pontos körülményei nem ismertek, valószínűleg szénné égett egy robbanásban, fiával együtt. Családjának legtöbb tagját rövid úton kivégezték.

A polgárháború felszabadító harcba megy át - itt lép színre hősünk

Kezdetben a szovjet elképzelés az volt, hogy az új kabuli vezetést támogatva keresnek politikai megoldásokat a válságra, de ez a remény gyorsan szertefoszlott. Emiatt a kormányerők katonai megerősítésébe kezdtek, de ez csak a polgárháború méreteit növelte, eredmények nélkül.

A szovjet jelenlét előtt az ország mindössze 6 millió dollárt költött védelmi célokra, de 1981-re ez már 325 millióra duzzadt, meghaladva az összes állami költekezés ötödét, és romba döntve az afgán gazdaságot. A központi haderő létszáma két év alatt megduplázódott, de ütőképessége a polgárháború egész folyamán kérdéses maradt. Emiatt azok a nagyobb katonai műveletek – ahol stratégiai tudásra, páncélosokra és légierőre volt szükség – egyre inkább a szovjetekre hárultak.

Így az ellenségeskedés alapvonása a szovjetellenes honvédelem lett, de megmaradt a polgárháborús jellege is, hiszen az ellenállóknak legtöbbször az afgán katonasággal kellett megütközniük. Főként azokon a vad hegyvidékeken, ahová szovjet katonákat nem szívesen vezényeltek ki meghalni.

Az ellenállási mozgalom igen vegyes, belső ellentétektől szabdalt, etnikailag és vallásilag, nyelvében is megosztott erő volt, amiben már megjelentek a külföldi dzsihadisták is, saját katonai szervezeteikkel. Mások azért jöttek ide, hogy létrehozzák saját alakulataikat, mint például az al-Kaida (1988), az Ittehad al-Islami, a Hezb Islami-Khalish, és még tucatnyian. Köztük volt a későbbi első tálib emirátus alapítója, Mohammad Omar is.

Voltak fegyveres csoportjai a palesztin radikálisoknak, a szalafistáknak, az egyes körzetek hadurainak és drogbáróinak, és ezek között a konfliktus és az alkalmi együttműködés egyaránt létezett.

Egységes vezetés nem működött, így akciók többnyire egyediek és véletlenszerűek voltak, de igen hatékonyak. Az akkor kiterjedt gerillaháború idején még kevesen látták előre, hogy a szovjetek kiszorítása után majd egymás ellen fordulnak, és a parolázó vezetők meggyilkolják egymást. A fő cél egyelőre a megszállók és a velük együttműködő kormányzat elkergetése volt.

Az ország kis északi tartománya, Pandzsír arról lett nevezetes és egyben rettegett az ellenfelei szemében, hogy képes volt egy egységes és rettenthetetlen gerillamozgalmat szervezni, Ahmad Sah Maszúd volt vezetésével. Az ő emléke máig a függetlenség jelképe sokak szemében Afganisztánban (a tálibokéban nem). Maszúd nem csak a küzdőtéren szerzett elismerést magának, hanem a tárgyalóasztaloknál is – alkalmanként a szovjetekkel is, ha kellett - mert a célt nem feltétlenül csak fegyverekkel akarta elérni. Komplex gondolkodású vezető volt, aki a kíméletlenség, a merészség és a ravaszság egyaránt jellemzett, kiérdemelve a Pandzsír Oroszlánja rangját.

Maszúd még sok hibát vétett pandzsíri ellenállás kezdetekor, de ezekből nagyon gyorsan tanult. Eleinte az 'üss és fuss!' taktikáját követte, de hamar rájött, hogy ezzel nem lesz képes nagyobb területek ellenőrzésére. Ezért elkezdte a beszervezést a fiatal egyetemisták körében Kabulban, akikkel kiépített egy olyan felderítő és hírszerző szolgálatot, amivel lassan az egész országot, és persze Kabult is behálózta. Mindent tudott az ellenségekről, de a szövetségeseiről is, akik sosem tudták lépre csalni – egészen a végzetes utolsó napig, 12 évvel később.

Hatékonysága olyan szintre emelkedett, hogy már a szovjet hadvezetés figyelmét is magára vonta. Öt év leforgása alatt kilenc szovjet inváziót vont magára és Pandzsírra, de egységei mindegyiket visszaverték vagy legalább túlélték, és összeszedték magukat, amíg egy újabb nem következik. Ehhez az összetartáshoz is kimagasló vezetői képességekre volt szükség.

Ő volt az első, aki bevetette a szovjet légierő ellen a Pakisztánból szerzett Stinger légelhárító rakétákat, és talált hozzá kezelőt is, egy Mohammad Karim nevű fiatalember személyében, aki leszedte az első Mig-21 vadászgépet. Ez riadalmat váltott ki a túloldalon, mert az invázió nagyrészt a szovjet légifölényre épült, de ez az eset már óvatosságra intett.

Az ötödik behatolás volt a legkeményebb, 1982-ben. Ebben az akcióban a mellékvölgyek elleni szovjet támadások kezdetben olyan sikeresek voltak, hogy Maszúd elrendelte a nagyobb falvak kitelepítését a hegyekbe, és fegyverszüneti tárgyalást ajánlott a szovjeteknek. Emiatt súlyos bírálatokat kapott a mudzsahedin szervezetektől, de aztán kiderült, hogy ez egy taktikai mesterhúzás volt Maszúd részéről. Időt nyert vele, újra tudta csoportosítani erőit, és képes volt visszaverni a 6. támadást, pedig abban 15 ezer szovjet katona vonult fel ellene, ami hétszeres túlerőt és teljes fegyverzeti fölényt jelentett.

Maszúd viszont az évek során kifigyelte, hogy a többnyire újonc és pattanásos szovjet kiskatonák nem szívesen távolodnak el helikoptereiktől, gyakran le sem szállnak a szállító harcjárművekről, és nem veszik űzőbe a támadókat. Maszúd Így sorra vonhatta ellenőrzése alá az autópályák és főutak körüli nagyobb területeket. Ezzel rálépett sok más törzs és klán sarkára is, akik féltékenyen figyelték a pandzsíri alakulatok sikereit.

1987-től a légicsapások gyakorlatilag megszűntek. Nem csak azért, mert a szovjet pilóták rettegtek Maszúd Stingereitól, de a hadvezetés sem kívánta emberek és drága eszközök herdálását a mind reménytelenebbnek látszó háborúban. A harci gépeket felváltó tüzérségről is kiderült, hogy azzal se mennek sokra a hágókon és a zegzugos völgyekben.

Maszúd a Pandzsír-5 művelet után olyan hírnevet szerzett magának, hogy alig győzte fogadni az ország más vidékeiről hozzá igyekvő és győzelemre szomjazó fiatalokat. A védekezés évei után ekkor váltott át a komolyabb támadó műveletekre, főként a közepes és kisebb afgán erősségek szisztematikus pusztítására. Erre azért is szükség volt, mert a korábbi a gerilla-típusú műveletek extrém emberveszteségekkel jártak (2/3 arányban, ami rettenetesen súlyos).

A kerani csata

Maszúd éveken át gondosan építgetett hírszerző szolgálata már olyan akciókat is lehetővé tett, ahol a felkelők hátrányban voltak létszámban és fegyverzetben is. A legismertebb ilyen ütközet a Keran-csata volt (1987). A célpont az afgán hadsereg egyik bázisa volt, egy bonyolult és kiterjedt épülettömeg.

A támadás előkészítése úgy zajlott, hogy Maszúd kijelölt egy futballpályányi helyet, és ott felépíttette a támaszpont hű mását. Úgy, hogy sikerült beépítenie egy ügynökét a laktanya állományába parancsnok-helyettesként, és az illető hetekig nézegette és memorizálta az összes épületet, az ajtókat és ablakokat, a raktárak zárjait, a telefonzsinórok futását és minden fizikai tárgyat, amit ismerni kellett.

Órákon át magyarázták a harcosoknak, újra meg újra, hogy melyik ablak melyik tiszt szobájához tartozik és hová kell lőni elsősorban. Tudta, hogy hol vannak a fegyvertárolók és hány Kalasnyikovot őriznek. Merre futnak azok az ösvények, amelyek nincsenek aláaknázva, hol vannak a generátorok, hol lehet lekapcsolni az áramot, és százszor is lepróbálták, hogy az akcióra mennyi idő juthat. A támadásra 50 perces időablakot engedélyezett, nehogy megérkezzen a szovjet légi támogatás. Az ütközet végül 40 percig tartott és 14 mudzsahedin halálával járt. 300 hadifoglyot ejtettek és minden tisztet megöltek.

A diadal teljes volt, és Pandzsír Oroszlánjának tekintélye az egekbe szökött. Gorbacsov elnök színre lépése után szinte csak várnia kellett, hogy a szovjetek mikor adják fel a reménytelen küzdelmet, ami 1988 májusától fokozatosan meg is kezdődött, majd 1989 február 15-én befejeződött.

A felszabadító harc győztes vezérének a világ és az afgán nép is Maszúdot tekintette.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 11.30.

Ma András, Andor napja van.

Közel 70 millió forintot fektettek be másfél hónap alatt MST-be

Hazai viszonylatban kiemelkedő eredményeket ért el az indulását követő első két hónapban a legújabb magyar kriptovaluta. A privát értékesítési szakasz...

  • 2021-11-29 21:50
Szerezd már most be a legjobb schi-fi vagy fantasy regényt a karácsonyfa alá!

Sárkányok vagy űrhajók? Most az egyszer választanod sem kell, hiszen a Bookline listájában a sci-fi és a fantasy legfrissebb gyöngyszemeit találod meg...

  • 2021-11-29 20:25
Súlyosbodik a chiphiány

Tovább súlyosbodik a globális chiphiány, az autóipar mellett begyűrűzött a számítástechnikai eszközök piacára is, súlyosan érintve azt. A kialakult he...

  • 2021-11-29 19:00
Kapros juhtúrós gombóc recept húsok mellé

A túró annyira sokoldalú alapanyag, hogy édes és sós gombócokat is készíthetünk belőle. Ráadásul többféle ízesítés, fűszerezés is jól áll neki, és se...

  • 2021-11-29 17:10
Románia csak európaiakat enged be a dél-afrikai térségből, őket pedig karanténba küldi

Románia a dél-afrikai térségből érkezők közül kizárólag az Európai Unió, az Európai Gazdasági Közösség és Svájc állampolgárait engedi be területére, s...

  • 2021-11-29 15:30

hirdetés

Egyre több a kamugyógyszertár az interneten

Tucatszám bukkannak fel a hamis készítmények és a megbízhatatlan webáruházak, a pandémia óta pedig az ilyen átverések valósággal elárasztották az inte...

  • 2021-11-29 14:00
A világ tíz legsikeresebb elektromos járműgyártója közül hat a Continental gumiabroncsait választotta

Bizalom a technológiai szakértelemben: a Continental a Tesla, a Volkswagen, a Mercedes-Benz és még további gyártók elektromos autóinak elsőszerelésre ...

  • 2021-11-29 12:20
Az önbecsülés fontosságára tanítják egymást a Rozmaring kunyhó lakói

Miközben elmerülünk a közösségi média világában, hajlamosak vagyunk magunkat a tökéletesnek tűnő posztok szereplőihez hasonlítani és önmagunkat emiatt...

  • 2021-11-29 10:54
Magyarországon még nem detektálták az omikron variánst

Magyarországon a jelenlévő mintákban még nem detektálta a koronavírus új változatát, az úgynevezett omikron variánst a Nemzeti Népegészségügyi Központ...

  • 2021-11-29 09:36
Bika: A befolyásolással csak óvatosan!

Hagyja, hogy mások döntsék el, érdemes-e hallgatni Önre vagy sem. Az minden, amit megtehet, hogy lelkiismeretesen és világosan, de mindenekelőtt őszin...

  • 2021-11-29 08:17

Minden cikk

hirdetés

hirdetés