hirdetés

Partnereink

Budapesten az MTV EMA 2021

hirdetés

Budapesten az MTV EMA 2021

A 2021-es MTV EMA újra élő show-ként lesz látható világszerte, november 14-én, ezúttal Magyarországról közvetítve! A Papp László Budapest Sportarénában megrendezendő esemény egy világszerte minden közönségnek szóló, igazi globális zeneünnep lesz, világsztárok fellépésével.   

„A 2021-es MTV EMA a 180 országra és számtalan kultúrára kiterjedő közvetítésével a közönség minden tagjának felejthetetlen alkalom lesz arra, hogy összegyűljünk és közösen ünnepeljük a zenét és annak határokat átszelő erejét" – mondta Raffaele Annecchino, a ViacomCBS Networks International elnök-vezérigazgatója. „Nagyon boldog vagyok, hogy hosszú várakozás után az EMA végre Budapestre érkezhet, ahol minden bizonnyal olyan rendkívüli show-t mutatunk be, amely világszerte nagy visszhangra talál majd." 

hirdetés

„Az, hogy melegként a munkásosztályban nőttem fel, és hogy olyan példaképeket láthattam a tévében, mint Pedro Zamora, a Való Világból, igazi mentőövet nyújtott számomra, reményt táplált és lehetőséget adott arra, hogy teljes értékű ember lehessek" - mondta Chris McCarthy, az MTV Entertainment Group Worldwide elnök-vezérigazgatója. „Ezért büszke vagyok arra, hogy a ViacomCBS-nél dolgozhatok, amely mindig azt támogatta, hogy mindenki egyenlő lehessen, és ezért nagy megtiszteltetés az is, hogy kiállhatok az LMBTQ+ testvéreim mellett, amikor a 2021-es MTV EMA ünnepet Magyarországról közvetítjük." 

„Az MTV EMA a legnagyobb globális zenei eseményünk, amely a világ minden szegletéből összehozza a rajongókat" – mondta Bruce Gillmer, a ViacomCBS Zenei előadók, Műsorok és Események elnöke. „A Magyarországon megrendezendő 2021-es EMA hatalmas esemény lesz, amellyel visszatérünk az élő show-hoz és elképesztő előadásokkal villanyozzuk fel a színpadot a zenerajongók és kedvenc előadóik ünnepeként." 

A show műsorvezetőjét és fellépőit később jelentik majd be. 

A rajongók mindenről értesülhetnek az EMA-val kapcsolatban, ha követik a show-t az Instagramon, Snapchaten,Twitteren és Facebookon illetve bekapcsolódhatnak a társalgásba a közösségi média csatornákon az #MTVEMA hashtaggel.

Forrás: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés