hirdetés

Partnereink

Babos Tímea: "Párosban nagy terveim vannak, egyesben a top 100 a cél"

hirdetés

Babos Tímea: "Párosban nagy terveim vannak, egyesben a top 100 a cél"

Párosban nagy tervei vannak 2022-re Babos Tímeának, aki egyesben szeretne visszakerülni az első százba a tenisz-világranglistán.

A keddi sajtóbeszélgetésen a párosban négyszeres Grand Slam-győztes és háromszoros WTA-világbajnok elmondta, a hétvégén lép pályára első idei versenyén Spanyolországban. "Egyelőre kisebb tornákon indulok, hogy lássam az elmúlt hónapok felkészülésének az eredményét, egy 25 ezer dolláros után 60 ezresek jönnek, majd februárban már komolyabb versenyek következnek" - vázolta a közeljövőt a 28 éves játékos. "Dubajban, Dohában, Indian Wellsben és Miamiban már az új partneremmel szeretnék részt venni, akiről most még csak annyit árulok el, hogy a top 20-ban van."

hirdetés

Az elmúlt, küzdelmes évről Babos Tímea elmesélte, a legrosszabb szezonján van túl, mivel párostársa, Kristina Mladenovic visszamondta az Australian Opent, majd szakított edzőjével, az általa "pszichopataként" jellemzett Thomas Drouet-vel, Charlestonban covidos lett, aztán jött a csípősérülés, amelynek következtében a tokiói olimpiát és a US Opent is ki kellett hagynia. "Pozitívum ugyanakkor, hogy sok mindenre volt időm, amire addig nem, újratanulhattam a teniszt, új erőnléti edzővel készülök, aki egyben a párom is, leadtam hét kilót, amitől gyorsabb lettem a pályán, és kilenc év után ismét édesapám irányítja az edzéseimet" - sorolta. "Ő 10-12 hetet tölt velem az idén, úgyhogy keresek egy utazóedzőt, aki várhatóan egy jóbarátom lesz. Jobb így ez a +családi biznisz+, hiszen a nővérem pedig a menedzseremként dolgozik."

Ami a jövő héten rajtoló Australian Opent illeti - melyet 2018-ban és 2020-ban is megnyert Mladenoviccsal - a szigorú karanténszabályok miatt, hat hónap kihagyás után ezúttal nem akarta bevállalni a melbourne-i túrát. Mivel párosban nagy célokat tűzött ki maga elé, elmondása szerint lesz, ahol emiatt idén "feláldozza" az egyéni szereplést. "Kristinával magánemberként némi mosolyszünet után rendeztük a viszonyt, novemberben egyeztettem vele az esetleges páros folytatásról, de rendre bizonytalan válaszokat adott, és azt hangsúlyozta, hogy mennyire fontos neki az egyéni szereplés. Erre nem tudtam alapozni" - fejtette ki.

Fizikai állapotáról Babos Tímea elmondta, speciális munkával kikúrálta makacs csípősérülését, amely miatt több orvos is műtétet javasolt neki, és a három éve fájó Achillesét is rendbe hozta. "Jó ideig egyáltalán nem tudtam futni, mert folyton bedagadt, most viszont heti négy kondi és három futás van a programomban. Folyamatosan dolgozunk a szervámon, amely a legnagyobb erősségem, de a legnagyobb gyengeségem is tud lenni, a röptém csiszolásában Noszály Sándor is besegített, emellett rendszeresen járok pszichológushoz" - jelentette ki. Friss élményként elmesélte, hogy látta a Williams nővérekről szóló, Richard király című mozifilmet, amelyből sok újat megtudott a sikert sikerre halmozó testvérpár kezdeti nehézségeiről. "Serenát amúgy is minden idők legjobb játékosának tartom" - tette hozzá.

Forrás: MTI

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 10.03.

Ma Helga napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés