hirdetés

Partnereink

Flipper Öcsi születésnapjára készül Marót Viki

hirdetés

Flipper Öcsi születésnapjára készül Marót Viki

Május 29-én vasárnap lenne 54 éves a Flipper Öcsi művésznéven ismertté vált Jeszenszky Béla Tibor. A Hungária, a Dolly Roll és a Step együttes egykori tagja, a magyar énekes legenda 2008-ban hunyt el.

A Flipper Öcsi születésnapja alkalmából rendezett emlékkoncerten fellép az énekes féltestvére, Marót Viki is a Nova Kultúr Zenekarral. A Sláger Híradó csütörtöki adásában Viki és Novai Gábor mesélnek a koncert előkészületeiről, és az is kiderül, hogyan készül az énekesnő a keserédes évfordulóra.

hirdetés

„Nagy erőkkel próbálunk a bátyám születésnapi koncertjére, Öcsihez méltó estével készülünk” – mondta el a Sláger Híradónak Viki, aki azt is hozzátette, hogy jó hangulatban szeretne ünnepelni. „Én is igyekszem majd mosolyogni, és próbálok csak a szép és jó dolgokra emlékezni, nem az utolsó pillanatra. Öcsi nagyon optimista és pozitív ember volt, ezért a születésnapján ünnepelni fogunk, hozzá semmiféle szomorkodás nem illik” – tette hozzá a Nova Kultúr Zenekar énekesnője.

Novai Gábor is lelkesen készül egykori kollégája és barátjára, Flipper Öcsi születésnapi emlékkoncertjére, akivel hajdanán például a Dolly Roll együttest is megalakították. „Az emlék est felkérésre azonnal és nagy örömmel mondtam igent, mivel Öcsit nagyon szerettem, rendkívül érzékeny és nagyon jó barát volt” – mesélte a Nova Kultúr Zenekar alapítója, aki úgy tartja, hogy ő az őserő a zenekarban, a fiatalság pedig hozzáteszi a saját energiáját.

„Nem bánjuk, ha a retró műfajába sorolják be a Nova Kultúr zenéit, de jobban szeretjük, ha inkább a rock and roll meghatározást használják” – mondta el a Sláger TV Híradójának Novai Gábor. Viki is megerősítette ezt: „nagyon szeretjük a retrót, de szerencsésebb talán az autentikus rock and roll műfajhoz sorolnunk magunkat, ez áll inkább közel hozzánk.”

Szöveg: Good PR Solutions

Fotó: Nyugat.hu

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés