hirdetés

Partnereink

Eljárt az idő a Carson Coma felett

hirdetés

Eljárt az idő a Carson Coma felett

A Carson Coma legfrissebb videójában egy negyven éves érettségi talákozót mutat be. A tagok előre repülve az időben, már megöregedtek, eltávolodtak egymástól és most nekiállnak nosztalgiázni.

Az egykor reményteljes gimnáziumi banda tagjai rendesen megőszültek..., az egyik konteohívő lett, a másiknak „nagyon bejött az élet" és sikeres üzletember, de a többségükből egyszerű „átlagember" lett, akik kicsit maguk is megszürkültek a hétköznapokban.

hirdetés

„Ebben az alternatív valóságban a zenekar tagjai a gimi kezdetekor még ugyan egy zenekart alkottak, de középiskolai mindennapok nem tettek jót a barátságuknak. Hamar feloszlottak, nem nyertek Fonogram-díjat, nem adtak teltházas koncerteket, nem kaptak platinalemezeket.

A klipet Fazakas Lőrinc rendezte, akivel a Carson Coma nem először dolgozott együtt, vele készítették a 'Kék Hullám Kemping' című balatoni videójukat is.

A maszkmestereknek köszönhetően a kisfilmben most megnézhetjük, hogy a tagok miként öregedhetnek majd meg, és hogy ezt miként dolgozzák majd fel. A dal és a videóklip is a magában sokat mond a középiskolai hierarchiáról, a bullying intézményéről, illetve arról, hogy ezeket az „élményeket" hány évtizedbe telhet valakinek feldolgozni, elfelejteni.

„Ezt a dalt a 22 éves Giorgio küldi a 17 éves Giorgio-nak." - mondta immáron a valós idősíkunkban Fekete Giorgio a zenekar énekese.

A zenekar a való életben viszont 2020-ban az év felfedezettjeként megnyerte a Fonogram-díjat, 2021-ben pedig a Lesz, Ami Lesz című második albumukat az 'év hazai alternatív vagy indie rock lemeze' kategóriájában jelölték a díjra, ami még ebben az évben elérte a platinalemez titulust. A Carson Coma következő lemeze pedig márciusban jelenik meg, melyet egy vidéki turnét követően a fővárosban először június 10-én a Budapest Parkban mutatnak majd be.

Lemezbemutató koncert: 2022.06.10. Budapest Park

Forrás: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés